Kultúra

Elbontani a gyerekszobát – Szentesi Éva és Náray Tamás „anyakönyvei”

Az idei könyvhétre jelent meg Náray Tamás Anyám szerint és Szentesi Éva Merkúr a retrográdban című „anyakönyve”. Két nagyon különböző, más-más irányból érkező szerző különböző műfajú művéről van szó. Egy dolog viszont közös bennük: Náray és Szentesi is (nagyjából) azonos (csúnya kifejezéssel élve) pozícióból indít, és mindkét könyv egyfajta szabadulás-, elszakadás- és/vagy inkább kilökődéstörténet, valamint kőkemény társadalomkritika.
Lovas Emőke

2022. szeptember 10. 19:30

Elbontani a gyerekszobát – Szentesi Éva és Náray Tamás „anyakönyvei”
- Képarchívum

Mindketten olyan emberek, akiket ezrek irigyelnek, ezrek tudják pontosan, mit kellene viselniük, enniük, kivel és hol kellene élniük, milyen képeket kellene az Instagram-oldalukra feltenniük, minek kapcsán kellene megszólalniuk, és pontosan mit kellene mondaniuk, valamint hogy miről és hogyan kellene posztot/cikket/könyvet írniuk. Ezrek szeretnék az ő életüket élni. De senkinek se kellene a meló, amit ezek ketten elvégeztek azért, hogy így élhessenek. Sem Náray kemény tanulóévei (melyek egyébként ma is tartanak, hiszen divattervezőként – a saját szavaival élve – „körbeért a szobán”, festőművészként és íróként azonban hihetetlen alázattal és munkafegyelemmel tanul, javít, dolgoz át a mai napig), sem a sokszoros újrakezdései, sem az „állandóan műben lenni” nem mindig élvezhető flow-élménye, sem Szentesi túlélt áttétes rákja és az ezzel járó folyamatos fizikai megpróbáltatásai (melyek szintén a mai napig megvannak) nem vonzók számukra annyira. És mindkettejük édesanyja a Covid-osztályon hunyt el.

Az Anyám szerint novella- és elbeszélésgyűjteménye konkrétan innen, azaz a kórház kapujából indul – mert Nárayt minden erőfeszítése és ígéret ellenére mégsem engedik be haldokló édesanyjához. Szentesi Merkúrjában az édesanya elvesztése váratlanul következik be, a könyv kellős közepén, viszont innen olvasva kapja meg a történet a maga realisztikus-önéletrajzi jellegét. „Anyám az intenzíven van, lélegeztetőgépre rakták. Az orvosok azt mondják, készüljünk fel a legrosszabbra. Azt nem árulják el, hogyan.” (Merkúr a retrográdban, 95.)

Under Construction

Szentesi Éva író, rákellenes aktivista, a WMN.hu magazin munkatársa, akinek első könyve, a Hamvaimból 2016-ban jelent meg. A könyv áttétes méhnyakrákjáról és a gyógyulásáról szól. A legfontosabbat utoljára hagytam című, tavalyelőtt megjelent másik „rákkönyvében” az anyakája betegségéről ír, ami miatt Szentesinek még egyszer, és most már tényleg szembe kellett néznie saját betegségével, és le kellett győznie azt, ismét, csak most másképpen. Szóval a szerző édesanyját innen (és persze a WMN-en megjelent írásokból) ismerjük, ott van a legendásan nagypofájú, szókimondó, nyílt és őszinte szövegekben, bár a Merkúr első felében alig esik szó a főszereplő/narrátor anyjáról, csupán az derül ki róla, hogy kapcsolata a lányával „kissé” problematikus.

Ellenben van ebben az első részben bőven a felső középosztály (erre fogékony tagjainak – hogy véletlenül se általánosítsunk) felszínes játékaiból: méregtelenítő kúrák, pránanadik, prosecco, cigi és drog, bio-arcápoló-workshop egy luxuslakosztályban, garnéla és félrekefélés – mindez három barátnő három különböző, hosszan kitartott hangján elmesélve. Szentesi monológjai egyébként elképesztően jók, ott van bennük a valódi dráma, az irónia, a humor és a fájdalom – rohanunk át rajtuk, röhögünk nagyokat, aztán egyszer csak olyan erővel vág pofán a tragédiájuk, hogy a fal adja a másikat. „Legyél álszent, legyél mohó, legyél ostoba! (…) És soha ne feledd, minél nagyobb a dráma, annál jobb eséllyel zabálhatod majd Pintér Tiborral és Győzikével a bogarakat valahol Afrikában. (…) Sőt, minél nagyobb a műhiszti, annál hamarabb kérnek fel a Dancing with The Stars balkán változatába, ahol veled is eljátszatják, hogy összemelegedtetek az egyébként homokos latintáncos pároddal.” (Merkúr a retrográdban, 56-57.)

A regény egy barátság elvesztéséről is szól, már ha létezhet barátság három nő között. A barátság fájdalommal kísért megszakadása éppúgy végleges és megmásíthatatlan, mint a halál.

A kötet második részének első mondatával a kamera fókuszába a három barátnő szupermenő, tűsarkús, opálos textúrájú arckencés, vegán hasított bőrzakós, ginbe morzsolt perzsa rózsabimbós, skinny tonicos nagyjelenetei helyett hirtelen az anya hűlt helye kerül. És a kőkemény gyászmunka, mivel azt a 21 grammnyi anyát, ami a hamvasztás után megmarad, el kell temetni, az összes többit pedig cipelni tovább, keresni a kérdésekre a most már soha meg nem kapható válaszokat. Pedig épeszű kérdéseket sem könnyű találni. Közben a főhősnőre éppen az anyja temetésének napján talál rá a szerelem. „Vajon anyám miatt nem mutathattam meg eddig az érzékeny oldalam? Amíg anyám élt, volt bennem valamiféle gát, amely nem engedte, hogy kiteljesedhessek. Anyámnak miattam kellett meghalnia? Anyám az életét áldozta a boldogságomért?” (139.) „Szerinted normális végigszexelni az éjszakát az anyád temetésének napján?” (120.) Ahogyan a szerző a betegségéről szóló írásaiban megkérdőjelezte az erről való beszéd tradícióit, úgy a szex, az intimitás ábrázolásában sem tabusít.

Szándékosan mostam össze a szerző, a narrátor és a főhősnő fogalmakat/szerepeket az eddigiekben. Szentesi regénye egyértelműen önéletrajzi jellegű. Ezt támasztja alá a szerzővel a Margó Fesztiválon elhangzott beszélgetés. Az édesanya elvesztése, a váratlanul, a legmélyebb gyász napjaiban megtalált szerelem, a több valódi karakterből gyúrt egyik barátnő és a „némileg kiszínezett K” is „valódi”.

Szentesi Éva majdnem-élet-regényét olvasva folyamatosan érezzük azt a kicsit kellemetlenséget, azt a kicsi izgalmat, ami állandóan arra késztet minket, hogy újragondoljuk, mi közünk van mindehhez és meddig van közünk hozzá. (Írja Gács Anna A vágy, hogy meghatódjunk című tanulmánykötetének előszavában az önéletrajzi elbeszélések „nehezen kezelhetőségéről” az értelmezés/befogadás során.)

A párbeszédeket, a belső monológokat, a fellobbanásuk pillanatában elkapott szerelmeket, az anyához intézett vallomásokat értjük, de teljesen meg nem érthetjük, ráadásul állandóan elmosódik a határ fikció és valóság között, elcsúsznak egymáson az egyes rétegek, a szerző találgatós játékot játszat velünk.

Szentesi egyik FB-bejegyzésében ír arról, hogy sokféle visszajelzést kapott a könyv olvasóitól. Egy részük sajnálja, hogy nincs benne rák, másokat meglepett, hogy nincs benne rák, de olyanok is vannak, akik ennek örülnek. Szerintem pedig ha valahol, akkor éppen itt van benne a rák is. Miután a Hamvaimból és A legfontosabbat utoljára hagytam is a test feletti kontroll elvesztéséről szól, Szentesi friss írásai pont ennek az irányításnak a visszaszerzéséről, illetve a visszaszerzés folyamatának a kisebb-nagyobb sikereiről mesélnek. A saját testet veszi vissza a kiszolgáltatottságból, és illeszti bele a barátságok, a család, a szerelem szövetébe. A szerző a Merkúrban éppen ezzel a kitalálós játékkal/bújócskával veszi vissza valamennyire a személyes történetét a nagy nyilvánosságtól, és helyezi vissza az intim szférába. És akkor a Merkúrban igenis – valahol, a könyv mélyrétegeiben – ott lehet a rák.

Ezt a játék-gesztust erősíti a kötet fülszövege is: „Ennek a történetnek a főszereplője bárki lehet: lehet az olvasó, és lehet az író is. Bár Szentesi Éva azt vallja, csak az olvasó hiszi azt, hogy egy regény a szerzőről szól, mert valójában az író mindig az olvasóról ír.”

01
   - Képarchívum

Nem hiányzik innen semmi…

Megfogadtam, hogy Náray Tamás Anyám szerint című novella- és elbeszélésgyűjteménye kapcsán nem térek ki a jelenlegi magyarországi közállapotokra. Az irigység, a kicsinyesség, a megfélemlítés, a kirekesztés, az áldozathibáztatás, a közbeszéd színvonala, az értelmiség ellehetetlenítése, ami leginkább a politikai elit közönséges gyávaságával és üldözési mániáival indokolható, a frusztráltság, a mindent átitató gyűlölet, a melegek vegzálása, a nemváltó óvodásokat vizionáló kormány, az idiótábbnál idiótább nemzeti konzultációk, a tudatlanság, a műveletlenség és a sötétség (sajnos) unásig ismert, de nap mint nap borzasztóan nyomasztó világában benne élünk. Ráadásul a lista a végtelenségig, tetszés szerint bővíthető.

Náray 2018-ban elhagyta Magyarországot, és Spanyolországban telepedett le. Új kötetében ahelyett, hogy a „dobozon kívülről” írna a jelen Magyarországának élhetetlenségéről, egy végtelenül elegáns, szerethető, de mégis kíméletlenül őszinte hangot és elbeszélői pozíciót választott: a gyerekkorába tekint vissza, és édesanyja bölcsességeit idézve mesél leginkább arról a gerinc(esség)ről, igényességről és (nem csupán) munkamorálról, amit a szüleitől kapott. Sorra veszi a családi legendárium történeteit, a számára fontos momentumokat és személyeket. Tapintat, őszinte kedvesség, tisztelet és kitartás, valamint az erre gyakran válaszként adott kicsinyesség és gyarlóság bőven van a könyvben, de minden történetben ott van az édesanya személye és bölcsessége.

Náray ebben a könyvben vállalta be először, hogy a saját életéről egyes szám első személyben írjon. (Kétkötetes, regényes önéletrajzának főszereplője Dárnay Dávid.) Ez az érzékelhetően nagyon mélyről kiszakadó személyes vallomás a fiúi szeretetről, a nagy döntésekről és a gyerekkorról, valamint a hazáról és egy élhetetlen életről fordulópont az életműben. A szerző Forbesnak adott interjújából kiderül, hogy Nárayék (azaz Náray Tamás és 23 éve a magán- és az üzleti életben is társa, Gyenes István) a három spanyol év alatt jutottak el odáig, hogy ideiglenes nyaralójukból új házba költözzenek. Maradnak, építkeznek, és a festőművész-író-divattervező azt mondja, nem hiányol semmit Magyarországról. (A fenti felsorolás után mindezt készséggel el is hisszük neki.)

Az Anyám szerint egy hazalátogatással indul. A múltba való visszatérés mindig von maga után bizonyos morális kérdéseket, mégpedig arra vonatkozóan, hogy milyen szerepet kap az egykori énünk, amikor megidézzük. Folyamatosságot vállalunk vele, vagy éppen ellenkezőleg, az akkori és a jelenkori önmagunk közötti távolságot akarjuk megmutatni? „A sztár hazalátogatása általában a kiemelkedésre teszi a hangsúlyt.” (Vö: Gács Anna: A vágy, hogy meghatódjunk. 159.) Náray Tamás új könyvében ezzel szemben a(z elkerülhetetlen) menekülés mint egyetlen épeszű megoldás és a felszámolás történetét írta meg. Nem az a kérdés, hogy mekkora a távolság a gyerek Náray és a felnőtt, Spanyolországban élő Náray között, ennek a méricskéléséhez ugyanis a szerzőben/narrátorban sokkal több elegancia, ízlés és mértéktartás van. Sokkal inkább az a kérdés, hogy van-e olyan gesztus a könyvben, ami végtelenre növelheti a távolságot Náray és a jelen Magyarországa között.

A kötet elején mindjárt ránk zuhan a szerző reménytelenségérzése, ahogy a Covid-uralta Európában próbál hazajutni haldokló édesanyjához. Aztán – miután a magyarországi korrupcióval küzd az oltásért, és mindvégig sikertelenül próbál bejutni a kórházba – elhangzik egy mondat: „Akkor nem várok tovább (…), azonnal indulok. Eddig se kellett volna, vágja oda a szavakat. De hiszen (…) pont a kórházban mondták… Félbeszakít, hogy ez a maga dolga, és hozzáteszi, hogy most már viszont nincs mit nézni rajta.” (Anyám szerint, 18.) És bár az anya betegsége/halála és az erre válaszként adott részvétlenség és közöny után lehetne ez a könyv az önsajnálat és a magány könyve, mégsem lett az. Náray ezekben az elbeszélésekben úgy végzi el azt a bizonyos kőkemény gyászmunkát, ahogy otthon tanulta: hisz a munkában, amit bele kell fektetni a dolgokba. Végtelen alázattal és hatalmas energiával dolgozik mindenen: kollekciókon, festményeken, család- és önéletrajzi regényeken, süteményes könyveken és azon is, hogy emléket állítson a múltnak, az édesanyjának és az ő világának, annak az időnek, amikor még volt valaki, akinek ő is a gyereke lehetett.

A könyv második részében Náray egészen más hangon szólal meg. A művészeti kiáltványok hagyományát követve megfogalmazza a saját manifesztumát, a Sorvezető 1, 2, 3 című fejezetek pedig afféle szamárvezetőként szolgálnak saját magához, melyek kivezet(het)nek a Nárayt (is) övező irigységből és a felé irányuló, nem szűnő vegzálhatnékból. Az írások címzettje célzatosan a „KEDVES EMBER!”, pontosabban az, akinek ezeket még magyaráznia kell. De a szerző nagymamáját idézve: „A mámoros szlogeneket jobb, ha hagyjuk! (…) Mert végtelenül egyszerű a képlet. A haza az, ahol emberi módon, megbecsülten és békében élhetsz, úgy, hogy senki és semmi nem befolyásolja a személyes döntési szabadságodat, amely természetesen megfelelő erkölcsi keretek között értendő, másrészt pedig magában foglal a gyereked taníttatásától az úti céljaidig mindent.” (148.)

Szentesi Éva könyvének mottóját, azaz Babiczky Tibor A szövetség című versének egy részletét parafrazeálva: itt állnak ezek ketten sötét évek után, a boldogság ragyogó gyászában. Kéri valaki?

Szentesi Éva: Merkúr a retrográdban, Libri Könyvkiadó, 2022, 204 oldal

Náray Tamás: Anyám szerint, Libri Könyvkiadó, 2022, 342 oldal

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Míg a polgármesterjelöltek számára a törvény meghatároz egy felső korlátot arra vonatkozóan, mennyit költhetnek a népszerűsítésükre, a helyi és megyei képviselőjelöltek esetében nincs ilyen felső határ (Somogyi Tibor felvétele)

Dunaszerdahelyen éles a kampány

Nem menő az albérlet

A magas ingatlanárak miatt az albérletek is megfizethetetlenné válhatnak

tasr

Első előrejelzés: a tél korábban érkezik Európába, és keményebb lesz…

Aljakszandr Lukasenka

Rendeletben tiltotta meg az áremelést Lukasenka elnök Fehéroroszországban

napfogyatkozás

Napfogyatkozás lesz októberben, Szlovákiából is láthatjuk majd!

borz k

Vérszomjas veszett borz tartja rettegésben a szlovák falu lakosait

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.