Elhunyt Gát György rendező, producer

dd

Hetvenhét éves korában meghalt Gát György rendező, forgatókönyvíró, producer és dramaturg, akinek a Linda, a Família Kft. és az Angyalbőrben című sorozatokat köszönhetjük. 

A filmes szakember halálhírét lánya osztotta meg az X közösségi oldalon

Gát György 1947-ben született Budapesten. Főiskolai tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte, majd az MTV világosítója, kábelese, kameramanja, rendezőasszisztense, majd rendezője, producere volt. 

Az 1982-es Dögkeselyű című kultuszfilmben még színészként szerepelt. Később rendezője és forgatókönyvírója volt a Linda című, nagy sikerű sorozatnak, amelyet 1984 és 1989 között forgattak. A kiskatonák mindennapjait humoros formában bemutató Angyalbőrben sorozat is hozzá köthető, amely sok fiatal színésznek jelentette az ugródeszkát. A Família Kft. pedig a kilencvenes évek elejének legnépszerűbb tévésorozata volt, Esztergályos Cecília gyakran ismételt mondata, az  „Eddig, eddig, eddig vagyok!“ szállóigévé vált belőle.  

Gát György 1993 és 1999 között a TNG Rt. Produkciós cég első embere volt, majd a New TNG Productions Kft. élére került. Ezzel párhuzamosan tanított az ELTE Bölcsészettudományi Kar esztétika-média tanszékén, és színházi rendezőként is kipróbálta magát. 

Gát György kétszer volt házas, első feleségétől, Görbe Nórától két gyermeke született. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?