Erődtúra, mese és valóság az 58. Jókai Napokon

Ezt követően rögtön belevetettük magunkat a sűrűjébe, a 10 versenyelőadásból ugyanis kettő már kedd este bemutatkozott. Elsőként a Galántai Kodály Zoltán Gimnázium Bábcsoportjának produkcióját láthattuk, A mese, avagy semmi sem az, ami... címen. A bábszínházi elemekkel is dolgozó mesefeldolgozásban a minket körülvevő világról próbálnak beszélni, többek között a marginalizált csoportok iránti intoleranciáról. Viszont nem egyértelmű, mi is az előadók álláspontja, kevert üzeneteket hagynak a darabban, és a néző is vegyes érzésekkel megy el. Viszont tény, hogy tehetséges játszók mutatkoztak be, akik egy határozottabb vezetéssel még sokat kihozhatnak magukból.

Őket követte a Marianum Egyházi Gimnázium csoportja, a MEG+intszéplesz, akik A nagy koronarablás című produkciójukkal több szempontból is történelmet írtak. A Jókai Napokon először fordult elő ehhez hasonló helyszínspecifikus előadás – a komáromi Öregvárba, sőt egyben egy időutazásra vitték a közönséget. 1439-ben Albert király halálával Erzsébet királyné dilemma elé kerül – hogyan óvja meg népét és születendő gyermekét, ha politikai cselszövők veszik körül, akik nem bíznak benne mint uralkodóban? Mind tanultunk a Szent Korona elrablásáról szóló valós történelmi eseményről, melyet bár feljegyzések támasztanak alá, pontos részleteit homály fedi. A marianumosok verziójában egy csapat udvarhölgy közösen hajtja végre az akciót. Szókimondó dialógusokban bontják ki a nők társadalmi helyzetének problémáit. Mint mindig, Tóth Gábor és Miklós László rendezők most sem akarnak feleslegesen nagy szavakat használni, hanem a diákokkal együttműködve olyan dolgokról beszélnek, amik őket érdeklik és érintik, miközben a saját nyelvükön szólalnak meg. A női témán túl foglalkoznak a történelem természetével is, hogy vajon mi benne a kis emberek és a csiklandós pletykák, legendák szintjén fennmaradt történetek szerepe. A színjátszók üzenetüket tartalmilag és vizuálisan is erős színpadi képekkel teszik egyértelművé – minden apróságnak értelme van. A háromórás sétálószínház után a legtöbb néző fáradt lábakkal, de egy lenyűgöző élménnyel vonult ki a várból.

A szerdai napot a Kassai KGSzT Diákszínpad Félőlény című produkciójával kezdtük. Mesejátékukkal azt jelölik meg küldetésüknek, hogy életben tartsák a történeteket. Szemléletük szerint így lehet igazán reményt kelteni, ellensúlyozni a rosszat. Azt üzenik vele, csak rajtunk áll, hogy mi is „szörnnyé leszünk-e” vagy a saját utunkat járjuk. Kisebb-nagyobb dramaturgiai hibákkal ugyan, de a küldetésüket teljesítették, közlési vágyuk és játszókedvük végig érezhető volt.

A komáromi Gimisz diákszínpad Shakespeare Tévedések vígjátékát dolgozta fel. Igyekeztek hangsúlyozni a félreértéses szituációkat, valamint a szerelmi bonyodalmak velejáróit és humorát. Ez akár működhetett is volna, viszont a félórás szkeccs nem nyújtott elég teret sem a játszóknak, sem a történet kibontásának.

Bár messze még a fesztivál vége, a kínálat már most nagyon változatos. Izgatottan várjuk a folytatást, ahogy azt is, hogy a hét második felében egyre több csoport ünnepelje megkönnyebbülten a bemutatóját, zajos és eleven asztaltársaságokat alkotva a fesztiválklubban. De addig is járjuk Komárom utcáit, nyaljuk a fagyit a Klapka téren vagy ücsörgünk esténként a RÉV-ben, színházról és sok másról beszélgetve.

Finta Viktória