Figyelve a szövegértelmezésre

(Megjegyzendő, hogy amíg a többi iskolatípus részére nem készül új tanterv, addig ez valamennyi érettségiző osztály számára alkalmas, nyugodtan használható, sőt meszszemenően ajánljuk, s az érettségi vizsgatételeket is e tanterv alapján készíthetjük el.)

Az új tankönyv, amelyet Varga József, az irodalomtudományok kandidátusa készített, lényegében a II. világháború utáni szlovák irodalmat tekinti át, elsősorban a költészetet, drámairodalmat, valamint az irodalomtudományt.

A szerző a bevezető részben leszögezi, hogy mind a tanárokat, mind a diákokat olyan eléggé ismeretlen, de nem értéktelen munkákkal kívánja megismertetni, amelyek eddig tankönyvekben nem jelentek meg. A pozitivista magyarázatoktól eltekintve a fő hangsúlyt kérdésfeltevések formájában a szövegértelmezésre helyezte, amely egyúttal természetszerűleg magába foglalja a diák kommunikatív képességét, s persze alkalmas az önkifejezésre, az interpretáció készségeinek hatékony fejlesztésére is. A magyar diákok két kultúrában élnek, s így közvetlen lehetőségük adódik az irodalmi irányzatok és írócsoportok műveinek összehasonlítására. Az idegen irodalmat szükségszerűen lokálpatriotizmussal figyelik, öszszevetik a politikai-társadalmi viszonyok alakulását, s nemegyszer a szerzők munkáinak értékét is.

Varga József elsőrendű feladatként a mai szlovák irodalom megkedveltetését tűzte ki célul, amelyhez megfelelő módszert is választott. Olyan műveket vagy részleteket emelt be tankönyvébe, amelyek könnyen olvashatóak, érthetőek és nehézség nélkül elemezhetőek. A műveket ugyanis mindenekelőtt a gyakorlatiasság szemszögéből figyelte, hiszen az absztrakt „filozofálgatás” a diákból mindenkor idegenkedést vált ki. Márpedig mi műközpontú irodalomtanítást szeretnénk megvalósítani. Ellenkező esetben fölöslegessé vált volna a kiadott tankönyv. Igaz, a szövegközpontú analizálás a diákot nagyobb erőkifejtésre sarkallja, ám amikor megtalálja a vers vagy a dráma támpontjait és kulcsszavait, bizonyosan másként értelmezi magát a művet is.

Külön kiemelném a biográfiák és a szövegek utáni szószedetet, mert ezzel némiképp könnyebbé válik a tanár és a diák munkája egyaránt.

A tankönyv csaknem felerészben a legújabb szlovák költészetet tárgyalja. „Természetes, hogy a II. világháború befejezésével nem szűntek meg automatikusan az egyes irodalmi irányzatok és társulások, hiszen ezek mindenkor átívelnek az országhatárokon, politikai-társadalmi tragédiákon, s csak képviselőik halálával vagy elhallgatásával (de nem elhallgattatásával) szűnnek meg.” ĺgy elmélkedett röviden a szerző a szürrealizmusról, a szimbolizmusról, az ún. „katolícka moderna” (szó szerint fordítva: katolikus modern költők) csoportjáról, valamint a davistákról, akiket viszont bővebben az előző tankönyvek tárgyalnak.

A háború utáni költészetet, mint egységes irodalmi tömböt, a szerző az 1944-es költői nemzedékkel indítja. Ne higgyük, hogy a sematizmus időszaka csak selejtet teremtett, hiszen Kostra néhány verse, Horov mélabús-szomorkás költeményei, valamint Mihálik Appasszionáta című versciklusa mind-mind a legjobb szlovák költői hagyományok továbbélését példázzák. Persze, napjainkig az ’56-os nemzedék tagjai (Milan Rúfus, Miroslav Válek), no meg a konkretisták csoportja (Ján Stacho, Ľubomír Feldek, Ján Buzássy, Kamil Peteraj stb.) a legjelentősebbek. A Magányos távfutók hármas fogata mindenekelőtt új mondanivalóval tűnik ki, hiszen a művészet középpontjába újra egyértelműen az ember kerül. Az Egyetemi költők csoportja vékony szállal fűződik össze, hiszen ők az évek során más-más költői társasághoz csapódtak. Érdekesek a popköltészet egyéniségei, akik aktualizált problémafelvetésükkel nemegyszer politikai-társadalmi lavinát indítottak el azzal, hogy a politikai élet prominens alakjait bírálták. Végül essék pár szó a legfiatalabb költői nemzedékről is, a Barbár nemzedékről, akik elnevezésükkel ellentétben elítélik az önzést, a gyűlöletet, az irigységet, a pökhendiséget, na meg az intoleranciát.

A szerző vezéregyéniségként a mai modern szlovák költészetben Rúfus mellett még Štefan Strážayt, Štefan Moravčíkot és Daniel Heviert jelölte meg. Természetesen, még a tankönyvek esetében sem mellőzhető a magánvélemény...

A szlovák drámairodalom is neves egyéniségekkel büszkélkedhet. A szerző négy drámaíró egy-egy jelentősebb munkáját tartalmilag is rögzíti, némiképp betekintést nyújtva a művek atmoszférájába, elősegítve az elemzést és a jobb megértést.

S ami eddig egyetlen tankönyvbe sem került bele: az irodalomtudomány. Rövid ismertetésben tárul elénk Andrej Mráz, Alexander Matuška, Milan Pišút, Ján Števček, Viliam Marčok és Viliam Obert portréja. Felhívnám a figyelmet Viliam Marčoknak a II. világháború utáni szlovák irodalmat korszakoló cikkére, amely ezen a téren valószínűleg az eddigi legteljesebb és leghitelesebb alkotás.

Valamennyi műfaj után (költészet, dráma, kritika) összefoglaló kérdéscsoportok találhatók, segítve a tanulók szintetizáló-kreatív képességét.

Hogy azért látószögünkből a világirodalom se maradjon ki, valamennyi témakör befejezéseképpen dióhéjban ismerteti a legjelentősebb európai és tengerentúli alkotók költészeti és drámai munkáit.

Az irodalomelmélet tárgyköréből a tankönyv szerzője csak azokat a stilisztikai eszközöket térképezte fel, amelyek a modern irodalmi törekvések megértése szempontjából elengedhetetlenül szükségesek.

A Szlovák irodalom a magyar tanítási nyelvű középiskolák 4. évfolyama számára című tankönyvvel létrejött a szlovák irodalom elsajátításának egyik legalkalmasabb tanítási feltétele, lehetősége. Varga József egy régen várt tankönyvet készített számunkra. A négy tankönyv szerzője ugyan megvívta a maga harcát a minőség érdekében, de a tankönyv értékét majd a pedagógusok fogják igazán felmérni.