Érzelmi csapdába esett férfiak

Volt is hangos tetszésnyilvánítás a végén; ekkora tapsot eddig általában csak a cseh exelnök, Václav Havel kapott, aki nélkül az elmúlt években egyszer sem volt nyitógála. Az idén igen. De igazoltan volt távol: Václav Havel saját drámája, a Távozás nyomán forgatja első játékfilmjét. Ha csak egy kicsit is akarja majd, Karlovy Vary jövő évi fesztiválját már az ő rendezésével nyithatják meg. És történelmet írhat Közép-Európa legrangosabb filmes seregszemléjén, hiszen ő lesz az első világszerte ismert és elismert politikus, exállamfő, aki saját alkotásával lép közönség elé.

Scott Cooper, a rokonszenves amerikai színész negyvenévesen indult el a rendezői pályán. Első opusát, az Őrült szívet hozta el Karlovy Varyba, amelynek főszereplője, Jeff Bridges az idén (ötödszöri jelölés után) Oscar-díjat nyert a történetbeli idősödő, s hozzá kiégett countryénekes megformálásáért. Bridges valóban remek színész. A legmegdöbbentőbb jelenete mégsem az a vásznon, amikor szerelmi bánatában csontrészegre issza magát, hanem amikor a csoportterápiát abszolválva felkeresi a szerelmét játszó Maggie Gyllenhaalt, hogy „itt vagyok, tiszta vagyok, kezdjük újra!”, a nő azonban elutasítja, ő már új kapcsolatban él, ami Bridgest ott, helyben megtöri. Van a filmnek egy harmadik fontos szereplője is: Colin Farrell, aki az utolsó pillanatban mondta vissza a meghívást. Ő is countryt énekel Bridges mellett, de úgy, hogy a néző csak ámul ás bámul.

Jan Svěrák bábokkal a főszerepben forgatta legújabb filmjét. A Kuky hazatalál egy asztmatikus kisfiú és egy elnyűtt, rózsaszín plüssmaci szívet melengető története, amellyel az Oscar-díjas cseh rendező ismét nagy köröket fut majd a világban. A nemzetközi kritikusgárda előtt mindenestre jól szerepelt. Reggel fél kilencekor ritkán telik meg a mozi, Svěrák kedvéért most mégis megtelt, és nem hagyta el senki a termet.

Tom Ford, napjaink egyik leghíresebb divatkreátora is elsőfilmesként mutatkozott Karlovy Varyban. Egy szingli férfi címmel Christopher Isherwood híres regényét vitte mozivászonra, méghozzá minden elismerést kiérdemelve. Fordnak ez ideig csak annyi köze volt a filmhez, hogy ő öltöztette a 007-es Daniel Craiget (mint ahogy civilben Brad Pitt-tet és Johnny Deppet). Balestben meghalt szerelme miatt búcsúzik az élettől az ötven felé járó, megnyerő külsejű egyetemi tanár. A jelen már nem is létezik számára, utolsó óráiban a múltba menekül. Tizenhat év kötötte a barátjához, szerelmük végig kiegyensúlyozott volt. Most egy növendéke lopja be magát a szívébe, a boldog vég, vagy inkább a boldog folytatás azonban elmarad. Velencében két komoly díjat is nyert a film: az egyiket Colin Firth árnyalt alakítása révén, a másikat pedig a téma érzékeny feldolgozásáért. Ford rendezése a humort sem nélkülözi. Az érett férfi kétségbeesését olyan finom iróniával ábrázolja, hogy azzal el is kerül minden olyan rendezői buktatót, amely egy ilyen történet esetében magától adódik.

Matematikai pontossággal felépített drámával versenyez a francia film. Oliver Coussemacq eddig csupán rövidfilmeket készített, bizonyára azért ügyelt olyan nagyon még a történet fogaskerekeinek századmillimétereire is. Édes téboly című első játékfilmje a lélektani thriller íratlan szabályait próbálja megőrizni, de a végén már minden annyira művinek, konstruáltnak tűnik, hogy amikor a tizenöt éves Céline, aki anyja börtönbe kerülése után otthagyja az iskolát, és előbb titokban beköltözik egy jómódú, gyermektelen házaspár életébe – majd miután gyorsan megszerettette magát, szívtelenül magára hagyja halálosan megsebzett jótevőjét, a férjet, ártatlanul elítélt anyjának bíráját –, már semmin sem csodálkozik a néző. Ez már nem oszt és nem szoroz, mondhatnám, meg sem érinti a néző lelkét, legfeljebb a most is remekül játszó Pascal Greggoryt sajnálja, hogy ilyen agyoncsavart, lehetetlen sztoriba keveredett.

Nem sok jót tartogat a közönségnek Neil Jordan (Interjú a vámpírral, Síró játék) sem, aki Ondine című új filmjéhez a minden rezzenésével hiteles Colin Farrellt nyerte meg. Földön és vízen pereg a mesébe illő történet: a két éve színjózan, válása óta magányosan élő halász egy nap életet ment a hálójával. „Sellőt” fog ki a tengerből, akiről majd csak később derül ki, hogy román drogcsempész, akit egy hajóról löktek a hullámokba. A nő jó ideig szerencsét hoz a férfinak, beköltözik a házába és a szívébe is, de egy nap véget ér az idill, és borul minden, ami addig nagy reményekkel kecsegtette őt. Vámpírdráma és transzvesztita történet után íme, egy mai sellőmese, amely egyetlen ponttal sem növeli Jordan érdemeit. A Horizontok sorozatban bemutatott film egyetlen értéke Farrell játéka, a kétórás alkotás minőségét tekintve azonban még ez is édeskevés.

R címmel a dán Michael Noer és Tobias Lindholm forgattak kőkemény börtönfilmet. Már a forgatókönyv írásakor eldöntötték: kerülnek minden klisét, ismerős helyzetet, és csakis a hitelességre törekednek. Ebben a műfajban Brad Davis legendás filmje, az Éjféli expressz lehet etalon, amely egy törökországi börtön belső világát megidézve teszi próbára a néző idegeit. Az R ezt a filmet sajnos meg sem közelíti. Egyetlen jelenete azonban hátborzongató, amikor a társát tőrbe csaló Rashdit forró olajban felolvasztott cukorral öntik arcon. Arra nem egy néző hangosan felszisszentett.

Lélektani és erkölcsi drámának egyaránt nevezhető a belga Joachim Lafosse magánórák című filmje, amely a felnőtté válás nehéz útján kíséri végig a tizenhét éves főhőst, az elvált szülők gyerekeként komoly tanulmányi gondokkal küszködő, ám remekül teniszező Jonast. A korához képest sokkal érettebben gondolkozó és érző rokonszenves fiú elfogadja egy harmincéves barátja anyagi és lelki támogatását, sőt tőle vesz leckéket bizottság előtt zajló vizsgáihoz. A napi tanulás mellett azonban szexuális „továbbképzésben” is része van. Jonas így ismeri fel belső határait, tapasztalatszerzése során pedig nemi beállítottságát is tisztábban látja. Hibátlannak semmiképpen nem nevezhető a film, de azzal, hogy bátran kérdez, sok fiatal számára bizonyára egyértelmű válaszokat ad szexualitásuk elfogadásához.

Túl a fesztivál harmadán elmondhatjuk: Karlovy Vary idei mustrája műfajilag és témaválasztásában ugyan sokszínű, a minőséget tekintve azonban a versenyfilmek közül egyelőre egyik sem emelkedett a többi fölé. A mezőny kiegyenlített. A Kristályglóbusz sorsa szombaton este dől el.