MTI-HÍRBudapest.
Erdélyi föld is került rá
MTI-HÍR
Budapest. Rokonok, barátok, pályatársak és tisztelők kíséretében cigányzene mellett vettek végső búcsút tegnap a magyar nóta királynőjének tartott Kovács Apollónia Kossuth-díjas előadóművész-népdalénekestől a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.
A milliók által kedvelt előadóművész, akit az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának nyilvánított, november 17-én hunyt el 86 éves korában. A ceremónián a pályatársak nevében Szirmai László, az Országos Szórakoztatózenei Központ igazgatója búcsúztató beszédében felidézte, hogy Kovács Apollónia színésznőként kezdte pályáját egy nagyenyedi magántársulatnál, majd a Nagyváradi Állami Színházban játszott, és színésznőként több mint 40 szerepet formált meg. Emlékezetett: Kovács Apollónia 1961-ben települt át Erdélyből Magyarországra, és legnagyobb sikereit népdal- és nótaénekesként érte el, a műfaj ikonjává vált, bejárta szinte valamennyi kontinenst, és népszerűsítette a magyar kultúrát. A dalokat a művész nemcsak előadta, hanem gyűjtötte is, néhányat ő fordított le magyarra – jegyezte meg Szirmai László.
A család nevében unokahúga, Palotás Józsefné Katalin búcsúzott, aki elmondta, hogy a művész hosszan tartó súlyos betegsége miatt azért vonult vissza teljesen a közélettől, mert nem akart csalódást okozni rajongóinak.
A Kossuth-díjas nótaénekest mintegy kétszázan, a 100 tagú cigányzenekar kíséretében búcsúztatták, és a sírkert művészparcellájában temették el. Koporsójára a család a szertartáson egy marék erdélyi földet is szórt.
A búcsúzatók között ott volt Kállai Kis Ernő klarinétművész, Mága Zoltán hegedűművész, neves és ismert cigányzenészek, nótaénekesek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.