„És amikor a villamos a libeňi hídra ért, felálltam, nekitámaszkodtam az ablakoknak, és elragadtatva néztem a folyón túlra, a Bulovka kórházra és a domboldalakon szétszórt óriási házakra, és ez a látvány a tibeti képekre emlékeztetett, amelyeket folyóiratokban láttam, gyönyörű szép kastélyok vannak a Bulovka körül, szétdobált dominókockák… Aztán a villamos bekanyarodott Libeň főutcájára…”
FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN: Hidak könyve XXV. / Beton
Ha Adam nem hívja fel a figyelmem a libeňi hídra, talán sosem veszem észre. Csak a folyót és a Bulovka látképét, ahogy Hrabal Házimurik (Svatby v domě) című regényében az elbeszélő. Hiszen az úton villamosoztam át libeňi kiruccanásaim során, s egyáltalán nem tűnt fontosnak a híd, amely az utat és a síneket a hátán hordozza. Míg Adam egy séta alkalmával fel nem hívta a figyelmemet rá, amikor a híd lábánál lévő parkon, vagy inkább szemetes zöldövezeten, a Hrabal-regényekben még elevenen létező, azóta betemetett, régi zsidótemetőn keresztülvágva a Vltava partjára jutottunk. Ekkor nyűgözött le a híd letisztult formája, a rideg és geometrikus lépcsői, amelyek a pillért körbefutva vezetnek le a hídtestről, és a folyón átívelő pillérek és boltívek klasszicizáló eleganciája. Ekkor, az utolsó prágai napokban, az utolsó libeňi kiruccanás alkalmával.
„Lebontják majd ezt is – mondta Adam –, mint Libeňben mindent.” Néhány nappal később az egyik antikváriumban felmarkolt prágai hidak könyvével tértem haza. A betonhidak fejezetében megtaláltam a libeňit. Tényleg újra cserélik a hidat? Jutott eszembe, míg a régi képeket nézegettem. Pontosabban a libeňi betonhíd elődjét, amely még fából épült 1903-ban – két évvel azután, hogy Libeňt Prágához csatolták –, afféle reciklációként. A faszerkezet ugyanis a Nemzeti Színháznál szolgált átmeneti hídként, s mivel ekkor épült az új kőhíd, amelyet I. Ferenc császárról neveztek el (Most Legií), funkcióját vesztette. A folyó regulációja ekkor még el sem kezdődött, Libeňnél a jégzajlás és árvízveszély visszatérő probléma volt. A fahíd azonban jól bírta a gyűrődést: a leghosszabban szolgáló faszerkezetek közé tartozik, nem csak folytatásos karrierje miatt. Libeňben negyedszázadot szolgált ki, míg a mai betonhídra le nem cserélték.
Az igazsághoz, és különlegességéhez viszont hozzátartozik, hogy a Monarchiában egyedülálló módon a folyó közepén tekintélyes fesztávolságú fa ívszerkezet tartotta. Valamint az a szerkezeti kakukktojás, hogy a Holešovice felőli első boltív vasbetonból készült. Igaz, a korban ez szokatlannak számított, ám nem ez volt az első betonhíd Csehországban.
Az első ugyanis a túlparti Libeňben található, a Rokytka patak felett, s ráadásul Antonín Los 35 nap alatt építtette 1896-ban – hirdeti a hídon az emléktábla. Egyetlen boltív az egész, az ember szinte észre sem veszi, miközben végigmegy a Zenklován (egykor třída Rudé armády). Egyik oldalán a hrabali világ legendás helye, a jobb napokat látott Palác Svět áll, amelynek lebontása körül, balesetveszélyes állapota miatt, a hídhoz hasonlóan évek óta megy a huzavona. Másik oldalán pedig a libeňi kastély, a Šlosberk: itt vette el Bohumil Pipsit. Ő az elbeszélője a fent idézett soroknak. S egy az egyben ő meséli a libeňi trilógia második részét képző Vita nuovát: „A libeňi hídon át jártam oda, és a férjemmel tértünk vissza a libeňi hídon… a víz felől kellemes levegő áradt és szép kilátás nyílt a korlát felett a Bulovkára.”
A Libeňský most, amely ma is áll (még), a Republika létrejöttének tizedik évfordulójára épült, 1928. október 29-én nyílt meg, mint az ünnepségsorozat egyik zárórendezvénye. Kezdetben a díszszalagot elvágó, a hidat megnyitó Karel Baxa nevét viselte, a Velká Praha első polgármesteréét. A világháború után egy ideig a Stalingradský most nevet viselte, aztán hivatalossá tették a nép használatában állandósult Libeňský most nevet.
A hidat a prágai hídember, František Mencl építette, csakúgy, mint a Jirásek, Hlávek, Mánes és a Trójai hidat is. Ötletes megoldásainak köszönhetően olcsó és gyorsan felépíthető hidat tervezett. Ez elsősorban azzal sikerült, hogy kispórolta a pillérszerkezetet megalapozó időigényes, drága keszonokat. Helyettük nyitott gödröket alkalmazott, amelyek a meder kőzetébe mélyedve alapozták meg a pilléreket. A kibányászott anyag felhasználása a híd betonszerkezetébe vagy burkolatába szintén ötletes költségkímélő megoldásnak tűnt. A híd boltíveit négy egymáshoz illeszkedő ív alkotja egyszerű betonból. Finom Standard cementből készült, s ólombetétekkel látták el. A legszélesebb fesztávolság a pillérek között 48 m, amely a korra és az anyagra (az acélból szélesebb ívek alkothatók) való tekintettel szép teljesítmény.
A libeňi híd nem is egy híd, hanem hét részre osztható hídkomplexum. A folyómeder regulálása idején készült híd alatt később is változott a folyó – egy mellékág például ma hiányzik a híd egyik boltíve alól. S változott a város is. A századeleji libeňi ipartelepek és gyárak utolsó mohikánjai most tűntek el a hídra futó út mellől. Lebontásukat Adam civileket tömörítő csapata nem tudta megakadályozni. Az alatta vezető utak helyén valaha a gyárakhoz vezető sínek futottak.
„Állítólag ez a világ egyetlen kubista hídja” – mondta Adam. A híd „dizájnját” ugyanis nem Mencl tervezte, hanem Pavel Janák, akinek olyan rondokubista épületek fűződnek a nevéhez, mint a prágai Adria palota a Jungman téren, a pardubicei krematórium vagy a prágai főállomás épülete előtti rosszhírű Vrchlického sady park (a prágaiak csak Sherwoodnak nevezik) végében, a villamosmegálló előtt álló kioszk. Letisztultabb kubista vonásokat hordoz a Škoda palota a Jungmanován és a Juliš hotel a Václavákon, vagy a Baba telep Dejvicén.
A ma már idejétmúlt építészeti technikák, a költségkímélő megoldások azonban megbosszulták magukat. Noha a maga korában a beton tartósnak és praktikusnak tűnt. A megrepedezett betonszerkezet, a befolyó esővíz, mely több helyen kikezdte a hídtestet, a pillérek és a test gyatra anyaga miatt a híd balesetveszélyes állapotba került. Több helyen alá kellett támasztani a hidat, korlátozni a forgalmat. A lépcsőket lezárták, a híd pilléreit elkerítették, hajléktalanok költöztek ide, a repedések, a szivárgások, a potyogó anyag, a burkolatától lemeztelenedő híd, a beton húsából kivetkőző fémkonstrukció alatt gyűlik a szemét.
„Legközelebb, mire visszajössz, lehet, hogy nem is fog már állni a híd” – mondta Adam a kubista hídról. Hosszú szélmalomharcok várnak még a civilekre, akik szeretnék a hidat megmenteni, míg a városvezetés inkább a lerombolást és az újjal pótlását szorgalmazza. Kár lenne letisztult, de kissé megroggyant formájáért, ízléses, de rideg és kissé megkopott eleganciájáért.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.