A futamra érkező legrégebbi jármű az 1920-es évekből való volt (A szerző felvétele)
Közel 350 veterán jármű gyűlt össze Légen (FOTÓK)
Hatodik alkalommal rendezték meg a veterán autók versenyét Légen, a Csallóközi Flúgos Futamot.
A rendszerint minden év augusztusának második szombatjára tervezett versenyre már kora reggel megkezdődött a regisztráció, több mint két órán keresztül sorakoztak az érkező sofőrök az adminisztrációs sátrak előtt. Eddig minden évben a Szent János vendéglő előtti füves területről indult a verseny, de mára már jócskán kinőtték ezt a helyet. Megoldást kellett találniuk az autókedvelők egyre növekvő érdeklődésére, ezért más helyszínben is gondolkodtak, vagy ennek a kibővítésében. Az utóbbi mellett döntöttek, a szemközti Vitalita egészségközpont füves területével és parkolóival együtt már jóval nagyobb hellyel gazdákodhattak.
„Az első ilyen rendezvényünkön 6 évvel ezelőtt csupán 80 járművel kezdtünk, majd hamar 140-re duzzadt a résztvevők száma, tavaly pedig már 248 veterán autó és motor érkezett”
– mondta el Ulekla László, a polgári társulásként működő Csallóközi Veterán Járművek Klubjának elnöke. Ahogy a korábbi években, idén is nemzetközi mezőny rajtolt, érkeztek Magyarországról, Csehországból és Ausztriából egyaránt.
A nevezők között 165 autó- és 85 motortulajdonos adta le reggel hivatalos regisztrációját. Az eddigi tapasztalatok azt mutatták, hogy az érkezők körülbelül 30 százaléka motorral, míg 70 százalékuk személyautóval, illetve teherautóval érkezik. A hivatalosan regisztrálók mellett több veterán jármű is bekapcsolódott a díszes felvonulásba. A szervezők nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy a versenyprogramban szerepelt a Slovakia Ringen való közlekedési lehetőség is, egy 45 perces időkorlát mellett mintegy 3 kört tehettek meg a résztvevők. Becslések szerint a futamon résztvevők összlétszáma az 550 főt is meghaladta közel 350 járművel.
A megjelentek közül a legidősebb járművek az 1920-as évekből valók, a legfiatalabbak pedig 1990-es gyártásúak. Minél régebbi egy jármű, annál ritkább és annál kevesebb van belőle eredeti állapotában.
„Minél régebbi egy jármű, annál nehezebb teljesítenie egy ilyen versenyt, ahol a közúton 70 kilométert kell megtenni, plusz még 3 kört a Slovakia Ringen. A járműveknek olyan állapotban kell lenniük, ahogy kijöttek a gyárból, legalább 95 százalékban meg kell egyezniük az eredeti állapotukkal. Semmi tuning nem lehet rajtuk, ha például felújítják a kárpitot az üléseken, annak is egyeznie kell az eredetivel”
– osztotta meg az elnök.
A versenyen két megálló szerepelt, ahol a nagy melegben kicsit megpihenhettek az utazók. Három kategóriában indulhattak a versenyen: motor, személy- és teherautó kategóriában. Mindháromban az első három helyezettet díjazták. A rendezvény költségeinek 90 százalékát támogatásokból finanszírozták, 10 százalékát pedig a polgári társulás tette hozzá.
A klub tagjai nagyon szeretik az öreg járműveket, ez adta a motivációt az első flúgos futam megszervezéséhez is. Bíznak abban, hogy a sikerszéria tovább folytatódik és jövőre még több sofőr szavaz nekik bizalmat és nevez be hivatalosan is veterán járművével a versenybe.
„Az ismerősökkel, barátokkal mi már évekkel ezelőtt összejártunk és együtt motoroztunk, ekkor még nem volt klubunk. Magunk is jártunk hasonló rendezvényekre, amikor kitaláltuk, hogy mi is szeretnénk egy hasonlót. Saját klubunkat 2016-ban alapítottuk, majd nem sokra rá megrendeztük az első Csallóközi Flúgos Futamot”
– tette hozzá Ulekla László.
A reggeli rajtot követően kialakult némi forgalmi fennakadás a közeli közutakon, cserébe viszont a várakozó sofőröknek szemet gyönyörködtető látványban volt részük.
A reggeli rajtot követően kialakult némi forgalmi fennakadás a közeli közutakon, cserébe viszont a várakozó sofőröknek szemet gyönyörködtető látványban volt részük.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.