Kultúra

FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN: Felszámolt temetők II. / A párizsi katakombák

Csak másnap látom át a Másik Várost, mely árnyékként rejlik a nappali, a felszíni gazdatestéhez. Késésben vagyok, a kapkodásban rossz irányba szálltam fel a kettesre, és a Gare d’Austerlitzig megyek.
Száz Pál

2019. július 21. 18:44

- A szerző felvétele

Jé, M&M már biztosan ott vannak, s el is kellett, hogy kezdődjön a tárlatvezetés. A Brochantnál jövök fel a metróból, a guglin ellenőrzöm a Porte de Clichy irányát. Beérek az iskola mellett street art galériaként is működő ART42 high-tech épületébe, s míg regisztrálok és kifújom magam, észreveszem, hogy már a második kép előtt állnak. Az elsőt veszem szemügyre. Cím, név, kommentár nélkül. Abban tárul fel a másik város. A kép középen osztódik két térfélre, a jobb oldalon egy ráncos emberi arc, amelynek a bal térfél mintha csak folytatása lenne, s mintha a függőlegessé forgatott városi tájkép felhőkarcolói a fej alakját folytatnák. A kettő találkozásánál, a szimmetriasávban, az arc mögött és a város alatt rejtőzik a Másik, a szubterráneus, a rejtett árny, metróval, lépcsőkkel, vezetékekkel, csövekkel, csatornarendszerrel – s minden alatt ott a régi katakombák ürgeüregekként csapongó labirintusa, amelyek az arc ráncainak jótékony homályában bújnak meg. A tegnapi alászállásra gondolok. 

Az egész azzal kezdődött, hogy Jével végre két hete időre szóló belépőt vettünk a neten a Kata­kom­bákba, hogy ne kelljen az órákon és sarkokon át tartó sort kivárni, amellyel az utóbbi években a Denfer Rocherau-n („úgy hangzol, mint egy átok” – Radnóti) mindig találkozni szoktam. Nem. Az egész az Ártatlanok temetőjével kezdődött. Pontosabban annak felszámolásával az elviselhetetlenné váló közállapotok, bűz, leomló osszuáriumok miatt, azaz higiéniai okokból a nagy Forradalom előtt néhány évvel. Párizs egykor élt polgárainak földi maradványait fél éven keresztül szállították a szekerek zászlókkal, énekekkel igazi fête vagy pompe du morte-ként új helyükre, keresztülvágva a városon az egykori déli városfalon túlra, az egykori római bányák nyílásaihoz, a Tombe-Issoire-hoz, amely ma már csak a nevében emlékeztet a Másik, az alsó város múltjára. A mészkőrétegek a földtörténeti hajdankor tengeri herkentyűit őrzik. Hosszú csigalépcsőn megyünk lefele a többi turistával. Ez már legalább három minaret magasságú – nem, mélységű –, morgok Jének, nem sejtve, hogy még csak félúton járunk. Közben egy brosúrában nézem alászállásunk térképét, a földtörténeti korok rétegeit. Párizsban a régi római kőbányákat bővítve az első katedrálisok, a Saint Germain des Prés, a Notre-Dame, a Saint Martin des Champs köveiért szálltak ide alá hajdan. Majd ezek a mély, elhagyatott járatok szabattak otthonná lenni a felszámolt temetők földjétől fezabált maradványoknak. 

Míg összerakom a Másik város történetét a kiállításon, amely terembe a lépcsők vezettek, Jének nyoma veszik. Egyedül kell végigmennem, remek. Perceken keresztül haladunk a város alatt a szűk alagútban, a kanyaroknál a fenti utakat jelzik a régi táblák. Sok a turista, kevés a hely, gyöngyözik a homlokom és lihegek, egyszerre van klausztro- és szociofóbiám. Itt fogok megdögleni, megemészt a város mélye, pedig még sehol a csontok. 

A bejárat felett, a hosszú alagút végi csarnokon túl felirat: „Arrête! C’est l’empire de la Mort”. A vájatban plafonig felrakott, típus szerint összerendezett csontokból alakzatok rajzolódnak ki, a koponyák a csontfalban keresztet, majd szívecskét mintáznak. Az egyik koponyán filctoll felirat: POKUS. Aztán már csak fölébük hányt csonthalom. Kőtáblákon vésett feliratok mutatják a (salak)anyag származási helyét, a parókia nevét, amelyhez a felszámolt temető tartozott, meg a költöztetés évszámát – hiszen az Aprószentek temetőjének a következő évtizedekben mintául szolgált a belváros régi, templomok melletti temetőinek felszámolásához. De több márványtábla hirdeti a vég győzelmét, irodalmi idézetek vezetnek a csontok mellett, a bibliától és Vergiliustól Lamartineig válogathatunk köztük. A Forradalom áldozatainak maradványai is itt nyugosznak, Dantoné és Villoné összevegyülve a kétmilliós tömegben. Találkozhatunk egy csontokból rakott hordóval is. A legkülönösebb látványosság a katakombákban mégiscsak a Szamaritánus asszony kútja. Az evangéliumi élet vizének forrása helyett a halál kútját találjuk a csontfallal kerített üregben. Bár talán ennek vize olyan mélységekből fakad, amelyet már nem jár át a romlás. 

A labirintus végül része lett a városi legendáknak, azoknak a történeteknek, amelyeket a város álmodik magáról. Már a Forradalom idején mendemondák jártak egy fantômról, a zöld emberről (l’homme vert), a katakombák később filléres regények helyszíneiként bukkantak fel, s a XIX. század végének nekrofil ‘dekadenciájában’ a borzongás és a véggel való szembesülés olcsó hozzáférését kínálták. 1897. április 18-án például koncertet adtak az egyik csontteremben (a hordó), meglepő módon Chopin mellett Camille Saint-Saëns Danse macabre-ejét is játszották. 

A fin de siècle halál iránti epekedésére épül ma is a globalizációval mindenki számára elérhető és online hozzáférhető (nem annyira olcsó) formája a nekroturizmusnak, a katakombák látogatása. „Egyszerre temető is, cirkusz is ez a hely, kegyhely, ahol a halál mutatványoslegényei profanizálják a végső, emberi ésszel nehezen fölfogható misztériumot. Akik megnyitották a katakombákat, a mindörökre lezárultat tárták ki; ide lejutni annyi, mint bejáratosnak lenni a halálba” – írja Tóth László. A hajdani Párizs állítólag több mint kétmillió lakójának mutogatása, hogy jusson egy kis bizarr borzongás a kirándulásba, a végesség morbid megtapasztalása, csontok a szcénán, teátrális koponyák, morbid mesék a csontok erotikájáról, az árnyékbirodalom, a halottak felfoghatatlan tömegének zsúfolt mélysége, a mélységek, ahonnét nem hallatszik fel a kiáltás. Ott a másik, amelyet álmodik magáról. A Város arcráncának árnyéka. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

A PS magyar platformja

A legjobb idővel került a döntőbe a szlovákiai kajak négyes

Bugár Béla videóban magyarázza a találkozását Kočnerral

Csak a hulladékelhordást bíznák külsős cégre Párkányban

Gelle csak magára számíthatott, de így is olimpiai kvótát szerzett

Vonzóbbá tennék 
a felsőoktatást

Legfrissebb galériák
Olvasta már?