Egy csapatnyi extrémsportos reklámfilmkészítő (Devon Sawa, Rufus Sewell és Bridgette Wilson-Sampras) az osztrák hegyekben forgatja legújabb munkáját. Kamerájuk egy pillanat erejéig „véletlenül” eltéved, hogy rögzítsen egy meglehetősen csinos hölgyeményt, aki éppen egy rosszarcú, szőrös, oroszos nevű egyénnel enyeleg.
Extreme Ops
A forgatókönyvíró Michael Zaidannek ott kéne hagynia a filmszakmát. Menjen el krumplit árulni a piacra vagy akármi, de ilyen vacakkal ne kínozzon már minket. Nem igazán a történettel van baj, hanem a felépítéssel (illetve fel-nem-építéssel). Amit az előző bekezdésben írtam le, az a film utolsó félórájában zajlik le. „És akkor mi történik az első hatvan percben?” – szólhat a jogos kérdés. Semmi. Abszolút semmi. De komolyan! A történet meg sem mozdul! Nehéz dolga volt tehát Christian Duguay rendezőnek (Gyújtóhatás – az milyen jó kis akciófilm volt annak idején!), egy órányi semmiből kellett egy órányi celluloidanyagot előállítania. Meg is tette, ami tőle tellett: kaszkadőrparádéval próbál bennünket ébren tartani.
Egy szó, mint száz: aki igazán jó hegyes filmet akar látni, annak ott a Cliffhanger, aki pedig sportközvetítést akar nézni, annak ott a Eurosport. Egy árva érvet nem tudok felhozni amellett, hogy miért is kéne bárkinek megnéznie az Extreme Opst. (mozinet)
Extreme Ops, színes, amerikai film, 93 perc, R. Christian Duguay, Fsz.: Devon Sawa, Rufus Sewell, Bridgette Wilson-Sampras
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.