Érsekújvár: egy város gazdag múlttal – vár nélkül

B. MÁNYA ÁGNES

Ha Evlija Cselebi, a híres török utazó és krónikás vagy Pázmány Péter esztergomi érsek valamilyen csoda folytán feltámadna halottaiból, és a mai Érsekújvárba keveredne, bizony nagyot nézne. Török vajmi kevés él a városban, és az érseki palota, amelyet annak idején Pázmány építtetett, már a múlté, csakúgy, mint a hatszögletű, füles bástyákkal körülvett vár, amely a maga idejében Közép-Európa egyik legmodernebb erődje volt.

A történelem- és irodalomkönyvek legendás Újvárát a helyszínen hiába keressük, a vár is már csak a város nevében maradt meg. Egykori bástyáinak „nyomát” pedig – kettő kivételével – a hűlt helyükön húzódó utcák neve őrzi. Strba Sándor helytörténész legújabb, Érsekújvár című, leletmentő könyvének lapjain viszont megelevenedik a gazdag múlt a „letelepedés első nyomaitól kezdve a vár lebontásáig”, vagyis 1724-ig. Amint azt a szerző a könyv bevezetőjében írja, a vár és a város történetéről egészen eddig nem jelent meg „mindent átfogó és felölelő monográfia”.

A kötet olvasása közben végig követhető Strba Sándor szándéka, hogy ebben a valóban hiánypótló munkában közöljön, összegezzen és mindent közkinccsé tegyen, amit a választott időszakkal kapcsolatban korábban – történészek, régészek, történetírók stb. – leírtak. Ebben a szellemben haladva a szerző vélekedéseket, véleményeket ismertet, olykor ütköztet, és több forrást is idéz egy-egy (vitás) kérdéssel kapcsolatban. (Ezért is fordulhat elő, hogy az olvasónak gyakran olyan érzése támad, mintha valamilyen konferenciabeszélgetésbe csöppent volna bele.) A szerző negyedszázados kutatómunkájának eredményeként több tévesnek bizonyult adatot pontosít vagy igazít helyre.

Strba Sándor nem egyszerűen csak elbeszéli Érsekújvár „régi dicsőségét”, hanem élettel tölti meg a tényeket. Rekonstruálja például, hogy miként, mivel telhettek az újváriak hétköznapjai a 17. és 18. században, milyen volt a lakosság nemzetiségi összetétele, lélekszáma ezekben az években, milyen iskolák álltak a városban. Bemutatja, milyen – részben máig fennmaradt – épületek között mozogtak az akkori újváriak. A vár történetével szinte összeforrt személyiségek – például gróf Forgách Ádám főkapitány – portréjának megrajzolása mellett közli az Érsekújvárhoz kapcsolódó mondákat, legendákat, verseket. Beszámol a szebbik nemért mód felett rajongó Balassi Bálint „érsekújvári botrányáról”, és ismerteti az ifjú Bottyán János „müezzines” kalandját is.

A tartalmi igényességen túl a kötet észszerűen tagolt, jól átlátható oldalakkal, gazdag és jó minőségű képanyaggal (térképekkel, metszetekkel, portrékkal, fényképekkel stb.) is kényezteti az olvasót.

Strba Sándor: Érsekújvár. Magánkiadás, 2014.