Erősödik a felvidéki színjátszás

A dél-komáromi Jókai Moziban tartotta harmadik bemutatóját szeptember 5-én a SZEVASZ. Az elveszett paradicsom nyomában című kortárs cseh tragikomédiának ez volt az ősbemutatója; a darab férfi főszereplőjével, Gál Tamással beszélgettünk.

Dömötör Ede felvételeAmikor a Gágyor Péter nevével fémjelzett Szerdahelyi Városi Színház megalakult, sokan azt gondolták, hogy ebből a kezdeményezésből létrejöhet egy harmadik felvidéki színház. Az eddigi három bemutatótokból kettő Komáromban volt... Van 2004 szeptemberében Dunaszerdahelyen színház?

Nincs. Az eredeti tervünk természetesen az volt, hogy ott fogunk dolgozni, de sajnos nem úgy alakultak a dolgok. Távozásunk okairól nem szívesen beszélek, mivel ez a színházalapítók, városvezetők és politikusok dolga. Én színész vagyok, a munkámmal tudom támogatni a színházat. A SZEVASZ nevet – mivel már bekerült a köztudatba – megtartjuk, de színházunk egy adott helyhez nem köthető: utazószínház vagyunk. Mindössze Barak László és Hunčík Péter kapcsán kötődünk Dunaszerdahelyhez. Tőlük rengeteg segítséget kaptunk.

Kik játszanak a SZEVASZ-ban?

Mindenkit SZEVASZ-tagnak tartok, aki már szerepelt valamelyik előadásunkban. Mindannyiunknak van magasztos művészi célunk, és szeretnénk megvalósítani saját elképzeléseinket. Gágyor Pétert azért is tartom jó rendezőnek, mert nagy teret ad a színészeinek, és úgy instruálja őket, hogy szinte észrevétlen marad a jelenléte.

Hol lehet megnézni a SZEVASZ előadásait?

Állandó játszóhelyeink vannak: Komárom, Esztergom, Dunaszerdahely, Somorja, Nagymegyer, Dióspatony. Az elveszett paradicsom nyomában című előadást szeretnénk elvinni Kassára és Budapestre is.

Az új előadás, hasonlóan a SZEVASZ első produkciójához (Albee: Nem félünk a farkastól), a férfi és nő közötti párkapcsolat abszurditásáról szól. Nem zavaró, hogy egy éven belül két nagyon hasonló témájú műhöz nyúltok?

Először nekem is ez volt a fenntartásom: hasonló a tematika, sőt Tóth Ritával újra egy párt alkotunk. A vasárnapi bemutató után azonban többen megnyugtattak, hogy nem fedezhető fel hasonlóság a két előadás között. Keményen dolgoztunk: hat héten keresztül, napi nyolc órában próbáltunk. Ez alatt az idő alatt nagyon megszerettem ezt a darabot. Egyébként célunk volt az is, hogy bemutassuk Vlastimil Venclíket a magyar közönségnek, mivel teljesen ismeretlennek számít színházainkban. Venclík darabjait a kommunizmus alatt alig játszották a színházak. Ez a darab is most kerül először színre, tehát egy

ősbemutató, mondhatni világpremier.

Hol láthatunk még téged a következő évadban?

A Komáromi Jókai Színházban játszom Balassa magyar főurat Szomory Dezső II. József című színművében. Nagyon érdekel a kor, amelyben a darab játszódik: a Rákóczi-szabadságharc után hetven évvel, Mária Terézia uralkodását követően... Ebbe a történelmi helyzetbe csöppent bele a kalapos király, aki az első valóban européer uralkodónk volt. Reformjait azonban nem tudta megvalósítani, mivel gondolkodása jelentősen meghaladta korát. Szinte ugyanazokat a csatákat kellett megvívnia, mint a mai kor igazi politikusainak.

Tehát jól érzed magad a Jókai Színházban...

A színház vezetőségének köszönhetően kialakult egy olyan munkamorál Komáromban, ami az anyaországi színházakban is ritkaság. Nagyon jól érzem itt magam. Az előző évadban Kassán dolgoztam, és úgy láttam, hogy ott is elindult valami Beke Sándor vezetésével. Ki merem jelenteni, hogy megerősödött a felvidéki színjátszás, a problémát csupán abban látom, hogy a színházak közt nem túl jó a kapcsolat. Könynyebb átjárást kellene biztosítani a színészeknek, és ezt a nézők is meghálálnák. Ha kicsit jobban működne a színházak szervezési részlege, ezek a problémák megoldódhatnának. Igaz, a jó szervezőmunkát jól is kell megfizetni.

Hogy illeszkedne ebbe a rendszerbe a SZEVASZ?

Mivel a SZEVASZ kizárólag stúdió-előadásokat játszik, el tudna jutni olyan helyekre is, ahol a két kőszínház az előadások díszleteinek nagysága miatt nem játszhat. Egy teljesen más nézőréteget is meg tudnánk így szólítani. Ha a fent említett átjárhatóság megvalósulna, az a SZEVASZ-nak is jó lenne, a színészek is örülnének neki, és a közönség is jól járna. Lehet, hogy idealista vagyok, de úgy látom, hogy ez ki fog alakulni. Ki kell alakulnia.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?