Érsekújvári festőnő kiállítása a nagyszombati zsinagógában

Nagyszombat |

<p>A Ján Koniarek Galériában, az egykori zsinagóga épületében március 26-ig látható az érsekújvári Madarász Decsi Kati Transzparens darabok című, bemutatkozó kiállítása, amely egy nagyobb léptékű projektsorozat elsőként megvalósult stációja.</p>

A nagyszombati Ján Koniarek Galériához tartozó Zsinagóga – Kortárs Művészeti Központban Madarász Decsi Kati kisebb és nagyobb méretű illékony festményeket mutat be – megteremtve velük a fizikai létezésforma lassú elvesztésének, vagyis a mulandóságnak az esztétikáját. A fiatal képzőművész elvesző festményei egyrészt az ábrázolt kép valóságát nyújtják a nézőnek (egy ideig), másrészt az ábrázolat elillanásának, kifakulásának a folyamatát. Az alkotás ily módon, a fakulás lehetőségének megteremtésével – a művésztől már függetlenül – önállóan működő, pontosabban önműködővé tett folyamattá válik, és az emberi emlékezettel kapcsolatban is felvet kérdéseket. A látogató érzékeli a festett látványt, a tárgyak félabsztrakt mintázatokból összeálló sziluettjeit, egyben azt is, hogy idővel miként illan el, oltja ki magát, válik semmivé az ábrázolt realitás – maga után hagyva a papírt, amelyen egy ideig festményként létezett. Az eltűnt látvány, (árny)kép után azonban a hordozója, vagyis a barnás tónusú papír már nem lehet puszta, üres felület – információkat, élményeket tárol, őriz arról, amiről a festmény tárgya egykoron üzent.

Madarász Decsi Kati különleges technikával, módszerrel dolgozik. „Szokatlan anyagot, káposztalevet alkalmaz festék gyanánt, a képek alapjául pedig csomagolópapír szolgál – világítja meg az alkotás lényegét Csanda Máté, a kiállítás kurátora. – Már az anyaghasználat révén is egy sor szimbolikusan telített-terhelt jelentésréteg képződik meg, gondoljunk csak a káposztára (földközeliség, rétegzettség, egymásra simuló rétegek játékaként létrejövő testszerűség), vagy a csomagolópapír mint másodlagos, rendszerint csak burkolásra-csomagolásra szánt filléres, kidobandó anyag hordozóvá való »felmagasztalására«.” Ami pedig a témát, illetve a motívumok alkotta felszíni jelentésréteget illeti: mindennapi, kimondottan profán használati tárgyakat (locsolókanna, műanyag flakon, vasaló, sámli) látunk, melyek nap mint nap körbevesznek minket – anélkül, hogy egy cseppet is felfigyelnénk rájuk. „E tekintetben is transzparens, azaz banális, figyelmünkre méltatlan dolgokról van szó. Csakis funkciójuk, használati értékük alapján ítéljük meg valamennyit, még akkor is, ha rendszeres használatukhoz egy sor kisebb-nagyobb rituálé és személyes emlékfragmentum fűződik” – fogalmaz Csanda Máté. E tárgyak végső soron emberi tettek, kapcsolatok, viszonyok, emlékek hordozóiként jelennek meg.

Madarász Decsi Kati kérdésünkre elmondta, szakrális és profán jellegű térben is szeretné kiállítani a változásról, a mulandóságról, az átalakulásról és az emlékké válásról (is) szóló Transzparens darabokat, hogy felmérhesse, a festmények – elmélyülős, meditatív jellegük és illékonyságuk révén – milyen kölcsönhatásokat váltanak ki a kétféle környezettel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?