Embertelen állapotok, állati férj

Németh Zoltán költő, irodalomtörténész legújabb könyvében meglehetősen bizarr nézőpontot választott, felkeverve némileg a kortárs költészet állóvizét. Úgymond, nem fért a bőrébe. A nyolc monológból felépülő kötet a megszokott elbeszélőmódhoz közelít élőbeszédszerű, feszes nyelvével. Elbeszél. Leír. Ráolvas. Mintha az állatok köztársasága kérte volna fel az állati jogok védőjeként a szerzőt. Az csak a felszín, jobban mondva, szimpla keret, hogy verset olvashatunk egy villamoson megismert kardhalról és a vele kialakult románcról, majd annak nem várt okokból bekövetkező, kényes kudarcáról, továbbá a végül meggyilkolt és hamarosan feldolgozásra kerülő kék bálnáról, barnamedvéről. Mindezt, hozzáteszem, állatian emberi, avagy emberien állati szexualitás lengi körül, mialatt a mélyben olyan kérdések nyugtalankodnak, mint az ember egyeduralmának törékenysége, a határtalannak hitt természet korlátlan kisajátítása, az állati jogok fáradhatatlan eltiprása az emberi jogok árnyékában.

A könyvben megjelenő ilyen-olyan szexuális viszony valamelyest az embernek az élő környezeten elkövetett brutalitását jelenti. A folyamatos, erőszakos nemi aktusként felfogható környezetszennyezést természetcsonkoló manőver kíséri. Paródiának is tűnhetne a kötet, és szerzőnk mindent megtesz azért, hogy a gondosan elhelyezett humor a kellő időben robbanjon, de azért nehéz lenne elsiklani a szövegek fenyegető hangulata felett. „Embernek lenni elviselhetetlen. / Tudatában lenni annak a képességnek, / hogy kiirthatom az egész világot, / hogy ezer meg ezer faj pusztulása / semmi máshoz nem köthető, / csakis az emberi léthez.”

Súlyos, a költészet tartalmi határait feszegető olvasmány az Állati férj, és komolyan feszélyez, hogy a jelzésszerűen megjelenő vádak a jelenlegi emberiséget érintik. Nem kérdés, Németh versei nyomot hagynak, ha mást nem, szomorú borzongást. Egy jó verseskötettől mit is várhatnánk, ha nem ezt?

Németh Zoltán: Állati férj. Kalligram, 2016. 76 oldal.

Értékelés: 8/10

Ayhan Gökhan