FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN: Ali pasa dzsámija I. / a régi sehidek

Az ottomán városközponttól, a Baščaršijától távol eső dzsámi a forgalmas kereszteződés mellett, szockós és kockoid épületektől, buszmegállóktól körülvéve fekszik nyugodt méltósággal az állandó forgatagban. A tömegből néha emberek válnak ki, s a pici háremen (temetőkert) keresztül vezető útra térnek, néha, hogy hűsítsék magukat a szerény šadrvánnál, néha, hogy az abdest (rituális tisztálkodás) elvégzése után imádkozzanak a dzsámiban. 

A dzsámi építése, mint oly sok a városban, az ottomán šeher (város) virágkorára esik (1561), ugyanazokra az évekre, amikor a Magyar Királyság végvárai egymás után estek el, s kerültek az általában Boszniából, és a hadakat ellátni képes Bosnasarayból vezetett csapatok kezére. A vakuf alapítója, a dzsámi építtetője, Hadim, vagy Gázi („szolga”) Ali pasa azonban ellentétben ezen időszak vakuflijáival, helybéli volt, a Sarajevsko polje Drozgometve falujában született, a sztamboli karrier után Buda begler-bégje volt, majd ezután Bosznia szandzsák-bégje. Az emlékezet a nép barátjaként tartja számon. Halála (1557) előtti végrendelkezése volt az alapítólevél (vakufnáme), s vágya, hogy sírja fölé dzsámit emeljenek a Koševo patak partján, néhány évvel később beteljesült. A dzsámi klasszikus sztambuli stílusban épült, feltehetőleg a híres építész, Mimar Szinán tanítványa tervezhette raguzai építészek segítségével. Három oszlopára hajló oszmán törtboltíveivel meglepően hasonlít a Baščaršiján található Ferdhadija dzsámira. Az arányaiban letisztultan harmonikus, ám szinte dísztelen dzsámi melletti kis temetőben máig állítják az egyik nišánról (sírkő), hogy az Ali pasáé, noha a feliratot már lerágta róla a kor. 

A temető azonban már korábban itt volt, a dzsámi előtt. Sőt, az egész városon kívül eső környéket elszórt temetők borították a Miljackába folyó Koševo patak mentén (szintén török név, erős szelet jelent, innét a košava megnevezés, amelyet a Vajdaságban az őszi szélre használnak). Sok időmarta turbános sírkövet láthatunk a közeli Veliki és Mali parkban is, ám Ali pasa halála után itt alakult meg a róla elnevezett mahala. Sokkal később az urbanizálódás, a város és az úthálózat kiépülésekor egyre szűkült a temetőkert, ide gyűjtöttek több nisánt is a környékről. Több érv szól amellett, hogy ez Szarajevó legrégibb muszlim temetője, az első šehid (mártír, azaz az igazhit „védelmezője”) sírkövekkel. A legenda szerint a vidék oszmán bevételekor Fatih szultán idején a hidzsra 866. évében (1461/62) életét vesztett két szúfi, Ajnided és Šemsided sírja is a közelben található, valahol a mai villamosmegálló alatt a šesticánál – a Higenijski zavod (e szockocka mögött lakom) építésekor hozták ide a nisánokat 1950-ben, az arab írás máig olvasható a kövön. Šemsidedé így végződik: „Ó, szív, ha túlszárnyalod a hét mennyet, keresd halálának kronogramját az isteni kegyelem tengerében.”

Nem sokkal később, szól a legenda, valami igazságtalanságtól felbujtva, amely a lakosságot vallásra való tekintet nélkül az új uralom felől érte, kelt fel Damjan és Kuzmanov, akiket lázadásuk miatt börtönbe vetettek, megkínoztak, s végül belehaltak gyötrelmeikbe. Noha nem voltak muzulmánok, egyes vélekedések szerint haláluk előtt iszlám hitre tértek, s így Ajnided és Šemsided türbéje mellé temették őket. Később a nép figyelt fel rá, hogy a két hős mezárján éjjelente fényes lángocska gyullad az áldozatok igaz lelkéért. Az oszmánok ezért sírjuk fölé később türbét emeltek. Mindez azonban csak kétes hitelű legenda, melyet aligha ismerhet a vakuflija, Ali pasa dzsámija előtt megforduló hétköznapi járókelő. Ám ez azonban csak kezdete a hely véres, síri történetének. A többiről legközelebb.