Feltenni egy kávét, és ami mögötte van

Csakhogy ezek a szinte rituálisan ismétlődő mozzanatok analógiákat, hasonlatokat termelnek, a „hangyák élete” így érthető rá természetesen a lírai én életére. Hála istennek, mindez nem puszta allegorizálással, hanem összetett, távolságtartóan ironikus versnyelven jön létre. A beszélővel nemcsak megesnek a dolgok, hanem amolyan „lassú megfigyelőként” kívül is van ezeken. Egy helyen azt olvassuk, ő egy mozigépész, akiről film készül. Sőt, a versek önmegfigyelésre tett utalásai mögül még Philip K. Dick Kamera által homályosan című regényének skizofrén megfigyelőapparátusa is felsejlik.

A kötet egyik alapmetaforája a rés, a hasadék: ilyenekből jönnek elő, újra és újra, a hangyák, de a beszédhelyzet, ahonnan mindez elmondható, persze maga is hasadékszerű. Mi több, a hasadék az otthon maga: „Azt a sötét rést, / mint egy üres fenyegetést vagy ígéretet, fokozatosan / kitölteni magammal: ez a lassú, klausztrofóbiás / igyekvés az otthonom” – írja Németh Bálint A hangyák élete című versben. Ez utóbbi a szerző első kötetéből (Kiküszöbölés) került át ide, s lett kötetcímadó és szerkezetgeneráló. De ilyen című vers összesen három van a könyvben (és még néhány hasonló, pl. Adalékok a hangyák életéhez), mindez pedig az ismétlés zavarba ejtő működését vetíti elénk: megnehezíti az azonosítást, a dolgok kontúrjai nehezen válnak ki az egyhangúság rendjéből. Ugyanígy keverednek a kronológia (időbeli egymásutániság) kategóriái. Erre szintén utal a kötetszerkezet: az elején olvassuk az Utószót, s a végén az Előszót. Mindez nem puszta hatásvadászat: az ábrázolt világ szerves része.

Az ilyen időszemlélet eszünkbe juttathatja az egzisztencialistákat: Godot meg is idéződik a könyvben (mint vízszerelő). A becketti szituáció azonban egy lakás belső terére íródik rá. De a verseknek igazából az a bizonyos „Másik” (A Kedves?), kínzó, megfejthetetlen hiánya ad egzisztenciális tétet. A szövegek többsége Neki szól, őt szólítja meg. A költészet különlegessége ez: a megszólítással jelenvalóvá teszi a távolit. Az Utószóban például ez áll: „Feltettem egy kávét, míg vártalak. Aznap már hatot ittam / – / (…) Új csomagot kellett bontanom, a negyedkilós tégla, mint / egy sírkő, és megint a borzongató szomorúság, mikor / megszűnik a vákuum, és egy hiány hirtelen hiányozni kezd.”

Vagy egy másik példa A hangyák cselekedeteiből, mely egy remekbe szabott Nemes Nagy-parafrázissal (Fák) indít: „Meg kell tanulnom a hangyák tetteit, hogy az életükről / beszélhessek neked, aki nem vagy itt.” Németh igen okos és – nem mellesleg – humorral átszőtt költészetében már nem a zúzmarás, csuklyás alakok (a fák) állják el a kilátást odaátra, mint Nemes Nagy megidézett kulcsversében. Hanem a mindennapok banalitásai közt keresendő az az analógiás rend, mely értelmet szabhat a hiányoktól fájó létezésnek. A fiatal szerző szerencsére nem ennyire didaktikus: vers és valóság közt is betölthetetlen hasadék tátong.

Vida Gergely

Németh Bálint: A hangyák élete. Magvető Kiadó – JAK, 2018. 64 oldal.

Értékelés: 8,5/10