Elment a lázadó festő

Hatvanegy éves korában hétfőn meghalt Jörg Immendorff, az egyik nemzetközileg legismertebb német festő, szobrász, színpadtervező.
Düsseldorfban a Képzőművészeti Akadémián Joseph Beuys tanítványa volt.

Hatvanegy éves korában hétfőn meghalt Jörg Immendorff, az egyik nemzetközileg legismertebb német festő, szobrász, színpadtervező.

Düsseldorfban a Képzőművészeti Akadémián Joseph Beuys tanítványa volt. Tanulmányait azonban nem fejezhette be, mert akkori maoista politikai és neodadaista művészeti nézetei és tevékenysége miatt kicsapták. 1996 óta ugyanennek a düsszeldorfi akadémiának volt a tanára. Az „új vadaknak” nevezett neoexpresszionista festők egyikeként tartották számon, e festészeti irányzat központja a düsseldorfi Szépművészeti Akadémia volt. Festményei gyakran szürrealisztikusak, meglepően erőteljes szimbólumokat használ vitatott politikai tartalmak kifejezésére. Legismertebb alkotása a Cafe Deutschland című, 16 hatalmas méretű festményből álló sorozat, melyet 1977-ben kezdett festeni. Szimbólumai Kelet- és Nyugat-Németország konfliktusát jelenítették meg. Legutolsó képein egy „festő majmot” ábrázol, ezzel a művészet világába behatoló üzleti szemléletet gúnyolja. Egyik korai művének a meglepő „Hört auf zu malen!” (Hagyjatok fel a festéssel!) címet adta.

Munkássága díszlettervezőként is jelentős. Két alkalommal is megbízták a Salzburgi Fesztivál színpadterveinek elkészítésével. Szobrai közül talán leghíresebb a 25 méter magas tölgyfatörzset ábrázoló alkotás, melyet 1999-ben állítottak fel Riesában. Sokszor emlegették úgy, mint Gerhard Schröder német kancellár legkedvesebb festőjét. Idén januárban mutatta be a kancellár aranyszínnel festett portréját a nyilvánosság előtt. A kép nem nélkülözi az iróniát. Schrödert mint hőst ábrázolja, a német zászló színeiben kis majmokkal körülvéve.

A művész ideológiai állásfoglalásaival is gyakran feltűnést keltett, keményen elítélte a német múltat, a háborúkat és a környezetszenynyezést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?