FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN: Török gyerek megdobta

Török uralom helyett ugyan helyesebb volna ottomán, vagy oszmán uralomról beszélni, hiszen kissé félrevezető a történelemórákon használt megnevezés – épp Cselebi jegyzi meg például, hogy „Buda egész lakossága boszniai bosnyák”, vagy hogy Eger „népe mind bosnyák, de magyarul és németül is beszélnek; nagyon őszinte emberek”. A bosnyák itt tulajdonképpen muszlim délszlávot jelent, és emellett még a kolonizációt illetően a pravoszlávokról (szerbek) is szót kell ejteni – Esztergom belvárosának egyik negyedét például máig Rácvárosként emlegetik.

Cselebi az oszmánok kiűzése utáni alapvető átstrukturálódás, az előző rezsim emlékeinek radikális kitörlése miatt is fontos forrás – nehéz ugyanis reális képet alkotni arról, hogyan is nézett ki a hódoltság korának kultúrája, vagy hogy hogyan teltek a hétköznapok. Boszniából nézve azonban – mivel az ottomán kor emlékei, részben a muszlim lakosságnak, részben a történelmi körülményeknek köszönhetően (az 1878-ban az országot okkupáló Monarchia többé-kevésbé kegyesen bánt ezen emlékekkel) máig fennmaradtak – nagyon is könnyű elképzelni, hogy nézhetett ki az ottomán Esztergom, Eger, Törökkoppány.

Belgrád kiváló ellenpéldát szolgáltat: az első és a második szerb felkelés után a 19. század folyamán függetlenedő Szerbia a muszlim lakosság kiűzésével (akik Bosznia, a Szandzsak, vagy Sztambul felé vették az irányt) a török kor nyomait is sikeresen eltörölték. Belgrád több mint 30 mecsetéből – melyek között több tekintélyesebb akadt, mint Szarajevóban – például mára egyetlen maradt, a Bajrakli dzsámi, jócskán megkurtított minarettel, nehogy magasabbra nyúljon a templomtornyokkal. Bár az igazsághoz hozzátartozik még Belgrád brutális történelme, hiszen még csak összeszámolni is nehéz, hogy Hunyadi János óta a 90-es évek végi bombázásig hányszor változtatták romhalmazzá a várost.

Fontos tehát tudatosítani, hogy amikor a gólyát gyógyító magyar gyerek azt énekli, „jönnek a törökök”, aligha értendő ezen törökül beszélő, a mai Törökországból jövő gyerek, aki a gólyát megdobja. Sokkal inkább bosnyák lehetett az a rossz gyerek. Bizonyítja ezt az is, ha Szarajevóban (de akár más boszniai városban) sétálva jobban utánanézünk például a dzsámik történetének. Elég csak a Basčaršijára pillantani: Gázi Huszrev bég, aki Bosznia legnagyobb, központi dzsámiját emelte, háborús hős volt (gázi), Mohácsnál Szulejmán seregének egyik fővezére. Vagy épp kissé távolabb, a kisebb és kecsesebb Ferhadija džamija, amelyet Huszrev bég apja, Frehat bég emelt, aki szintén a magyarországi hadjáratokban jeleskedett. A legtöbb budai begler-bég bosnyák volt, s szolgálatait boszniai szandzsak-bégként kezdte – vagy folytatta. Cselebi mellett a másik fontos forrás esetében, a pécsi történetírónál, Ibrahim Pecsevinél (maga is bosnyák volt), több hasonló példát találunk. Nem véletlen, hogy Szarajevót (Saray = udvar + ovasi = mező) részben azzal a szándékkal alapították az oszmánok, hogy a hátországban a további hódításokhoz megfelelő bázist biztosítsanak – szállást a katonáknak, kereskedelmi központot stb. Bosznia a terjeszkedés bástyájának számított. S aztán ott vannak például a Budán zsákmányolt hatalmas gyertyatartók, amelyet Cselebi is említ, s amelyek ma is ott állnak a sztamboli Hagia Sofia mihrábja mellett. A bazilika Jeruzsálemre néz, a mihráb viszont a templomhajóhoz képest kissé ferdén áll, mivel az imafülke Mekka irányát mutatja.

Az ottomán birodalom lassú pusztulásával a bosnyák bégek élettere fokozatosan Boszniára szűkült. Ivo Andrić regényeiben gyakran említi a frusztrált bégeket, akik kénytelenek voltak otthagyni birtokaikat a zsíros magyar földön, s visszatérni Bosznia és Hercegovina hegyei közé. Bécs sikertelen ostroma után a törökök kiűzése Magyarországról nagyobb csapás volt, mint maga a török uralom. Akár Magyarországon, akár délen a Szávát átlépő, s Macedóniáig meg sem álló Szavoyai Jenő hadainak nyomában: Szarajevó legnagyobb tragédiája, felgyújtása és a barbár pusztítás, melyből a város egy évszázadig alig bírt kikecmeregni épp ennek köszönhető. S aztán ott volt Szerbia függetlenedése, majd a balkáni háborúk, s a muszlim lakosság miatt a Boszniára korlátozódó ex-ottománok, akik végül kénytelenek voltak megbékélni azzal, hogy a Monarchia kebelébe kerülnek.

A magyarországi aranykor emléke azonban az epikus énekekben tovább élt. Az egyik ballada például így kezdődik: „Bajram-bég Budát építi / Kilenc évig Budát építi. / Mivégre Budát felépíti, / Budára egy szikla leesik, / lezuhan az Új csarsijára / s agyonüti a béget, Bajram-béget.”

Hogy honnét repült a szikladarab, nem derül ki. Talán egy magyar gyerek dobta meg a szegény béget?