Finomhangolás – bemutató Pozsonyban

Az emberek többsége valószínűleg annyit tud a táncról, hogy a zene ritmusára való testmozgás. Ez az alapvetés körülbelül annyi, mint hogy a regény betűkből összeálló szavak, szavakból alkotott mondatok halmaza. S mint ahogy a regény sem csupán szó- vagy mondatrengeteg, a tánc sem pusztán mozgás. Az alapvető funkciói közül az egyik a csábítás (volt), holott egy szólásmondás alapján elméletileg tudjuk, barátot bor közt, bort sajt után, lovat istállóban, leányt bálban, nagyurat mulató fürdőben ne válassz, ne keress. Mégis: a szerelmek többsége egykor régen tánc közben szövődött. Kinek ne tűnt volna föl a legjobb legényest járó fiatalember, a legszebben pörgő-forgó lány? Amikor megszűntek a falusi mulatságok, bálok, az utolsó előtti (vagy utáni, ki tudná pontosan megmondani) pillanatban filmre, onnan a színpadra kerültek a táncok (természetesen a néptáncok, nem a keringő), csokorba kötve, többnyire dialektusok alapján. Később a hivatásos együttesek (a magyarországiakra gondolunk, elsősorban) már be-beloptak néhány „figurát” a nem néptáncra épülő koreográfiába. Közben Pozsonyban formálódni kezdett a táncszínház. A harmadik számú szlovákiai magyar színházban. Felföldi levelek, Az ördög tánca, Hontalanítás – hogy az Ifjú Szivek, pontosabban Hégli Dusan ebből a szempontból kiemelkedő alkotásait említsük. És most, idén nyárra az avignoni fesztiválra elkészült a Finomhangolás.  Időnként az interneten kaptunk ízelítőt abból, milyen új műsor készül az Ifjú Szivek Táncszínház műhelyében. Avignonba, a világ egyik legnagyobb színházi fesztiváljára vitték a darabot, sem itthon, sem Magyarországon nem tesztelték – és nagyon jól tették. Mert ilyent itt még senki sem látott. A Szivek és a Hégli Dusan Társulat olyan produkciót vitt színpadra, amely nem hagyta hidegen sem a francia nézőközönséget, sem a szakmát. Persze, a sorrend lehetne fordított is, de a művész a közönségnek, a közönségért dolgozik, nem a szakmáért, ám valószínűleg nemigen van annál nagyobb siker, ha a szakma és a közönség is elismeri, magasra értékeli az előadást. Ami azt jelenti, hogy a közönség – amelynek halvány fogalma sincs arról, kicsoda, micsoda ez a pozsonyi együttes, álló vastapssal jutalmazza az előadást, a szakma pedig szerződéseket kínál. Hégli Dusan már korábbi műsoraival is igazolta, van helye a nép­táncnak a színpadon, s hogy mi­lyen érzelmeket válthat ki, milyen feszültséget okoz a nézőben, eddig a Hontalanítás bizonyította legjobban. A néptánc a hagyományőrzés egyik formája, a táncszínház a hagyományok továbbfejlesztése, művészi szintre emelése. A Finomhangolásba már a részletek láttán is beleborzong az ember, libabőrösek leszünk tőle. Hogy olyan katartikus élményt nyújt-e, amely után némileg megnyugszunk, feloldódunk, vagy a kemény mozdulatok, a rettegés tovább él bennünk, kiderül szeptember 24-én Pozsonyban, a Hviezdoslav Városi Színházban. (rend)