Elhunyt Szentpétery Aranka színésznő

dd

Életének nyolcvankilencedik évében elhunyt Szentpétery Aranka színésznő, a Komáromi Jókai Színház örökös tagja.

Az 1933-ban született, királyhelmeci származású színésznő 1953-ban a pozsonyi Állami Faluszínház magyar tagozatában kezdett dolgozni, ahol szakmai tapasztalatokra tett szert. 1960-ban felvették a komáromi Magyar Területi Színházhoz, amelynek, illetve jogutódjának, a Komáromi Jókai Színháznak nyugdíjba vonulásáig, 1991-ig tagja maradt. Színészi repertoárjában a vidám, gyakran könnyelmű, egészséges női ösztönnel rendelkező figurák szerepei voltak túlsúlyban.

2013-ban a Komáromi Jókai Színház örökös tagja lett.

Fontosabb szerepei Komáromban: Rebecca Nulse ( Miller: A sale- mi boszorkányok), Özvegyasszony (Shakespeare: Makrancos hölgy), Curleiné (Steinbeck: Egerek és emberek), Cira Pirosak (Fejes Endre: Rozsdatemető), Fordné (Shakespeare: A windsori víg nők), Polgármesterné (Gogol: A revizor), Cecília Peachum (Brecht: Koldusopera), Marosiné (Molnár Ferenc: Doktor úr). Számos hangjáték közreműködője volt, szlovák és cseh filmekben szerepelt, a Markíza televízió egyik legnépszerűbb sorozatában, a Szomszédokban (Susedia) is játszott.

2020-ban Magyarország köztársasági elnöke, Áder János, a felvidéki magyarság identitásának megőrzéséhez hozzájáruló több évtizedes művészi pályafutása elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszttel tüntette ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?