Fogpótlás

Melyiket jeligére: „Több fogam hiányzik. Végre ráadtam a fejem, hogy megcsináltatom őket. A fogorvos azt mondja, hogy lehetne hidat készíteni, vagy protézist, hogy gondoljam meg. Melyik a jobb?”

A hiányzó fogakat általában pótolni kell. Azért mondom, hogy általában, mert nem mindig van erre szükség. Az Ön példája is azt mutatja, hogy valamilyen okból ezt eddig nem tartotta fontosnak. Hogy végül is pótoljuk-e a hiányzó fogakat, az több körülménytől függ. Nem mindegy, hogy fiatal vagy idős az illető, mennyi foga hiányzik, őrlő- vagy metszőfogak-e, mi a foglalkozása stb.

A fogak pótlásának három fő indoka van: az esztétikum helyreállítása, a rágóképesség fokozása és a beszédképesség javítása. Tehát például ha csak valamelyik nagyőrlő hiányzik, semmi sem indokolja különösebben a fog pótlását. Persze, hogy más a helyzet, ha több szomszédos fog hiányzik, vagy ha a látható területen van a foghiány. Ez nagyon zavaró lehet.

A fogpótlásoknak hátrányai is vannak: könnyebben megtapad az ételmaradék és a lepedék, sokkalta több figyelmet kell szentelni a szájhigiéniának, lágyrészkárosodás következhet be különösen a levehető pótlások esetében, károsodhatnak a pillérfogak stb.

Hogy melyik módját válasszuk a fogpótlásnak, az megint csak több körülménytől függ. A legfőbb kérdés az, hogy elég teherbíróak-e azok a fogak, amelyek a hiányt határolják. Ezekre ugyanis plusz teher hárul. Sok más körülmény lehet döntő még. Optimális esetben jobb, ha a fogorvos fix hidat készít, mert ezzel jobban lehet rágni, könynyebb megszokni, és az esztétikai hatása is kitűnő lehet. Hátrány az, hogy sokkal drágább, mint a levehető pótlás. Ha már ilyen mellett döntünk, akkor is jobb ún. levehető hidat, illetve ún. fémvázas protézist készíteni, ha a körülmények engedik. Ebben az esetben nagy előny, hogy alig vagy egyáltalán nem kell megcsiszolni, lereszelni a fogakat. A következő megoldás az akrylát levehető fogsor. Az Ön esetében részleges fogsorról lenne szó. A saját fogai megmaradnának, ezekhez rögzítené a fogorvos a műfogakat megfelelő módon. Több rögzítési lehetőség közül kell kiválasztani a legjobbat. Egyetlen előnye ennek a megoldásnak az, hogy sokkal olcsóbb, mint az előbbiek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?