Éhező agyú gyermekek érdekében

Az éhező agyú gyermekek a címe annak a könyvnek, melyet kétségbeesetten kerestem, de nem találtam 1996-ban, amikor unokám autizmusáról értesültem. Azok a kiadványok, amelyekkel találkoztam, nagyrészt a fejlesztők és pszichológusok viselkedéstudományi megközelítéseit képviselték, vagy rég idejétmúlt pszichiátriai szövegek voltak.

Mint nagymamát és pszichiátert, türelmetlenné tett a pszichiátria és az orvosi viselkedéstudomány struccpolitikája, amely szerint az autizmus feltétlenül genetikai eredetű, és ezért gyógyíthatatlan és kezelhetetlen az igen korai fejlesztés és a viselkedésmódosító gyógyszerek alkalmazásának kivételével. Autizmuskezelő praxisom korai napjaiban számos igen fájdalmas tapasztalatot nyertem olyan orvosoktól, akik visszautasították az együttműködést, amikor olyan szülők, akik egyébként pácienseik voltak, felkerestek, hogy gyermekük problémáinak orvosi okait kutassuk. Kollégáim nemcsak visszautasították, hogy megvizsgáltassák az immunrendszer funkcionalitását, a vírusfertőzést, a nehézfém-felhalmozódást, vagy az anyagcserezavarokat, hanem jó néhányan utaltak rá, vagy egyenesen azt mondták a szülőknek, hogy e kezelési módok általam történő használata „alternatív”, „megalapozatlan”, „tudománytalan” vagy még rosszabb. Számos orvos nyugodtan azt javasolja a szülőknek, hogy ne háborgassák magukat speciális diétákkal vagy vitaminokkal és ásványi anyagokkal, még akkor se, ha a gyermek szinte alig eszik néhány nem tápláló ételen kívül mást. Egy orvos ragaszkodott ahhoz, ha nincs bizonyíték a higanyra a vértesztben, akkor nincs ok folytatni a nehézfémek témáját, nem véve tudomásul vagy nem érdekelvén a tény, hogy a higany jelenléte, kivéve ha nagyon friss a hatás, nem mutatható ki egy általános vérvizsgálattal.

Hiába mutattam rá azokban a korai napokban, hogy azoknak az orvosoknak és kutatóknak a legtöbbje, aki az „új” módszereket alkalmazza, autista gyermek szülője vagy nagyszülője, és nem próbálná ki a metodikát saját gyermekén/unokáján, ha nem gondolná biztonságosnak és hatékonynak. Valóban, nagyon sokunk megváltoztatta a kutatási vagy munkaterületét és életét, hogy ezeknek a hihetetlenül összetett és érdekes gyermekeknek a kezelésére összpontosíthasson. A mélyen gyökerező elképzelések nem változnak könnyen, de az utóbbi években teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy egy teljes mértékben kifejlődött autizmusjárvánnyal állunk szemben. Ez a tény csak a tisztán genetikai eredet legkonzervatívabb képviselőit nem győzte meg. Csupán kevés szakértő kérdőjelezi meg a genetikai hajlam szerepét, de kell valami, ami aktivizálja ezt a genetikai elemet, hogy ilyen jelentős számú gyermekben jelenjen meg. Mindenesetre a hasznos kezeléseket ajánlani kell, a kórképtől függetlenül.

Még hosszú utat kell bejárnunk, és a mi felelősségünk az, hogy meghallgassuk a szülőket, tanuljunk tőlük és segítsünk nekik, hogy a legjobb kezelési módokat kiválaszthassák. Az információ megosztása segíti azokat, akik most kezdik a terület kutatását, hogy elkerüljék azokat a hibákat, amelyeket mi elkövettünk. Megpróbáltam leírni könyvemben mindazt, amit saját praxisomból, illetve más nagylelkű orvosoktól tanultam. Címe: Gyermekek éhező aggyal: orvosi kezelési útmutató az autizmus spektrum betegségeihez. Jaquelyn McCandless