„Nem a siker, nem a hírnév határoz meg”

A magyar film gyakran megkapja a közönségtől a túlárazottnak tartott költségvetés vádját. A Viszkis, amely 1,1 milliárd forintos gyártási támogatásban részesült, s amelyben a női főszereplőt alakítja, nem kivétel a drágának talált filmek között. Hogyan látja a problémát?
Az alapvető hiba az, hogy azok, akik ellenérzéssel viseltetnek egyes filmek költségvetése iránt, pusztán részleteket látnak. Holott az egész gyártási, bemutatási fázist kellene vizsgálniuk, egyebek mellett azt is, hogy valóban költöttek-e arra, hogy az adott film eljusson a nézőkhöz. A Viszkis esetében azért van helyén a pénzmennyiség, mert egyértelműen látszik, hogy olyan filmről van szó, amely nagy nyilvánosságot kapott. Rengeteg pénzt, energiát és időt fektettek az alkotók és a szakemberek abba, hogy eljusson a közönséghez. Azt tartanám aggályosnak, ha a Filmalap úgy ítélne meg ekkora támogatási összegeket, hogy annak a foganatját később sem látjuk. Azokat a helyzeteket viszont én is megkérdőjelezem, amikor egy alkotás nem kap jó reklámot, csak eltűnik a süllyesztőben. Ahhoz, hogy Magyarországnak filmgyártása legyen, pénzre van szükség. Ahhoz, hogy jó film készüljön, pénzt kell fordítani rá. Ahhoz, hogy ne egy szűk közönséghez jusson el, szintúgy. 
 
Egyesek úgy vélik, a filmekbe ölt pénzeket akár az egészség- vagy oktatásügybe is át lehetne csoportosítani. Jogos a vád? 
Nem értek a kormány anyagi javainak szétosztásához, de nem hinném, hogy ezek a pénzek egy közös perselyből lennének kiporciózva. Mindennek megvan a maga helye. Egy országnak a művészetre ugyanúgy kell pénzt fordítania, mint például az egészségügyre. Annyi pénzt kellene kijelölni minden más ágazatra, amennyit az igényel, akkor minden rendben lenne. 
 
A korosztályából tucatnyi pályatársa jelentkezett A Viszkis szereplőválogatására, hogy eljátszhassa Katát, a rabló barátnőjét. Az akciódráma rendezője, Antal Nimród megindokolta, miért önben bízott meg a leginkább?
Pontosan nem, de kettőnk között alapból megvolt a nyitottság. Lehetséges, hogy ezért működött egyből a gördülékeny kommunikációnk. És valóban sok lányt néztek meg előttem, ezt Nimród is mondta, de mástól is hallottam. Ellenben egy filmszerepet megkapni többtényezős ügy: kell hozzá szerencse is, meg az, hogy a rendező és a művész egymásra találjon. Szerencsére ezt mind a ketten így gondoljuk, ezért volt szeretetteljes légkör a forgatáson.

Gratulált önnek olyan kolléganője, aki szintén versenyben volt a szerepért, miután azt „elnyerte” előle?
Igen, de ellenkező esetben én is megtettem volna. Tényleg nagyon sok kedves gesztust kaptam a környezetemtől, amikor közöltem velük a nagy hírt, vagy azután, hogy kiderült, milyen feladatot kaptam. A támogató hozzáállás kicsit meg is hatott.
 

Milyen rendezőnek tartja Antal Nimródot, akit Hollywoodban inkább magyarnak, itthon pedig hollywoodinak címkéznek fel? 
Ha esetében bármilyen kívülállóságot említünk, azt mindenképpen pozitív értelemben kell tennünk. Én legalábbis kizárólag így éltem meg azt a különös pozíciót, amelyet elfoglal. Valószínűleg azért, mert úgy látom, nagyon hasznos tud lenni, ha az ember kívülről szemlél bizonyos szituációkat. Ezáltal egészen másfajta energiát, szemléletet visz a mindennapokba. Nimródnál a forgatás során mindvégig azt éreztem, a korábbi rendezőimhez képest másfajta energiákat megmozgató alkotóval dolgozom. Egyébként egy papamacinak, csupa szív embernek tartom. Nincsenek manírjai, nem ügyeskedik, nem akar más lenni.
 
Ambrus Attila 1988-ban szökött Romániából Magyarországra, a következő tizenegy év alatt huszonhétszer rabolt bankot, takarékszövetkezetet, utazási irodát. Ezalatt három hosszú távú kapcsolata volt, viszont a filmbéli Kata nem létezik. Hátrányt jelentett az, hogy addig, amíg a főszerepet alakító Szalay Bence találkozhatott az általa megformált személlyel, önnek vakterepen kellett mozognia?
Nem éreztem így, hiszen az alkotónak minden feladatot meg kell oldania, amit az élet elé rak. Noha a lány a valóságban nem létezik, a filmben a férfi főszereplő szerelme, a vásznon igencsak eleven. Így leginkább arra a hús-vér emberre, történetesen Szalay Bence kollégámra összpontosítottam, akivel bizonyos jeleneteket – első találkozás, csókolózás, szakítás – meg kellett oldanom, forgatásról forgatásra. Ugyanakkor arra a kidolgozott, jól építkező forgatókönyvre támaszkodtam, amiből a film elkészült. 
 
Mi jelentette a legnagyobb kihívást Kata eljátszásában? 
Az, hogy ebben a viszonylag töredezett szálban valóban indokolt legyen a motivációja. Ez már azért is erőpróbának bizonyult, mert a lány mozgatórugói messze nem azonosak azokkal, amelyek engem irányítanak. Nem ítélkezhettem, meg kellett értsem a figurát ahhoz, hogy el tudjam játszani. Pszichés szemszögből ez volt a legmegterhelőbb, de éppen az ilyen feladatokat tartom értékesnek. Egyébként volt egy jelenetünk, amely nem került be a filmbe.
 

Az a jelenet árnyalta volna a lány karakterét? 
Talán árnyalta és kiegészítette volna, de biztos vagyok abban, hogy amikor a rendező a vágószobában töltött hónapok során, a teljes anyag ismeretében úgy döntött, kihagyja a filmből ezt a jelenetet, a legjobb elhatározást hozta. Valószínűleg a film ritmusát féltette. Nem bánom, hogy az ilyen döntésekbe nincsen beleszólásom, ez a rendező ügye. Egyébként azt gondolom, Kata szála a filmben egyfajta miliőt, viszonyítási pontot képez. Ha úgy tetszik, aládolgozok a főszereplőnek, a történet kibontakozását segítem.
 
Mit érez abból, hogy egy drága és nagyon jó nézőszámmal indult, akciódús mozifilmben játszik főszerepet? Kint vannak az önt (is) ábrázoló plakátok, rendszeresek a sajtómegjelenései, interjúk sorát adja.  
Örülök neki, hiszen a felsoroltakon kívül gyakran kapok kedves üzeneteket – idegenektől, barátoktól egyaránt. Sokat kell beszélnem a történetről, de tisztában vagyok azzal, a filmnek szüksége van arra, hogy minél jobban benne legyen a köztudatban. Mivel szeretem ezt a munkát, boldog lennék, ha tényleg sokakhoz jutna el. Ugyanakkor az interjúk számomra is hoztak új tapasztalatokat. Máig kicsit naivan szemlélem az irántam való érdeklődést, bár én nem leszek más: ugyanúgy színész maradok, aki reméli, sok és változatos szerepet játszhat el. De nem a siker, nem a hírnév határoz meg. És addig, amíg Szalay Bence valamennyire tartott az esetleges rosszindulatú reakcióktól, én még azzal sem törődtem, mert nagyon erős a családi hátterem. Egyébként sem kaptam negatív reakciókat. 
 
Szabadúszóként dolgozik a Magyar Színházban, hamarosan pedig Münchenbe utazik, hogy szakmai tapasztalatait gazdagítsa. Mit csinál a bajor fővárosban? 
Nemzetközi színházi projekten veszek részt az egyik müncheni független színháznál, ennek mások mellett német, török és két magyar résztvevője van. Ha minden jól megy, két hónapos munkafolyamatba csöppenek, és valószínűleg a Budapesti Tavaszi Fesztiválra is elhozzuk a produkciót. Egyébként Y Csoport néven van egy saját társulatom, tavaly pedig életemben először rendeztem is. Kóda címmel, az RS9 Színházban azóta is játsszuk az előadást Bognár Anitával, akivel közösen írtuk és adjuk elő.
 
Más perspektívát nyitott a másfajta alkotás?  
Nagyon mást. Ez a produkció valóban egyedülálló alkotói folyamat eredménye, szinte a semmiből született meg. Saját szöveget írni és játszani nagyon intim dolog, de a felelősség a rendezés miatt is az én vállamon nyugodott. Ez iszonyatos teher, viszont minden kis jelenet megszületése hihetetlen eufóriával járt. Fél év alatt tizenötször játszottuk, ami független előadásnál nagy szó. A nézők, akikkel a darab után beszélgetünk, úgy jönnek ki, hogy látszik rajtuk, valóban megérintette őket a munkánk. Számomra ez a színház. 
 
Mészáros Márton