Élményekkel teli két nap

A Mentálisan Sérülteket Segítő Társulás országos szervezete érdekes projektumot valósított meg az idén. A társulás néhány alapszervezetében iskoláskorú és huszonéves fiataloknak kétnapos zeneterápiás és drámapedagógiai foglalkozásokat tartottak. Jelenleg a tapasztalatok összegzése folyik.

Balázs és segítője, KrisztinaBíró Ágnes felvételei A Mentálisan Sérülteket Segítő Társulás országos szervezete érdekes projektumot valósított meg az idén. A társulás néhány alapszervezetében iskoláskorú és huszonéves fiataloknak kétnapos zeneterápiás és drámapedagógiai foglalkozásokat tartottak. Jelenleg a tapasztalatok összegzése folyik. A Szlovákia Gyermekei Alapítvány kezdeményezését anyagilag az Egy Óra a Gyermekekért Alap támogatja. Az alapszervezeteket úgy választották ki, hogy minden régió képviselve legyen. A foglalkozásokon hangszeres játék váltakozott ritmikus mozgással, zenével összekötött játékkal, volt relaxáció, rögtönzések, szerepjáték, bábozás; és a szervezők ügyeltek arra is, hogy mind az öt érzékszerv részt vegyen a tevékenységben. A projektum célja a gyermekek önkifejezése, a pszichomotorika, reakciókészség fejlesztése, a mozgás koordinálása. A munkába önkénteseket: középiskolásokat és egyetemistákat is bevontak. Úgy kellett segíteniük a gyerekeknek, hogy bár képességeik korlátozottak, a lehető legtöbb dologgal egyedül is megbirkózzanak. A szervezők a magyarlakta vidékek közül a Dunaszerdahelyi járást választották. A Magyar Tannyelvű Speciális Alapiskolában megtartott foglalkozások itt is szlovákul zajlottak, de a segítők fordították védenceiknek az instrukciókat, így minden zökkenőmentes volt.

Ľubica Kövérová gyermekpszichológus, a Gyermekpszichológiai és Pszichopatológiai Kutatóintézet munkatársa elmondta, hogy Dunaszerdahely sorrendben az ötödik helyszín, s eddig mindenhonnan pozitív visszajelzéseket kaptak a gyerekektől, szüleiktől és a segítőktől egyaránt. – A szülők örömmel újságolták, hogy a gyerekek az első nap után alig bírták kivárni a másnapot, amikor ismét játszhatnak, táncolhatnak, énekelhetnek, zenélhetnek a hangszereken. És ez volt a célunk, hogy motiváljuk őket. A projektum hátránya, hogy a gyerekek számára csak két napig tart ez az aktív alkotótevékenység, s aztán életük hirtelen visszazökken a megszokott kerékvágásba. Ezért az önkéntes segítőinket próbálom arra ösztönözni, hogy vegyék át a stafétabotot, és a későbbiekben maguk is szervezzenek ezeknek a gyerekeknek hasonló foglalkozásokat. A projektumot egy tömör módszertani útmutatóval zárnánk, amely pedagógusok, nevelők, önkéntes segítők, szociális munkások, tehát mindenki számára, aki sérült gyerekekkel foglalkozik, kézikönyvként szolgálhatna, hogy tudjanak dolgozni ezekkel a nonverbális eszközökkel az iskolában és azon kívül is. Önkénteseket azért vontunk be a projektumba, mert egyik célunk a sérült gyermekek kommunikációjának fejlesztése, az idegenekkel való kapcsolatteremtés. De segítőink nemcsak adnak, kapnak is. Munkám során gyakran találkozom olyan diákokkal, akik még nem dolgoztak sérült gyerekekkel. Bizonyos korlátok léteznek közöttük, de ezekkel a nonverbális eszközökkel közelebb kerülnek egymáshoz, érzelmi kötődés is kialakul, s a találkozó végére a korlátok eltűnnek. A diákok kicserélődve mennek haza, s tapasztalataikat évfolyamtársaiknak is átadhatják.

A bábozás örömteli pillanatai A program hatását most vizsgáljuk. Ezek a sérült gyerekek és fiatalok a két nap alatt fölengedtek, tudtak együttműködni, harmonikusabbá vált a mozgásuk. Nagy élményt, új tapasztalatot jelentett számukra az Orff-instrumentárium, sőt a diáklányoknak is újdonság volt. A gyerekek először tartottak a kezükben különböző méretű dobokat, tamburint, triangulumot, kasztanyettet, fa ütőhangszereket, de van a hangszerek között csengettyű és harangjáték is. Biztosan jó dolog ez, de egy mélyebb kutatáshoz, módszertani tapasztalatszerzéshez talán az kellene, hogy egy gyerekcsoporttal tartsunk, mondjuk, tíz két- vagy háromnapos foglalkozást, s akkor már jelentősebb eredmény is mutatkozna a gyermek személyiségének fejlődésében, s a munkánk hatékonyabb lenne.

Szabó Krisztina pszichológia szakos egyetemi hallgató a Mentálisan Sérülteket Segítő Társulás dunaszerdahelyi szervezetének munkájából már korábban is kivette a részét, rendezvényeiken szívesen vállalja a gyerekek felügyeletét. – Számomra új a zeneterápia. Az egyetemen elsősorban elméleti ismereteket oktatnak, nagyon kevés alkalom adódik gyakorlati tapasztalatszerzésre, ezért szívesen jövök közéjük; és hát szeretem ezeket a gyerekeket – mosolyog védencére, a 18 éves Down-kóros Balázsra Krisztina. – A foglalkozások során minden gyereknek van segítője. Bemutatkozásképpen mindenki rajzolt valamit, érdekes módon a legtöbben napot és szívet, ezek a melegséget és a szeretetet szimbolizálják. – Én három szívet rajzoltam: egyet apunak, egyet anyunak és egyet a testvéremnek – kapcsolódik a beszélgetésbe Balázs. – Jól érzem magam, Krisztinával is jól kijövünk. Lehet itt táncolni, mozogni, dobolni.

Felszabadító éneklés Bíró Ágnes, a Mentálisan Sérülteket Segítő Társulás dunaszerdahelyi szervezetének elnöke lelkesen beszél a zeneterápiás és drámapedagógiai foglalkozásokkal teli két napról. – A zeneterápia azért fantasztikusan jó ezeknek a gyerekeknek, mert a zenében és a táncban jól ki tudnak bontakozni. Előnyt jelentett, hogy a részt vevő tíz gyermek, illetve fiatal egyéb klubfoglalkozások révén már korábban összeszokott. Négyen a szociális szanatóriumot látogatják, a többiek a helyi magyar tannyelvű speciális alapiskola és foglalkoztató tanulói, többen közülük nagyon súlyosan sérültek. A kiváló szakértelemmel összeállított program révén a két nap alatt mintegy húsz feladatot oldottak meg a gyerekek. Olyan összhang alakult ki a szakvezetők, a segítők, a gyerekek és a szülők között, hogy én a karácsony meghittségéhez tudom csak hasonlítani. Ez a különös alkalom, az együtt megélt örömpillanatok még a feladatok igényességét is feledtették. A súlyosan agykárosodott Karcsikát például anyukája azzal hozta el, hogy még az első napot sem fogja kibírni, ezzel szemben Karcsika másnap reggel, mivel beszélni nem tud, összetett kézzel kérte anyukáját, hogy vigye őt el ismét. Akkora élmény volt ez a gyerekeknek, hogy azt hiszem, még hónapokig beszédtéma lesz. Ezért a szervezet klubhelyiségében mindenképpen tervezünk hasonló jellegű, bár kisebb méretű foglalkozásokat. Abban reménykedem, hogy a diáklányok is kedvet kaptak a folytatáshoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?