Gelsomina örök siratója

Nem készült színésznek, legalábbis nem folytatott színi tanulmányokat. Filozófiát tanult a római egyetemen. Itt „fertőzte” meg a színjátszás, a diákszínkörben tette meg az első próbálkozásokat. Tanulmányai befejeztével hivatásos színházhoz szerződött. Aztán megtörtént a nagy találkozás, amelyről olyan sokat beszéltek, s amelynek körülményeiről szinte az egész világ tudott. Vagyis hogy Giulietta Masina és Federico Fellini egy rádiófelvétel alkalmával találkoztak. Giulietta szerepet kapott abban a rádiójátékban, amelynek Fellini volt a szerzője, aki ugyancsak jelen volt a felvételen. Egy pillanat műve volt, és egymásba szerettek. Tizenhárom nap után aztán egybekeltek, s Fellini haláláig kiegyensúlyozott, boldog házasságban éltek. Némi túlzással mondhatjuk, hogy nemcsak az életük, az életművük is közös. Nem véletlen, hogy amikor utoljára jelentek meg együtt a nagy nyilvánosság előtt, Fellini azt üzente a világnak, hogy mindent a feleségének köszönhet. 1993-ban történt ez az utolsó nagy „szerelmi” vallomás Los Angelesben, ahol az elismert olasz rendezőt életművéért Oscar-díjjal jutalmazták. Fellini pár héttel az Oscar-gála után elhunyt. Giulietta Masinát annyira megviselte férje halála, hogy legyengült, kórházba került, és „belehalt” a párja elvesztése miatt érzett fájdalomba: alig öt hónap után követte őt.

Első nagy közös munkájuk az Országúton volt 1954-ben, amely világsikert hozott mindkettőjüknek. E Fellini-opus Velencében megkapta az Ezüst Oroszlánt, Los Angelesben pedig a legjobb külföldi filmnek járó Oscarral tüntették ki. Ez az olasz filmklasszikus az évek során nagyon sok emberhez eljutott, s mélyen humánus története, a végtelenül jó és becsületes Gelsomina és a szívtelen erőművész, Zampano sorsa sokakat megkönnyeztetett. A klaunos, pantomim mozgású, gömbszemű, végtelenül szomorú tekintetű Gelsomina alakja a filmtörténet egyik legmegragadóbb, legkidolgozottabb karaktere a törékeny, alázatos és gyengédséget sugárzó Giulietta Masina megformálásában. Az Országúton szinte minden összetevőjében tökéletes film, olyannyira ismert a mai napig, hogy zenéje gyakran csendül fel ilyen-olyan alkalmakkor: a torinói téli olimpián, a műkorcsolyán is hallhattuk a legismertebb betétdalát. A Gesomina örök siratóját.

Következő közös munkájukban, a Cabiria éjszakáiban Masina egy római utcalányt alakít, akit egy csaló, szélhámos férfi kihasznál, érzelmileg megzsarol, majd mindenéből kifoszt. Ez azonban nem olyan tragikusan ér véget, mint az Országúton: ahogy Cabiria a film utolsó kockáin kegyetlenül megalázva, a halál kapujából elindul visszafelé az életébe, meggyötörten kullog vissza saját múltjába, és könnyes szemmel rámosolyog a szembejövő fiatalokra, az maga a megújhodás, a remény megszületése.

E két klasszikus történetmesélős film után Giulietta Masina a Júlia és a szellemek című mozgóképben játssza el a női főszerepet – ez az opus már Fellini „filozofikus” nyelvén szólal meg, s a nő kiútját keresi a mesterkélt világból. Aztán 1986-ban a Ginger és Fred című vígjátékban „eltáncolta” hattyúdalát: ez volt utolsó közös filmjük Fellinivel. Giulietta Masina ezzel búcsúzott a közönségtől. Nagy tánc volt. Méltó befejezés.