Elhunyt a legnagyobb albán író

dd

Hirtelen szívmegállás következtében 88 évesen elhunyt Ismail Kadare világhírű albán regényíró, akit hosszú ideje emlegettek az irodalmi Nobel-díj várományosai között. 

Első regénye, A halott hadsereg tábornoka 1963-ban jelent meg, az Enver Hodzsa által vezetett kommunista vezetés uralkodása idején. A kegyetlen kultúrcenzúrát úgy tudta kicselezni, hogy sokáig virágnyelven, a sorok között fogalmazott meg üzeneteket, azaz a hatalom nem tudott belekötni novelláiba és regényeibe. Egy idő után azonban elege lett: 1990-ben Franciaországban kapott politikai menedékjogot. Két év múlva pedig már ismét Tiranában volt, mivel az ország kivívta szabadságát. Franciául is elkezdett írni, később felváltva lakott Párizsban és Tiranában. Interjúiban többször hangsúlyozta, hogy nem foglalkozik a politikával és nem kíván politikai színezetű író lenni. Ennek ellenére szinte minden művében jelen van a lázadás a hatalom ellen.  

2005-ben neki ítélték az első nemzetközi Booker-díjat, amelyet a világ legjobb íróinak jutalmazására hoztak létre. Könyveit negyvennél több nyelvre fordították le. Magyarul megjelent művei: A halott hadsereg tábornoka (Európa, 1972), A fellegvár (Zrínyi, 1982), A piramis (Holnap, 1994), Kettétört április (Ulpius-ház, 2000), A háromlyukú híd (Ulpius-ház, 2001), Az Álmok Palotája (Ulpius-ház, 2003).

Tavalyi tiranai látogatásakor Emmanuel Macron francia elnök a Becsületrend főtiszti fokozatával tüntette ki. Ismail Kadare több mint 80 regényt írt, emellett színdarabokat, forgatókönyveket, verseket és esszéket is. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?