Elememlékek és emlékhalmazok

Legkorábbi, a hetvenes évekből származó nonfiguratív munkáit a Fába vésett sorsok ciklusból Tömbök címmel az ArtMa Galériában láthatja a közönség szeptember 17-ig. A későbbi korszakban készült, geometrikus elemekkel kommunikáló kombinált vas-kő-fa szobrai a Csallóközi Múzeumban október 10-ig tekinthetők meg Tömbök és vonalak címmel. Ez az anyag a Vészjelek ciklusba nyújt betekintést. Ugyanennek a sorozatnak a darabjai elevenednek meg átmeneti „szobor?park?ként” a Kortárs Magyar Galériában – az épületben és az udvaron is. Ez a kollekció egészül ki az Elememlékek című sorozat egyes darabjaival, valamint az Emlékhalmazok cím?mel összefogott, legújabb munkákkal, amelyek között ugyanúgy találhatók színezett fa dombor?művek, mint bronzszobrok. A Vermes-villában prezentált munkák október 13-ig láthatók.

A tárlatokon nemcsak a szobrokkal ismerkedhet meg a közönség, a kiállított Szoborrajzok révén képet kap a térbeli alkotások születéséről, a formák megalkotásának stációiról. A bemutatott alkotások Lipcsey György köztéri szobrairól készült dokumentációs anyaggal is kiegészülnek.

Lipcsey György emberléptékű művészettel van jelen vizuális tudatunkban. Művészete ember?lép?tékű volt akkor is, amikor induló alkotóként a csallóközi jellemeket formálta „tömbökké”, vagyis véste fába. Az volt akkor is, amikor univerzális jelekkel és szimbólumokkal üzent: idézzük csak időtlen, „súlyos” Kőkofferét, amelybe vésőjével egész történelmet „cso?magolt be”: azokat a kényszerű időket és helyzeteket, amikor az ember földönfutóvá, otthontalanná vált, amikor kiragadták közösségéből, elszakították gyökereitől, ellopták az életét, és eltiporták önmagát.

Emberléptékű maradt e művé?szet azután is, hogy Lipcsey György túllépett a tömbszerű megmunkálás, a lekerekített formaalkalmazás gyakorlatán; kom?munikációs médiumát kiegészítette az elvont formákkal, s a geometria nyelvén szólaltak meg szobrai. Támadó magatartásunk túlkapásaira figyelmeztető Vészjeleket formált azokból a hegyes-éles mértani funkcionális alakzatokból, amelyek évszázadok során jelen voltak az ember használati tárgyaiban. Ötvözte a követ, a fát, a fémet, hogy az anyag tartását, erejét és a különféle szilárdságok próbáját művészi platformon megmérje.

Emberléptékű maradt megújuló és legújabb alkotásaival is: amelyekkel a Munkácsy-díjjal elismert művész – a rendbe-igazodást keresve – mértani harmóniába szedett és mértani formákkal felosztott kőlapokba elemi emlékeink, elememlékeink lenyomatát rendezgeti úgy, hogy kommunikatív fémkerettel fűzi őket emlékhalmazzá. Emlékhalmazzá, amelyben múlt üzen a jelennek. Rend a diszharmóniának.