Elsőregényes amerikai szerző kapta a Man Booker-díjat

London |

<p>A végleges listára felkerült három elsőregényes szerző egyike, az amerikai George Saunders vehette át kedd este Londonban a Man Booker-díjat. Ő a második amerikai író, aki a világ egyik legrangosabb irodalmi elismerésében részesült.</p>

Az 58 éves, texasi születésű, New Yorkban élő Saunders a Lincoln in the Bardo című regényéért kapta az 50 ezer font pénzjutalommal és azonnali nemzetközi irodalmi hírnévvel is járó brit kitüntetést. 

A díjat Kamilla cornwalli hercegnő, Károly brit trónörökös hitvese adta át a Guildhallban, a londoni pénzügyi központ, a City elöljáróságának fényűző palotájában.

A díjazott, valós történetre alapuló mű 1862-ben játszódik egy washingtoni temetőben, ahol Abraham Lincoln elnök 11 éves fiát gyászolja.

Lola Young zsűrielnök indoklása szerint Saunders könyve "elképesztően eredeti regény, szellemes, intelligens, mélységesen megindító narratívával".

A döntnökök öt órányi tanácskozás után, egyhangúlag ítélték az idei Man Booker-díjat Saunders könyvének.

A jelöltek végső listáján Saunders mellett két további elsőregényes szerző, a szintén amerikai Emily Fridlund (History of Wolves) és a brit Fiona Mozley (Elmet) szerepelt.

A zsűri elé került, hat nevet tartalmazó listára felkerült az amerikai Paul Auster 4 3 2 1 című művével, valamint a pakisztáni-brit Mohsin Hamid (Exit West) és a brit Ali Smith (Autumn) is. 

Az 1968-ban alapított, először 1969-ben odaítélt Booker-díjat a Booker élelmiszeripari és nagykereskedelmi vállalat támogatásával hozták létre. A cégnek neve ellenére (book: könyv) semmi köze nem volt a könyvkiadáshoz. 

A díj főszponzora 2002 óta a Man Group nevű befektetési tanácsadó és alapkezelő csoport, amely azonban megtartotta az elismerés eredeti támogatójának nevét is; innen a jelenleg használatos Man Booker elnevezés.

A díjat annak idején azzal a céllal alapították, hogy az angol nyelvterület prózaírói is részesüljenek a francia Goncourt-díjhoz hasonló tekintélyű elismerésben.

A kitüntetést korábban Nagy-Britannia, Írország és a Nemzetközösséghez tartozó országok szerzői kaphatták. Ezt a földrajzi megkötöttséget azonban három éve eltörölték, és azóta már csak az a feltétel, hogy a díjazott művet angolul kell megírni, és a könyvnek meg kell jelennie Nagy-Britanniában.

A Man Booker-díjat tavaly is egy amerikai szerző, Paul Beatty vehette át "The Sellout" című regényéért. Ő volt az első amerikai, aki ebben az irodalmi kitüntetésben részesült.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?