Erdélyi hitregék

A budapesti székhelyű Örökségünk Alapítvány könyvsorozatot indított az általuk legtöbbre értékelt, legsikerültebbnek tartott szépirodalmi művekből. A felkért idősebb írók maguk válogatják ki az utókornak ajánlott írásaikat. Ily módon került a sorozatba az erdélyi származású Wass Albert, aki Farkasverem című regényéért Baumgarten-díjat kapott, 1952-től az USA-ban él és tanít, megalapítja az Amerikai Magyar Szépmíves Céhet. Minden jelentősebb írásának Erdély, az erdélyi táj, az erdélyi ember a főszereplője. A Hagyaték című regénye 1985-ben íródott. Ezt és néhány elbeszélését válogatta be a könyvsorozatba a szerző. Az önéletrajzi ihletésű elbeszélések sorát a Hontalanság hitvallása című versével nyitja Wass Albert. Az elbeszélésekben a mezőségi táj, gyermekkori élmények, sérelmek, fájdalmak s a felnőtt fejjel átélt, érzelmi telítettségű történetek elevenednek meg páratlan nyelvi gazdagságukban. Az olvasó a vadászatok színhelyeit, az erdélyi táj szépséges hegyormait, a vadállatok mesevilágát ismerheti meg az egyes elbeszélésekből.

A Hagyaték 18 fejezetét a csodatévő emberekről szóló regéknek is nevezhetnénk. Az ősi magyar hitvilág táltosai és sámánjai végzik a hegyekben szertartásaikat, csodatételeiket. Egy titokzatos, szénégető ember és tanítványának csodákat művelő tetteit tárja az olvasó elé a szerző. A lovagkortól kezdődően a Rákóczi hadjáratain keresztül egészen a 20. század történelmi eseménysorozata, az erdélyi magyar falvak lakosainak jogfosztottsága, diszkriminálása, „kollektív bűnössége” áll a regény homlokterében. A krónikás hitelességével mutatja be az író a román–magyar, ill. oláh–magyar ellentétet. Minden fejezet az „öreg”-nek nevezett Titok Tudó megingathatatlan hitéről, mély emberi erkölcsiségéről, papokat is ámulatba ejtő és szégyenbe hozó isteni hatalmáról és erejéről szól. Hegyomlást, lavinát, szélvihart zúdít az ellenség katonáira, szegény emberek beteg gyermekeit gyógyítja meg, menti meg a haláltól, a hegyekben levő kunyhójában találnak menedékre a magyar szökevények román üldözőik elől. A regényből példázatszerűen kicseng az akaratgyenge, Istentől elforduló emberek hitetlensége. Minden egyes fejezet az emberpróbáló hit erejéről tesz tanúbizonyságot.

Ekképp vall az író regényének születéséről: „Régi magyar városok poros könyvtáraiban kutattam foszladozó, nehezen olvasható feljegyzések között, s gyűjtögettem a magyar lélek istentudatának ritka mézét.” Hozzáteszem, Wass Albert nemcsak az Isten-tudatot, hanem az olvasók magyarságtudatát is erősíti hittörténeteiben. „A gyöngeségében románná változott magyar nem a magyar jövendőt gyöngíti, hanem a románt.” Úgy hiszem, ez a bölcsesség az őseik kultúráját és hagyományát elhagyó reszlovakizált „magyarjainkra” is elmondható.

„A szabadság hajnala dereng. Vigyázzátok a mustármagvakat!” – zárja le Wass Albert az ősi magyar hiedelem- és hitvilágról szóló regényét.

(Örökségünk, Budapest, 2002)