SOROZATDARÁLÓ: A vicces csaj, aki hozzád beszél

A mifelénk az Amazon Prime-on nézhető Fleabag első ránézésre akár a Csajok spin offjának is tűnhet, leszámítva azt a fontos különbséget, hogy ez a széria brit, és a főhősünk rendszeresen a kamerába mondva, közvetlenül a nézőhöz beszélve osztja meg a gondolatait. Persze, ha tovább jutunk az első epizódnál, gyorsan rájövünk, hogy ennél azért többről van szó: egy ravasz formai és dramaturgiai kísérletezésről, ami csak az utolsó részre érik be igazán, de akkor nagyon. A széria író/főszereplője, Phoebe Waller-Bridge ugyanis úgy építi fel a cselekményt, hogy az ötrésznyi dramedys nevetgélés után egyszer csak arcon csap minket a kőkemény drámával, és úgy fejezi be az évadot, hogy attól leesik az állunk. Nem csoda, hogy nem folytatta rögtön a Fleabaget, és több évet kivárt, ugyanis az első rész pofán csapó zárása után nehéz volt elképzelni, hogyan lehet mindezt folytatni. A válasz pedig most jött el: érettebben és kiegyensúlyozottabban. 

A Fleabag második évada már nem akar mindent egy lapra feltenni, hogy a végén a meglepetés erejével csapjon le ránk, a folytatás fokozatosan adagolja a mesteri megnyilvánulásokat. Kapásból az első rész egy forgatókönyvírói bravúr. A nagy része egy éttermi asztal körül játszódik – egy év után itt találkozik újra hősünk a családjával, és az apja második házasságát tervezik meg éppen –, minimális vágással operál, és olyan töményen kapjuk a drámát, az iróniát, a humort, a szellemes beszólásokat és a feszültséget, hogy azt tanítani lehetne. Hogy mindebből a végére még egy új romantikus szál is kibontakozik, már-már hihetetlen. Waller-Bridge karaktere az új évadban egy katolikus papba lesz szerelmes, amiről nyilván mindenkinek a Tövismadarak jut majd az eszébe, de ne féljünk ettől: a Fleabag kreátora van annyira szellemes és okos, hogy ne kezelje olcsón a cölibátus kérdéskörét, és ne akarjon egyházgyalázó lenni annak ellenére sem, hogy végig kritikus marad. Az új évad még jobban árnyalja a karaktereket: akiket eddig totális seggfejnek hittünk (pl. a főhős nővérének férje), azokról kiderül, hogy tényleg seggfejek ugyan, de nekik is van emberi oldaluk, akiket pedig már elsőre megkedveltünk, azokból még több izgalmas árnyalatot kapunk. Waller-Bridge ezúttal még ügyesebben használja ki, hogy a karaktere időnként közvetlenül a nézőkhöz beszél, és még arra is van ötlete, hogy okosan felhívja a figyelmünket ennek furcsaságára. Folyamatosan emlékeztet bennünket, hogy csak egy sorozatot nézünk, ez mégsem töri meg a dráma ívét. Nem csoda, hogy ő most az egyik legfelkapottabb forgatókönyvíró, és megkérték, hogy pofozza ki a következő Bond-film szkripjét. Nyugodtan jelentsük ki: Phoebe Waller-Bridge az egyik legegyedibb hangú alkotó most a filmiparban, amire a Killing Eve mellett a Fleabag is meggyőző bizonyíték.