Elindult egy gyönyörű barátság

De üzent is a Kossuth-díjas vígszínházi művésznek. „András, köszönöm, hogy hőssé válhatok általad, és nem is kell kimozdulnom a nappalimból, és hogy szinkronizálsz engem. Igazán nagyra értékelem. Kérlek, hogy folytasd, és további sikerekben gazdag 20, 40 vagy 60 évet kívánok!”

Kern András a Játszd újra, Sam! 523. előadása után a színpadon szembesült ezzel a felvétellel.

Sejtett valamit az egészből, hogy a szokásos gratulációk mellé kap majd egy felejthetetlen ajándékot?

Semmit nem sejtettem. Bejött a színpadra Rudolf Péter, a színház igazgatója és egy csomó szereplő, jó sok lány, akik az elmúlt évtizedek során játszottak a darabban, betolták a tortát, de nem szóltak, hogy lesz még valami. Rudi aztán mondta, hogy van még egy kolléga, aki gratulál, és levetítjük a videóüzenetét. Azt gondoltam, játékosan kivettek egy jelenetet valamelyik Woody Allen-filmből, és átszinkronizálták magyarra, mintha ő nekem gratulálna. De néztem a szájmozgását, és láttam, hogy amerikaiul beszél, hogy ez egy igazi, eredeti felvétel. Meglepő volt természetesen, megható és nagyon kedves. Többször is volt már szó arról, hogy miért nem találkozom vele. Egyszer itt lépett fel Budapesten, klarinétozott egy zenekarral. Hívták őt, hogy jöjjön el az előadásunkra, akkor már 35 éve ment a darab, de nem engedte a menedzsere. Állítólag attól tartott, hogy majd reggelig itt fog ülni köztünk, és még inni is fogunk, és lefárasztjuk őt. Úgyhogy nem jött létre a találkozás. De most megszervezték ezt a videóüzenetet, ami tényleg meglepett. Jó hecc volt. Örültem nagyon. Óriási dolognak tartom, ahogy sokan mások is.

Kinek az ötlete volt ez az üzenet?

Kovács Krisztina, a Vígszínház dramaturgja és Debreczeni Júlia irodalmi ügynök vették fel a kapcsolatot Woody Allen menedzsmentjével, úgy tudom.

Mi volt az első megérzése a szöveggel kapcsolatban, amikor Valló Péterrel, a darab rendezőjével elkezdték a próbákat?

Nem voltam annyira oda tőle, az az igazság. De csak azért nem, mert nem tudok nagyon jól darabot olvasni, és abban sem voltam biztos, hogy való-e ez nekem, sikere lesz-e az előadásnak. Előre ezeket nem tudja az ember. De Jutka, a feleségem is elolvasta, és azt mondta: „Ó, ez óriási dolog! Negyven évig fog menni!” Ő jobban értette, érezte ezt. Azt sem tudtam, hogy jó-e az, hogy én fogom játszani az ő nagyon személyesre írt darabját, én, aki folyton szinkronizálom őt. Nem egy detektívfelügyelőt vagy egy hentest kell játszanom, hanem egy filmkritikust, aki bele van esve bizonyos filmekbe, például a Casablancába. Onnan a darab címe is. Ott mondják a zongoristának, hogy játszd újra, Sam! Egy szerelmes történet része ez. Humphrey Bogart és Ingrid Bergman ezt a dalt hallották egyszer Párizsban. Szóval nem tudtam, hogy milyen lesz, ha én eljátszom ezt a szerepet, de úgy látszik, jó lett, hiszen negyven évig nem szokott menni valami, ami nem jó.

Mikor oszlottak el a kétségei? Hol jött el az a pont, amikor már teljes egészében azonosulni tudott a szereppel?

Amikor elkezdtük a próbákat, már éreztem, hogy lehet ez nagyon jó. Megszerettem a darabot, persze.

Nagyobb ajándékot talán nem is kaphatott volna ezért a negyven évért, mint ezt a váratlan, ám annál meghatóbb videóüzenetet. Ott áll Woody Allen a saját nappalijában és… „körülnézett” egyáltalán a szobájában?

Dehogy néztem körül! Azt sem tudtam, hol vagyok. Egy percig tartott az egész. Annyit fogtam fel, hogy lám, Woody Allen személyes üzenetet küldött nekem. De a felét sem értettem. Nem tudok én már annyira angolul. Valamikor, fiatalon jól tudtam, de mivel sosem használom a nyelvet, sokat felejtettem. Folyton játszom, próbálok, jövök-megyek, nincs sok időm. Napokba telt, míg itthon kinyitottam a gépet, és újra megnéztem a videót, mert elküldték magyar felirattal.

Ön szerint hány év van még az előadásban? Woody Allen arra kérte, hogy folytassa 20, 40, 60 évig.

Nem úgy van az, hogy én egy ilyen kívánságnak csak úgy meg tudjak felelni! Sok mindentől függ, hogy meddig fogom játszani a darabot. Woody Allen nem is tudja, hány éves vagyok. Hogyan alakul az életem, milyen lesz az egészségi állapotom, hogy alakul a Vígszínház sorsa? Ez mind közrejátszik ebben. Nagyon szívesen játszom még, bár egy idő után abba kell hagyni, hiszen ez mégiscsak egy fiatal ember története.

Az évek során, gondolom, mindent elolvasott Woody Allentől. Ráadásul több mint húsz filmben kölcsönözte neki a hangját. Mindennek köszönhetően közelebb került az egyéniségéhez?

Anélkül, hogy személyesen ismerném, majdnem baráti viszonyba kerültem vele, hiszen mindenfélét olvastam róla, az összes filmjét ismerem, a háromnegyedét én szinkronizáltam.

Ennyi év alatt és ennyi film után mit állapított meg a színészetéről?

Ő egyszerű komédiásként indult, és kitalálta a saját történeteit, amelyeknek ő lett a főszereplője. Egyébként nincs annyira oda a színészetétől, mert nem olyan különleges, mint Marlon Brando vagy Robert De Niro. Megalkotott egy egyéniséget, aki nagyon hasonlít az ő civil énjéhez, és az jelenik meg rendkívül szórakoztatóan a különböző történeteiben. Azonkívül művészetmegújító is, mert például az Annie Hall egészen újfajta szemléletet mutat a filmcsinálásban. Én kifejezetten kedvelem a stílusát, a humorát, a személyiségét. Nem is szívesen olvastam arról a vitáról, bírósági ügyről, amit Mia Farrow indított el. Én továbbra is nagyon nagy alaknak tartom őt a filmművészetben, igazán jelentős karakternek. A legnagyobb vele kapcsolatos élményem nem is az ő szinkronizálása. Még szó sem esett erről, amikor mondták, hogy van itt egy jó amerikai film, a Fogd a pénzt és fuss! Elmentem megnézni, és majdnem leestem a székről. Egy teljesen ismeretlen pasas játszott, úgy hívták, hogy Woody Allen. Nem tudtuk, ki ő, előtte sosem láttuk. Elbűvölt a humorával, és ez azóta sem változott. Időnként olyan mondások hagyják el a száját, és olyan jellegzetes gesztusok kíséretében hangzanak el, hogy sok megmarad közülük az ember fejében. És még hiszek is neki. Azt ő mondta nekem valamelyik filmjében, hogy mennyire szereti a New York Cityből származó Marx fivéreket, akik előbb bohózatokban, énekes-zenés-táncos vígjátékokban tűntek fel, és a Broadway után a film világát is meghódították. Megnéztem a Botrány az operában című, 1935-ös filmjüket, és azon én is sokat röhögtem, talán még sírtam is. Ők tényleg nagyon jók. Igaza van Woody Allennek.

Az Amit tudni akarsz a szexről… című remekében egy „versenyben lemaradt spermium” szerepében is megszólaltatta őt. Volt ennél extrémebb szinkronfeladata valaha?

Volt. Tizenhat-tizenhét éves lehettem, amikor valamilyen rajzfilmben egy WC-kefét kellett megszólaltatnom. Az volt a szöveg, hogy bocsánatot kérek, jófelé megyek itt Miami Beachre?

Woody Allen nemcsak a mozinak, a dzsessznek is nagy mestere. Ebben mennyire hasonlítanak önök ketten?

Semennyire. Különben sem vagyok nagy zeneértő, zenerajongó. A Beatlest, az Illéséket, Presseréket, Zoránt is szerettem, de nem jártam koncertekre. A dzsesszt azóta ismerem jobban, hogy Woody Allen-filmeket szinkronizálok. De ha megkérdezik tőlem, hogy milyen zenét hallgatok, azt szoktam mondani, hogy semmilyent. Amikor itthon vagyok, örülök, ha csend van körülöttem. Jó, azért a Beethoven-hegedűversenyt majdnem végig el tudom fütyülni.

Vegyük sorra mindazt, amit ő állít saját magáról, és nézzük meg, hogy ugyanez önre mennyire érvényes. Woody Allen nem rágódik a múlton.

Én is csak néha.

Szorongó.

Az, hogy ő szorongó alakot ábrázol a filmjeiben, nem jelenti azt, hogy ő maga is az. És sokkal kevésbé értelmiségi, mint amilyennek a filmekben mutatja magát. Ezt sokszor hangsúlyozza is. Sportoló, sport iránt érdeklődő alkat inkább, én viszont tényleg szorongó vagyok.

Neurotikus.

Bevallom, én is az vagyok.

Mizantróp.

Azt nem mondanám.

Klausztrofóbiás.

Az sem vagyok.

Hibátlan pesszimista.

Én is.

Izgága.

Én nem.

Igavonó barom.

Bólintottam. Színészek vagyunk.

Kíméletlenül szarkasztikus.

Talán én is.

Nem hisz Istenben, ezért nem reménykedik a folytatásban.

Sajnos én sem.

Csak úgy lehetsz boldog, állítja, ha szeretsz szenvedni.

Nem tudom, boldog vagyok-e, de szenvedni szoktam, szeretek is néha.

Az összes szerelem közül az számít igazán, amit nem viszonoznak, mondja.

Igen, egyetértek.

És végül: Az agyam a második legkedvesebb szervem.

Értem. Vegyük úgy, hogy ebben is egyetértek vele.

S eldöntötte már, hogy milyen formában reagál Woody Allen videójára?

Már reagáltam, én is küldtem neki üzenetet, a magyar szöveget feliratozva, angolul pedig csak annyit, hogy: „Azt hiszem, ez egy gyönyörű barátság kezdete” – idézet a Casablancából.

A szerző a Vasárnap munkatársa