Elhunyt Ľubo Roman színész, politikus

dddd

Hetvenhét éves korában elhunyt Ľubo Roman színész, a pozsonyi Nová Scéna művésze, majd igazgatója, aki később belépett a közéletbe, illetve a politikába.

1944-ben született, a pozsonyi Színház- és Filmművészeti Főiskola (VŠMU) színház szakán végzett. 1986-tól oktatott is az intézményben. Olyan sikeres filmekben iszerepelt, mint a Szent Péter esernyője (1958), Nap a hálóban (1962) vagy Az ügyvédnő (1977).

Színházi és filmes karrierjét követően parlamenti képviselő lett a KDH színeiben, majd a Jozef Moravčík vezette kormány kulturális minisztereként tevékenykedett kilenc hónapon át.

Később kilépett a frakcióból, függetlenként politizált, majd 2001-ben ő lett Pozsony megye első megyeelnöke. 2004-ben az elnökválasztáson is indult, de visszaképett Eduard Kukan javára. Az ANO egykori párt alelnökeként is tevékenykedett, de egy váltóügy miatt kizárták a pártból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?