Értelmező szótár+

Budapest. Bemutatták az Értelmező szótár+ című kiadványt tegnap Budapesten. A kétkötetes gyűjtemény, amely elsősorban diákoknak, hallgatóknak készült, a magyar alapszavakat, a mindennapi élet és a kötelező olvasmányok szókincsét foglalja magában.

Budapest. Bemutatták az Értelmező szótár+ című kiadványt tegnap Budapesten. A kétkötetes gyűjtemény, amely elsősorban diákoknak, hallgatóknak készült, a magyar alapszavakat, a mindennapi élet és a kötelező olvasmányok szókincsét foglalja magában. „Egy nemzet létét az anyanyelv dönti el” – mondta a 16 ezer szócikket tartalmazó szótárt méltatva Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke. Az MTA Nyelvtudományi Intézetének közreműködésével készült kötetekről szólva kiemelte: „ez az igazi közfeladat, ami igazán közhasznú, mert minden magyar létét és magyarságát biztosítja”. A Tinta Könyvkiadó és az akadémiai intézmény együttműködésével készült szótár negyedmillió nyelvi adatot közöl a több mint 16 ezer címszóhoz kapcsolva. A klasszikus értelmező szótári funkciók mellett az egyes szócikkek közlik a szinonimákat, ellentéteket, szólásokat, közmondásokat és tájszavakat – erre utal a szótár címében szereplő pluszjel. Az egyes szavak gyakoriságát is feltüntetik. A határon túli nyelvterületekről 150 címszót tartalmaz a szótár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?