Formatervezés határok nélkül

kép

A pozsonyi Umelka Galériában látogatható Határtalan design című kiállítás kétféle értelemben bontja le a határokat: egyrészt azzal, hogy nemzetközi, hiszen a kiállítás közel 140 alkotója a V4-ekből és további 12 országból származik, másrészt pedig az összművészeti szempont is fontos szerepet játszik a tárlat koncepciójában. Kiállításajánló.

Egy olyan projektről van szó, amely két évtizedes múltra tekint vissza – az idei tárlat, mely Bécsben és Budapesten is látható volt már, tehát jubileumi. Az alapító kurátorok maguk is formatervezők, Radnóti Tamás belsőépítész és Szigeti Szilvia textilművész projektje a régió egyik legjelentősebb dizájnkiállításává nőtte ki magát az elmúlt években. 

A kurátorok hangsúlyozzák, hogy a formatervezői darabok válogatásakor a dizájnt tág fogalmi mezőbe helyezik, amelynek fókuszában a különböző régiók, kultúrák közötti párbeszéd, a kreativitás és az innováció áll, összekapcsolva a tárgy- és a formatervezést, a vizuális művészeteket, az előadó-művészetet és a képzőművészetet. Idén komoly szerepet kapnak az öko- és a társadalomtudatos projektek, a képzőművészet és a dizájn határán létrejött alkotások, valamint egy reprezentatív kortárs ékszerválogatás is várja a látogatókat, melyen belül több, mint 100 műtárgyat nézhetnek meg a látogatók. A válogatás a dizájntárgyak létrejöttének sokféleségére is felhívja a figyelmet. 

Az egyedi darabokon, tárgy- és anyagkísérleteken, a dizájn és a képzőművészet határán elhelyezkedő alkotásokon, prototípusokon, kis szériában készülő tárgyakon kívül láthatóak dizájntörténeti szempontból is figyelemre méltó márkák – például az olasz Zanotta, a muranói Venini, Carlo Moretti, Alessandro Mandruzzato, az osztrák–olasz identitású Gebrüder Thonet, az osztrák Trewit vagy a régiós dizájnerek által alapított cseh Egoé Life és a szlovák BRIK – egy-egy terméke. A legfiatalabb generációt pedig több mint tíz jelentős művészeti és dizájnegyetem hallgatóinak munkáin keresztül ismerhetik meg az érdeklődők. A kiállításon olyan nemzetközileg meghatározó alkotók darabjait is megtekinthetjük, mint a finn Yrjö Kukkapuro, a spanyol Alvaro Catalán de Ocón, a cseh Studio Dechem, a lengyel Oskar Zięta, vagy az ékszertervezők között a holland Ted Noten és az osztrák Susanne Hammer. 

A kiállítás augusztus 10-ig várja a látogatókat a pozsonyi Umelka Galériában (Dostojevského rad 4533).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?