Eredeti leletek – igaz történetek

Budapest. Eredeti leletek – igaz történetek címmel, Közép-Európában elsőként Budapesten mutatják be a Titanic óceánjárón talált tárgyakból álló kiállítást. A gyűjtemény darabjai augusztus 21-től folyamatosan érkeznek a magyar fővárosba, az anyag szeptember 2-ától látható a Millenárison.

„Minden tárgy valakié volt, valakiről szól. Ez a lényege a kiállításnak, hogy igazán közel tudjuk hozni az emberekhez” – mondta Tóth Gabriella projektfelelős.

Az annak idején elsüllyeszthetetlennek tartott Titanic, korának legnagyobb óceánjáró gőzhajója első útján, 1912. április 14-én jéghegynek ütközött és elsüllyedt, 1517 ember halálát okozva.

A hajóroncs pontos helyét 1985-ben fedezte fel Robert Ballard expedíciója, majd több éves kitartó munkával hozták fel a csaknem 4 ezer méter mélyen nyugvó Titanicról a tárgyakat.

Az RMS Titanic Társaság a tulajdonában lévő tárgyakból kiállítást szervezett, hogy a nagyközönség számára is elérhetővé tegye a tragédia emlékeit. A csaknem 300 tárgyat felvonultató tárlatot 1991 óta 18 országban mutatták be, összesen 16 millióan voltak kíváncsiak a leletekre. Közép-Európában elsőként Magyarországon mutatják be az anyagot, a Show Time Budapest és az RTL Klub szervezésében.

Tóth Gabriella elmondta, hogy a budapesti kiállítás építése augusztus 12-e körül kezdődik, a tárgyak pedig augusztus 21-től folyamatosan érkeznek a németországi Kielből. Mint hozzátette, minden látogatónak átnyújtják majd a Titanicot egykor üzemeltető társaság, a White Star Line beszállókártyáját, amelyen az óceánjáró egy-egy utasának a neve és története szerepel. Minden tárgyhoz egy-egy történet tartozik, amelyet magyar és angol nyelven tüntetnek fel az úgynevezett sztoripaneleken, ettől válik személyessé a kiállítás.

„Megtudhatják, hogy ki volt, miért szállt hajóra, mi célból utazott Amerikába, s mi lett a sorsa. A legvégén pedig az emlékezés falán mindenki megtalálhatja »utasának«, a beszállókártyán szereplő személynek a nevét” – közölte a projektfelelős.

Tájékoztatása szerint a tárlatlátogatás a „tervezőszobában” kezdődik, ahol korabeli képek „mesélik el”, hogyan tervezték az óceánjárót, s bemutatják a hajóépítés minden fázisát egészen a Titanic vízrebocsátásáig. Lesz egy makett is, amelynek révén a látogatók megismerhetik, hogyan nézett ki a luxushajó.

A következő kiállítási rész az „indulási galéria”, ahol az utasok személyes tárgyait, a hajóládákat, postászsákokat és egyéb leleteket mutatják be.

A november 26-ig megtekinthető tárlat anyagában szerepel rekonstruált luxuskabin, és bemutatják a harmadosztályon utazók „kényelmét” is. A látogatók megnézhetik a hajóhidat, s megtapinthatnak egy valódi jéghegyet, amely azt érzékelteti, milyen hideg lehetett az Atlanti-óceán vize 1912. április 14-ének végzetes éjszakáján.

A projektfelelős érdekességként emelte ki a parfümös fiolákat. Mint elmondta, a hajón annak idején egy parfümgyáros is utazott, aki az Egyesült Államokba magával vitte 64-féle illatból álló kollekcióját, piacot keresve termékeinek az amerikai kontinensen.„Ő megmenekült, a parfümös fiolákat tartalmazó táskáját viszont elnyelték a hullámok. A 64 üvegcséből 62-t a felszínre hoztak. Ezek máig megőrizték illatukat, megszagolhatóak, így a tárlat valamelyes interaktív is” – mutatott rá Tóth Gabriella.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?