Főszerepben a humoros helyzetek

Petrik Szilárd, Kollárik Lucia és Dudás PéterKaszonyi Kinga felvételeMakacsul tartja magát a hipotézis, hogy színházba szórakozni, kikapcsolódni, kacagni jár az ember. Egy tájoló színház vezetése duplán szem előtt tartja eme régi bölcsességet, a kassai Thália például egy évadban két vígjátékot is kínál.

Mindkettőt Mikó István irányításával, aki legutóbb a Csúnya lányt „távrendezte” Kassán. A jeles magyarországi komikus ezúttal állítólag többet tartózkodott a tett színhelyén, ám nagyítóval azért felfedezhető, mi az, amit a segédrendező, vagy maguk a színészek csempésztek bele a Hatan pizsamában című előadásba. Vígjátéknál nem akkora vétek az improvizáció, ráadásul a darab korrekt módon megírt mű, a szerző ügyesen variálja a helyzetkomikum bevált paneljeit. Marc Camolettiről tudni kell, hogy afféle univerzális színházi ember, egy személyben színész, rendező, író és díszlettervező, semmit nem bíz a véletlenre. Műveit olyan alapos instrukciókkal látja el, hogy a rendezőnek csupán közlekedési rendőrként kell levezényelnie a próbákat. Ezt állítja Mikó István, hozzátéve, hogy ennél azért persze többet akartak létrehozni Kassán. A Hatan pizsamában a pozsonyi Új Színházban is fut, össze lehetne hasonlítani a két előadást, de persze nem teszem, hiszen a körülmények, a lehetőségek, a két rendezés és a két színészválogatott közötti különbségek hiábavalóvá tennék igyekezetemet. Két dolgot azonban előrebocsátok. A darabválasztás logisztikailag kitűnő, hiszen hatszereplős vígjátékról van szó, azaz a társulat többi tagja más darabokban szerepelhet. Camolettivel nagyot bukni nem lehet, a közönség ott nevet, ahol kell, veszi a lapot, és a végén szűnni nem akaróan tapsol. A francia bulvárszerzőt ugyan nem jegyzi a Világirodalmi Lexikon, ám ez bagatell, hiszen igény van ilyen típusú művekre is, nem is csekély.

A dolog esztétikai értéke a tálaláson múlik. Azon, mennyire kellemes, ízléses, színvonalas formában kerül színpadra. Nos, a tháliás színészek ügyesen kerülik a ripacskodást, éppen csak annyit „spiláznak”, amenynyi belefér, és realitásérzéküknek hála az sem tűnik fel a nézőnek, hogy a szerző a kelleténél talán picivel több humoros félreértést, magyarázkodó hazudozást zsúfolt bele két órába.

Nem akarom elmesélni a sztorit, igazság szerint egy hónap távlatából nem is emlékszem már minden csűrés-csavarásra, legyen elég annyi, hogy szerelmi háromszög, sőt szerelmi négyszög tanúi lehetünk. A kétségbeesetten hazudozó szereplők igyekeznek megúszni az egyre terebélyesedő hazugságlavina lezúdulását, aztán a végén úgyis minden kiderül. Színészileg mind a hat szerep hálás feladat, lehet brillírozni, még akkor is, ha a karakterek nem igazán befejezettek, a szereplők csak egymáshoz képest valamilyenek, önmagukban leginkább semmilyenek. Camoletti a helyzeteket tartotta fontosabbnak, a jellemeket csupán laza kézzel felskiccelte, ezért a végeredmény sablonoktól sem mentes. Néhány fontos tulajdonság kidomborítása nem okozhat gondot olyan színészeknek, mint Dudás Péter, Petrik Szilárd vagy Tóth Éva, és bár sok gesztust láttunk már tőlük, a gépezet működik, az eseményekbe bele lehet feledkezni. Kollárik Lucia a szerető bőrében kissé túldomborít, ám mivel szerepe szerint is színésznőt játszik, elnézhetjük ezt neki. A két legmaradandóbb alakítás Germán Lívia szolgálatkész, pénzimádó, mégis érzésekkel teli szobalánya, valamint Cibula Péter a kertész szerepében, aki a Csibe pincérlegénye óta másodszor bizonyítja be, hogy kis szerepben is lehet remekelni. A díszlet (Haščák József munkája) már-már ízléstelenségbe dől, egy vidéki nyaraló falait feltehetően még Franciaországban sem szegélyezik pirossal, nem beszélve a brutál-piros korlátokról. A jelmezek (Halasi-Matolcsi Zsuzsa) viszont tetszetősek, főleg az a szobalányruha, amely néhány tépéssel és sodrással pillanatok alatt kisestélyivé alakítható. Alkalmanként remek, odaillő zenék szólalnak meg, amiért nem tudom, kit illet a dicséret, mivel a zenei munkatárs neve nincs a színlapon.

Summa summarum, a Hatan pizsamában egy vérbő, sodró, mulattató fordulatokban bővelkedő előadás, amely szerény célját (Nevessen a közönség!) maradéktalanul eléri. A szerző a 30-40 évvel ezelőtti francia vígjáték alapfiguráit mozgatja, lehetőséget adva a jókedvű és felszabadult komédiázásra. Külön szerencse, hogy az eredeti három felvonásból kettőt csináltak, nem tördelve szét a cselekményt.