Ebek és emberek

A „kutyás tudóstól”, Csányi Vilmostól származó idézet akár mottója is lehetne Wes Anderson (A fantasztikus Róka úr, Holdfény királyság, Grand Budapest Hotel) legújabb alkotásának, a Kutyák szigete című, japán beütésű, stop-motion technikával készült animációs filmnek. A rendező egyéb munkáihoz hasonlóan ez is sokféleképpen értelmezhető, és az emberek világára kivetített, aktuálpolitikai kicsengésű allegóriaként is abszolút megállja a helyét.

A kutyásoknak viszont mégiscsak egy kutyás film marad, amely ember és eb különleges kapcsolatáról, kölcsönös segítségnyújtásáról és egyenrangú viszonyáról szól egy olyan komor, nem túl távoli jövőben, ahol a négylábú kisebbség több szempontból is humánusabban képes viselkedni a kétlábúak többségénél.   

A nem túl bonyolult, és nem is túl eredeti, ám megannyi áthallással és utalással jelen világunk legaktuálisabb problémáira reflektáló cselekmény szerint a fiktív japán város, Megaszaki korrupt, fanatikusan macskapárti polgármestere egy gonosz összeesküvés részeként titkon elterjeszti a kutyainfluenzát, majd a mesterségesen kreált veszélyre hivatkozva az összes négylábút a Szemét-szigetre száműzi. Az ellenszert kifejlesztő, ellenzéki Tudós Párt vezetőjét megmérgezik, az egykori gazdikat pedig úgy manipulálják – főként a média segítségével -, hogy végérvényesen a kutyák ellen forduljanak, sőt kiirtásukat is jóváhagyják. Csupán a polgármester tizenkét éves, fogadott fia elég bátor és hűséges ahhoz, hogy a Szemét-szigetre repülve, egy falkányi, szebb napokat is megélt kóbor eb segítségével megkeresse legjobb barátját, Spots nevű testőrkutyáját. Eközben egy amerikai cserediák földalatti mozgalmat szervez a kutyák megmentésére. A szálak végül összeérnek, és az egyébként inkább felnőtteknek szóló, disztópikus elemeket is felvonultató animációs filmszatíra meglehetősen meseszerű befejezést kap: a gonosz bűnhődik, de végül megjavul, a jó pedig elnyeri méltó jutalmát (ez esetben egy szerető gazdit és sok-sok kutyanyamit).

A legfurább és legeredetibb amerikai filmrendezők egyike amellett, hogy a sztorit végig a kutyák szemszögéből meséli (ennek tudható be például, hogy a barna és a szürke színek dominálnak a pirossal és a zölddel szemben, melyeket a kutyák nem érzékelnek; illetve csak a kutyák beszédét érteni közvetlenül),

szerencsére végig kerüli a kutyás filmekre jellemző közhelyeket és kínos poénokat, az idegesítő „cukiságot”. Helyette egy alaposan kimunkált, sajátosan Was Anderson-os hangulatú, távoli, mégis nagyon ismerős fantáziavilágot teremtő audiovizuális élményt kapunk, mely azonnal magába szippant, és egy pillanatra sem ereszt el. 

A rendező védjegyévé vált megoldások (fejezetekre osztás, flashback-epizódok) még különlegesebbé teszik ezt a fanyar humorú, keserédes mesét, melynek négylábú hőseit olyan nagyágyúk szólaltatják meg, mint Bryan Cranston, Edward Norton, Bill Murray, Jeff Goldblum, Liev Schreiber, Bob Balaban, Scarlett Johansson és Tilda Swinton.

A Kutyák szigetét ajánljuk mindazoknak, akik rajonganak a kutyákért és/vagy Was Andersonért, és azoknak is, akik nem – ezután ugyanis garantáltan mindkét, különleges „állatfajtát” a szívükbe zárják.

A Kutyák szigete (Psí ostrov) című filmet csütörtöktől vetítik a szlovákiai mozik.