VIDEÓ: „Ezt nagyon lehet szeretni”

A színpadi siker egyik titka a lehengerlő látvány: két teljesen egyforma frontember ugrál, énekel, sőt néha gitározik is. És ez nem a „szent növény” mellékhatásaként fellépő érzéki csalódás, hanem maga a valóság. Jacopo és Lorenzo Garzia egypetéjű ikrek, szinte lehetetlen megkülönböztetni őket egymástól, sokáig nekem sem sikerült. A pozsonyi Uprising Fesztiválon beszélgettünk, ahová tíz év alatt harmadszor hívták vissza őket, ezúttal egy intimebb, akusztikus műsorral. 

• Olaszországban jóval tovább tartott a lockdown, mint itt nálunk. Pizsamában töltöttétek ezeket a hónapokat, vagy új dalok is születtek? 

Lorenzo: Pizsamában írtuk az új dalokat! 

Jacopo: Azaz végigmentünk az összes fázison, a kezdeti döbbenettől a letargián át a lelkes tenni akarásig. Ami történt, az mindenkit kizökkentett a megszokott ritmusából, de a folyamatosan mozgásban lévő zenészeket duplán. Nemcsak az anyagi bizonytalanságra gondolok, hanem egy életstílus végére is. Mi tizenöt éve utazgatunk és zenélünk, de egyáltalán nem biztos, hogy valaha ugyanolyan felszabadultan tehetjük ezt, mint a pandémia előtt.

Lorenzo: Szóval át kellett gondolnunk a jövőnket, és persze a zenekar jövőjét, hiszen nem két, hanem öt-hat emberről beszélünk, attól függően, milyen fajta koncertre készülünk. Másfelől az is tény, hogy évek óta nem volt ennyi időnk alkotni, új dolgokat kipróbálni. A rajongók évente új albumot követelnek, ami persze nonszensz, hiszen ez művészet, nem pedig ipari termelés. De mivel a legutóbbi nagylemezünk 2018-ban jelent meg, idén már mi magunk is úgy éreztük, ideje produkálnunk valami újat.

Jacopo: Úgyhogy büszkén jelenthetjük: hamarosan kész az anyag. Most is a egyenesen a stúdióból érkeztünk Pozsonyba. 

• Lesz szó a szövegekben a pandémiáról, a lezárásokról? 

Jacopo: Csak utalások szintjén. Nem akartunk konkrét helyzeteket felvázolni, de mindenki érezni fogja, mire gondolunk, amikor a széthúzást, az álhíreket, az agresszió növekedését említjük. 

Lorenzo: Korábban is foglalkoztunk hasonló témákkal, csak másra gondoltunk közben. A reggae zene egyébként is a békét hirdeti. Mostanra a társadalom két táborra szakadt, oltottakra és oltatlanokra, és olyan ellentétek jelentek meg, amelyek korábban nem voltak jellemzőek. Az ember valódi személyisége krízishelyzetben mutatkozik meg igazán. 

• Mindig így befejezitek egymás gondolatait? Az ikrek között állítólag sokkal erősebb a kapocs, mint a sima testvérek között. Könnyebb így a közös munka? 

Jacopo: Ez nehéz kérdés, mert számunkra ez a természetes, nem sejtjük, milyen lehet nem ikernek lenni. A dalszerzés általában úgy zajlik, hogy egyikünk hoz egy refrént, a másikunk pedig verzét ír hozzá. De előfordult már olyan is, hogy egy ülésre írtunk meg egy számot, alig pár óra alatt, és később sem változtattunk rajta. Ezt nagyon lehet szeretni. A dalszerzést és a koncertezést is. Nem tudnám megmondani, melyiket élvezem jobban.

Lorenzo: Kívülről nézve úgy tűnhet, hogy az átlagos testvéri viszonyhoz képest nagyobb az egyetértés közöttünk, de a vitáink is jóval hangosabbak, keményebbek az átlagosnál.

Jacopo: Igen, mert egyforma, vagy legalábbis nagyon hasonló a természetünk.

• Kifogástalan jamaicai akcentussal énekeltek angolul. Ezt ott helyben szedtétek fel? 

Lorenzo: Részben igen, 2014 óta rendszeresen járunk Jamaicába videóklipeket forgatni, vagy helyi zenészektől tanulni. Ott nem gond gyönyörű helyszíneket találni a klipekhez. Tavaly februárban pár nappal a járvány kitörése előtt érkeztünk haza onnét, azzal, hogy nyáron ismét megyünk. 

Jacopo: Ahogy egyre mélyebbre ástunk a reggae kincstárában, rájöttünk, hogy ez az akcentus hozzátartozik a zenéhez, nem is érdemes olaszul próbálkoznunk. Korábban rongyosra hallgattuk a nagy jamaicai mesterek felvételeit. Azelőtt viszont mindenféle zenével próbálkoztunk, ami megtetszett, még Metallica-feldolgozásokkal is. Igyekeztünk megtanulni, amit a rádióban hallottunk, ez gyakorlásnak nagyon jó volt. A mai Mellow Mood magja még a középiskolában alakult, 2005-ben. 

• ​​​​​​​A nevetek egy Bob Marley-dal címe, amelyet eddig nem hallhattunk tőletek. A nyáron viszont több feldolgozást játszottatok el Marley halálának 40. évfordulójára, a YouTube-on nagy siker lett e a két akusztikus blokk. Nem tervezitek közönség elé vinni? 

Lorenzo: Nem. Ez egyszeri alkalom volt, tisztelgés a reggae királya előtt. Olyan dalokat választottunk, amelyeket talán kevesebben ismernek, mert nem lettek slágerek, de nekünk sokat jelentenek. A High Tide Low, a Stiff Necked Fools, a Hammer vagy akár a Mellow Mood ma is ugyanolyan frissen és izgalmasan szól, mint amikor születtek. De eszünkbe sem jutott koncerteken játszani őket, hiszen van saját repertoárunk. Amelyet viszont nem játszhattunk másfél éven át, úgyhogy bőven volt időnk begyakorolni ezeket a Marley-dalokat.