Elhunyt Szakácsi Sándor

Budapest. Életének 55. évében szerdán elhunyt Szakácsi Sándor, Jászai Mari-díjas színművész.
Szakácsi Sándor 1952. május 20-án született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1974-ben végzett Várkonyi Zoltán osztályában, azután a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött.

Budapest. Életének 55. évében szerdán elhunyt Szakácsi Sándor, Jászai Mari-díjas színművész.

Szakácsi Sándor 1952. május 20-án született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1974-ben végzett Várkonyi Zoltán osztályában, azután a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött. 1975-től a Vígszínház, 1987-től a József Attila Színház tagja volt, majd 1989-től szabadúszóként dolgozott. A Nemzeti Színház, a mai Pesti Magyar Színház társulatának 1992-ben lett tagja.

Vendégművészként játszott a Rock Színház, a Szabad Tér Színház, az Új Színház, a Gyulai Várszínház, az Esztergomi Várszínház produkcióiban is.

Utolsó színházi bemutatója tavaly decemberben volt a Pesti Magyar Színházban, Csengey Dénes A cella című művében Villon szerepét játszotta.

Szakácsi Sándor művészi tevékenységét 1985-ben Jászai Mari-díjjal, 1986-ban Hegedűs-gyűrűvel, 1992-ben Őze Lajos-díjjal, 2000-ben Ivánka Csaba-díjjal ismerték el. A Sík Ferenc Alapítvány különdíját 2002-ben, a Főnix-díjat 2003-ban kapta meg.

Fontosabb színpadi szerepei: Liliomfi (Liliomfi), Csongor (Csongor és Tünde), Szakhmáry Zoltán (Úri muri), Lysander (Szentivánéji álom), Hamlet (Hamlet), Kiprios Jézus (Sztárcsinálók), Che (Evita), Trigorin (Sirály), Biberach (Bánk bán), Don Quijote (La Mancha lovagja), Gorcsev Iván (Láthatatlan légió), De Sade márki (Marat/ Sade), Malvolio (Vízkereszt, vagy amit akartok).

Több filmben is játszott, láthatták a nézők egyebek mellett az Elveszett illúziók (1982), a Hatásvadászok (1982), az Eszkimó asszony fázik (1983), az István, a király (1984), a Redl ezredes (1984), a Képvadászok (1985), a Peer Gynt (1988), A hétfejű tündér (1997), valamint A Szent Lőrinc folyó lazacai (2002) című műben.

Számos rádiós alakítás és szinkronfőszerep is fűződik Szakácsi Sándor nevéhez. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?