FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN: Ali pasa dzsámija II. / az új sehidek

Miután az 1878-as berlini kongresszus a Monarchiának ítélte Bosznia-Hercegovinát, s a megszálló csapatok átlépték a Szávát, a muszlim lakosság körében, akik érthető módon a legkevésbé sem szerették volna, hogy a föld, amelyen járnak, a gyaur, katolikus császár uralma alá essen, felkelések törtek ki. Szarajevó megszállása kész katasztrófába torkollott. A civil lakosság, beleértve asszonyokat, öregeket, gyereket, úgy védekezett, ahogy tudott, a megszállás szinte házról házra haladt. 

A Blažuj és Visoko felől a városba vezető út éppen Ali pasa dzsámija előtt találkozik, nem csoda, hogy itt zajlott az első és legdurvább vérengzés. A Szarajevót körülvevő hegyek biztosítása után a völgybe szorult felkelők a városi lakossággal együtt a dzsámikba menekültek, az ablakokból és a minaretekről igyekeztek megritkítani a katonákat. Ali pasa mecsetjénél ötven ember halt meg, s ötven šehid született (mártír). Egy tanú szerint a minaretből nőket és gyereket hajigáltak le a katonai bajonettekre. A mahala lángokban állt, csak a Koševo patak fékezte meg, hogy tovább ne terjedjen a városra.

A megszállás a pravoszláv (szerb) lakosságnak sem volt ínyére, jól tudjuk ezt már a gimnáziumi érettségire bemagolt, „Gavrilo Princip szerb diák…”- kezdetű mondatból, mely a világháborús narratíva bevezető mondataként szokott szerepelni. Avagy ahogy a Švejk első mondata kezdődik, amelyet magyarra nem lehet elég hűen lefordítani (ld. erről Kappanyos András tanulmányát) „Tak nám zabili Ferdinanda”. 

A dzsáminál a sarkon álló türbe alatti két nisán története is erre a narratívára fűzhető fel. Tulajdonosai, Avdo Sumbul és Behdžet Mutevelić az 1907-ben (többek közt a kiváló költő, Safvet-beg Bašagić által megálmodott) bosnyák (muszlim) kulturális és művészeti lap, a Gajret szerkesztői voltak. A Gajret a bosnyákok (muzulmánok) szerb nemzethez való tartozását propagálta, s a délszlávok Szerb Királyság alatt való egyesítését. A merényletet követő terror folyamán tartóztatták le őket, 1915-ben a kegyetlen bánásmód következtében az aradi kazamatákban haltak meg. Maradványaikat csak 1928-ban hozták haza, s jugoszláv eszmét propagálva (hasonlóan a vidovdani mártírokhoz) emeltek türbét fö­léjük Szarajevó első sehidjei, Ajni­ded és Šemsided közelében. A sírkő különössége, hogy klasszikus szabása és az arab felirat mellett cirill betűs írás is látható rajta, utóbbit legalább meg tudom fejteni: „умрли за слободу свога народа у арадским казаматима 1915.”

A mai poszt-háborús megosztottság korában elképzelhetetlen a nisán szerb (!) írással, hacsak nem kedélyborzoló provokációként. Ám mindez a bosnyák nemzeti identitás alakulása tekintetében – amely a Monarchia korában vette kezdetét, ám sok kacskaringóval tarkított fejlődés, és több háborút és kiábrándulást követve a bosnyákok mai (boszniai muszlimok) önálló nemzetként való meghatározásához vezetett – lényegében természetes. Ugyanúgy természetes, és ma már fájón áthidalhatatlan Musa Ćazim Ćatić bosnyák költő néhány verse: egyikben szerb hazafiságát, míg másikban horvát honszeretetét fitogtatja. Mindezt már a Skenderija szockós bevásárlóközpontjában gondolom Ćatić kötetét lapozgatva egy antikváriumban, mikor két idősebb nő toppan be, s az eladótól a Korán iránt érdeklődik. Egyikük sincs lefátyolozva, de a régi kétnyelvű kiadást lapozgatva enyhén ironikus megjegyzést tesznek a cirill írásra: „ah, fina ćirilica”.  

Az Ali pasa dzsámija melletti koronként szűkülő temetőt persze már Sumbul és Mutevelić korában sem használták. Ám amikor a háború sötét napjai idején bezárult a várost körülölelő hegyeken az ostromgyűrű, és nem lehetett a városszéli meredélyeken elnyúló mezarjékbe temetkezni, itt hantolták el az áldozatokat. Ali pasa dzsámijától kezdődött a Miljacka partján a külvárosok felé húzódó sniper alley, a lélekvesztő út. A Skenderija feletti orvlövész-állásokról nem védte semmi a nyílt terepen sem az eleveneket, sem a dzsámit, amely jelentős károkat szenvedett. Csak 2004-ben nyílt meg újra. Az új sehidek sírjain itt is a koráni vers olvasható: „Ne mondjátok arra, kit Allah útján megöltek: »Halottak.« Sőt, mi több! Élnek, csupán nem fogjátok fel.” (al-Baqara, 154)