Elképesztően látványos Mundruczó Kornél „migránsfilmje"

A filmet Cannes-ban mutatták be, a magyar mozikba két hete került, erős sajtókampánnyal megtámogatva. Az első hétvégén mégis csupán 2250 jegyet adtak el rá. Egy kis matek: csak a Filmalaptól 700 millió forintot kapott a produkció, azaz minden néző 311 ezer forintjába került az adófizetőknek az első hétvégén. Reméljük, lesz ez még jobb is, csurran-cseppen némi bevétel, mert a külföldi partnerek még legalább ugyanennyit tettek bele a filmbe.

Az alábbiakból talán kiderül, miért nem érdekli a magyarokat ez a film, illetve miért nem tudják hová tenni.

Már tavaly nyáron elterjedt, hogy Mundruczó Kornél „migránsfilmet” forgat. A Keleti pályaudvaron ugyanis újra felépítették azt a bizonyos sátortábort. Aztán egy repülő embert láttak a pestiek a belváros fölött. Kiderült, hogy ez ugyanaz a forgatás. A csapón még A felesleges ember cím szerepelt, később változtatták meg Jupiter holdjára, amelyről sokaknak a borzalmasan elbaltázott Jupiter felemelkedése jut eszébe. Ez marketingszempontból nem segít a filmnek.

Egy szír fiú apjával együtt megérkezik Európába, embercsempészek segítik át a szerb–magyar határon. (A film elején egy felirat, hogy a Jupiter 67 holdja között van egy Európa nevű, amely életre alkalmas lehet. Nagyon elvont címmagyarázat, sokan el sem győzik olvasni.) A csapatot kiszúrják a határrendészek, egysnittes, hosszú futás következik az erdőben, víz alatti menekülés, lövöldözés – a nézőt a hideg rázza. Hősünk (Jéger Zsombor) elszakad az apjától, aztán Cserhalmi György, a ballonkabátos rendőr beleereszt egy sorozatot. De ahelyett, hogy meghalna, különleges képességre tesz szert: attól kezdve a levegőbe tud emelkedni. Ijedten mutatja ezt a kunsztot Gábornak, a tábori orvosnak (a grúz Merab Ninidze játssza kiválóan, Bálint András kevésbé kiváló utószinkronjával), aki egy lecsúszott figura. Részegen műtött meg egy élsportolót, aki meghalt, a család perre vitte az ügyet, ő pedig egy nagyobb összeggel szeretné peren kívül megváltani magát, és visszakapni a régi életét. Gyűjtöget, a menekültektől is elfogad pénzt, például azért, hogy pár karcolással budapesti kórházba utalja őket, ahonnét aztán gyorsan megszökhetnek. Amikor Gábor szembesül a „csodával”, echte magyar módra pénzt akar csinálni belőle. Kicsempészi a fiút a táborból, és halálos beteg emberekhez cipeli magával, akiktől komoly összegeket vasal be azért, hogy láthassák „az angyalt”.

Eddig még épkézláb a történet, de aztán jön a követhetetlen moralizálás. Ráadásul a főszereplő karakteréről nem tudunk meg eleget ahhoz, hogy szívünkbe zárjuk, vagy hogy egyáltalán gondoljunk róla valamit. Az orvos pedig inkább negatív figura, nem igazán szurkolunk neki, pedig Cserhalmi elég látványosan (például egysnittes, hosszú autós üldözés során) el akarja kapni. Vajon miért? Azért, hogy ő is lássa az angyalt, akit Gábor ott felejtett telefonjának képernyőjén látott? (Az orvos egyébként fél óra múlva már vígan telefonál egy másik mobilról, pedig előtte nem járt otthon.) Közben megmutatja magát Budapest, ez a sötétre színezett, kaotikus város, amely zónákra van osztva, és fegyveresek igazoltatják a buszra felszállókat a fokozott terrorveszély miatt.

Az ember gyermeke című Cuarón-utópia keresztezi itt a Ryan közlegény megmentését és a Mátrixot. De mivel túl sok az üzenet, nem áll össze a mondanivaló, egy meglehetősen zavaros masszát kapunk, amelyből nekünk magunknak kell kihámoznunk a számunkra fontos mondanivalót. A vallásos néző egészen mást hámoz ki, mint az ateista, a migránsokkal szimpatizáló másként nézi, mint a jelenséget félelemmel figyelő. A lélegzetelállító látványvilág mást sugall, mint a történetet minduntalan megakasztó, moralizáló jelenetek és párbeszédek. A rendező számos helyen hatásos zenével igyekszik irányítani gondolatainkat, aláhúzni valamit. (Jed Kurzel, az Assassin's Creed zeneszerzője mondott igent erre a felkérésre.)

A film egyértelmű nyertese Rév Marcell operatőr, aki be tudja mutatni elképesztő tudását. Főleg neki köszönhető, hogy a Jupiter holdja senkit sem hagy közömbösen. Az üldözős jeleneteknél a kamera együtt mozog a szereplőkkel, megremeg, ide-oda svenkel, rátapad néhány arcra, tereptárgyra, aztán tovább ugrik. A lesötétített helyszínek első blikkre átláthatatlanok, mégis követhetők a történések. A látószög folyamatos változtatása bizonytalanságot, esetlegességet jelez. És bár a metaforák, vizuális tételmondatok miatt egyes jelenetek megfejthetetlenek, mások meg túlontúl szájbarágósak, a film atmoszférája mindenképp izgalmas.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"279581","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Az már más kérdés, kiknek szánta Mundruczó Kornél ezt a mozit. Az akcióthrillerek közönsége ugyanis nem sűrűn vált jegyet „művész-filmre”, illetve fordítva is igaz a tétel. Az állampolgár című film iránti érdektelenségből ítélve az is meglehet, hogy a magyar néző nem kíváncsi egy olyan történetre, amelynek egy menekült a főszereplője. Egyszerűen elege van ebből a témából. A külföldi fesztiválok közönsége viszont nem értheti azokat az utalásokat, hozzárendelt jelentéseket, amelyek számunkra világosak. Például nem tudja, mit jelent egy menekült szájából az a mondat, hogy „a Keletibe akarok eljutni”, és a válasz, hogy „úgysincs neked arra pénzed”.

Mivel a film narratív struktúrája nincs a látvány szintjén, ez a próbálkozás egy űrbe kilőtt szikrázó, színpompás rakéta lett. Amely ki tudja, hova csapódik be. Talán épp a Jupiter holdjába...