Éhező agyú gyerekek

Tavaly nyáron az Egyesült Államok Kongresszusában az egyik szenátor felszólalásában azt fejtegette, hogy Amerikában már autizmusjárványról lehet beszélni.

„Pár év alatt sikerült a gyereket viszonylag jó szintre felhozni” Tavaly nyáron az Egyesült Államok Kongresszusában az egyik szenátor felszólalásában azt fejtegette, hogy Amerikában már autizmusjárványról lehet beszélni. Járványokra általában fertőző betegségek kapcsán gondolunk, hasonlóan aggasztó azonban az is, amikor egy adott kóros állapot egyszerre és kimutathatóan lényegesen gyakrabban kezd előfordulni a megszokottnál. Tíz évvel ezelőtt az autizmus az Egyesült Államokban 10 ezer emberből egyet érintett, 1999-ben pedig már 500 gyermekből egyet. Ez a gyakoriság 20-szorosára való növekedését jelenti! Tavalyi adatok szerint az arány tovább romlott, s minden 250. gyermek autista volt. A fiúk esetében a betegség négyszer olyan gyakori, mint a lányoknál. A riasztó adatokra felfigyelt Dunaszerdahelyen a 10 éves autista Andris édesanyja, Lovas Mária, s az interneten keresztül az okokról és a lehetséges gyógymódokról is tudomást szerzett. Az ő tapasztalatait adjuk most közre.

Ottjártamkor éppen készült az ebéd, Andrisnak párolt csirkecomb rizzsel, a család többi tagjának babfőzelék.

Miért kell Andrisnak diétáznia?

Néhány hónappal ezelőtt – hála az internetnek – új információkhoz jutottam az autizmus alternatív megközelítéséről. Ennek lényege, hogy a különböző ételallergiák befolyásolhatják az autista gyermek lelkiállapotát. Andris serdülőkorú lett; korábban soha nem voltak agreszszív megnyilvánulásai (amelyek egyébként jellemzőek az autistákra), de most megváltozott a viselkedése. Egyre jobban érvényesítette a saját akaratát, s gyakran akadályokba ütközött. Kezdetben a gyógypedagógusa ellen fordult: rugdosta, öklözte, később már velem szemben is voltak ilyen megnyilvánulásai. Nyugtatót nem akartunk neki adni, ezért tanácsot kértem az autizmus témakörében járatos külföldi barátaimtól. Azt ajánlották, hogy próbálkozzunk a diétával. Furcsának találtam autizmust diétával gyógyítani, de amikor jobban beleástam magam a témába, meglepő dolgokra bukkantam. Az autizmus fejlődési rendellenesség, amely kihat a gyerek egész személyiségére. A szakirodalom szerint a kommunikációs készségük, a szociális viselkedésük és a gondolkodásuk sérült. Az autizmusnak valójában nincsenek külső jegyei, csak bizonyos helyzetekben az érintett furcsán viselkedik. Például bemegyünk a városba, és ha nem veszem meg a gyermekemnek, amit akar, bár 10 éves, földhöz veri magát, vagy lefekszik. Szociális érzéke szinte a csecsemő szintjén van, és nem érdekli őt környezetének véleménye. Eddig az egész világon alkalmazott speciális fejlesztési, nevelési, tanítási módszerhez folyamodtunk. Ez egy képkártyás módszer, mivel az autisták vizuális felfogása – szemben a verbálissal – szinte tökéletes. Mivel a fiam nem érti a beszédet, nekünk megfelelt ez a módszer, s pár év alatt sikerült a gyereket viszonylag jó szintre felhozni. Ezt a módszert a mai napig alkalmazzuk; de mivel tudomásomra jutott, hogy az autizmusnak van egy másik kezelési módja is, szülőként úgy érzem, kötelességem utánajárni ezeknek az ún. alternatív megközelítési módszereknek. Úgy beleástam magam ezekbe a dolgokba, hogy most már egy picit szakembernek is érzem magam.

Tehát ha diétára van szükség, azt jelenti, hogy az autizmus valamilyen formában összefügg a táplálkozással?

Igen, tulajdonképpen azzal, hogy mit viszünk be a szervezetbe. Számos laborteszt bizonyítja az autistáknál, hogy anyagcserezavarok, felszívódási problémák, gombafertőzések, autoimmun betegségek, allergiák, bizonyos élelmiszerekre való hiperérzékenység állhatnak fenn.

Hol fedezték fel mindezt?

Ezek az információim főleg Amerikából és Angliából származnak. Amerikában működik egy világhírű autizmuskutató intézet, amelyet egy szülőként is érintett szakember alapított jó két évtizede. Ők az autizmus alternatív megközelítésével foglalkoznak, s azt állítják, hogy az autistáknak nem a lelkük, hanem a testük beteg. Tehát ha a testüket gyógyítják, elmúlik az autizmus, vagy enyhülnek a tünetek. Százával olvastam erről szülői beszámolókat. Ha idejében, egész pici korban megkezdik a kezelést, a gyerek kigyógyul. Nem lehet általánosítani, hogy melyik autista milyen ételre érzékeny; legtöbben a lisztre és a tejre. A gabona glutén, a tej pedig kazein nevű fehérjét tartalmaz; ezeket nem tudja lebontani a szervezetük, bekerülnek a véráramba, az agyba, s emésztésük után a gyerek határozott autista tüneteket produkál. Ezek a fehérjék ópiátszerű anyagokat is tartalmaznak, s olyan a hatásuk, mintha az illető kábítószert fogyasztott volna. Az alternatív kutatók ezzel magyarázzák az autisták bezártságát, hogy „más” világban élnek; mintha üvegfalon keresztül szemlélnék a világot, vagy nem is figyelik, mi folyik körülöttük.

Mikor kezdte alkalmazni Andrisnál a glutén- és kazeinmentes diétát?

Hosszas megfontolás után tavaly szeptemberben vágtunk bele. Tartottam tőle, hiszen azt sem tudtam, hol lehet ilyen termékeket beszerezni. Időközben megtudtam, hogy a diéta hasonlít a lisztérzékenyekére, így a bevásárláskor könnyebb lett a dolgom. Még a kenyeret is magam sütöm.

Andris és édesanyja Tapasztalt-e változást Andris állapotában?

Igen. A gyerek sokkal kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb lett, agresszív megnyilvánulásai minimálisra csökkentek. Aztán karácsonykor néhány hiba becsúszott a diétába, hiszen nem várhattam el a nagyszülőktől, rokonoktól, akiket meglátogattunk, hogy diétás ételeket készítsenek a fiamnak, s ez nem maradt következmények nélkül. Újra előjöttek, sőt fokozódtak a régi tünetek: a bizarr viselkedés, a visongás, a csapkodás. Mintha még kevésbé viselte volna el a korábban kiiktatott ételeket.

Eléggé felfoghatatlan, hogy a diéta gyógyír az autizmusra.

Ha nem teljesen gyógyír is, de aki tudja, mit jelent autistát nevelni, vele együtt élni, az megérti, hogy már a tünetek pici enyhítése is óriási dolog. Például ha kimegyünk az utcára, és a gyerekem nem kezd el visítozni, könnyebben be tudunk illeszkedni az úgymond normális emberek világába.

A szakirodalomban találkozott-e olyasmivel, hogy valakit kigyógyítottak az autizmusból?

Igen, attól függően, milyen korán kezdték el ezt a terápiát, külföldön számos gyerek kigyógyult az autizmusából, vagy nagymértékben csökkentek az autisztikus viselkedés tünetei. Mi is tapasztaltuk a diéta pozitív hatását, bár tisztában vagyunk vele, hogy fiunknál tízéves korára már kialakultak a személyiségjegyek, így teljes gyógyulásban nem reménykedünk. A diéta azonban csak egyik része a terápiának. Az újabb felfedezések szerint az autizmus kialakulásában jelentős szerepük van a nehézfémeknek. Ha genetikai hajlama miatt valakinek a szervezete nem tudja kiüríteni a nehézfémeket, ezek lerakódnak benne, és súlyos anyagcserezavarokat, autoimmun zavarokat okozhatnak. A szakértők szerint a nehézfémek kisgyermekkorban a védőoltásokkal kerülhetnek a szervezetbe, s ezek ha nem ürülnek ki, az beláthatatlan következményekkel járhat.

Védőoltásra viszont szükség van.

Ez nyilvánvaló, maguk az autizmust kutató szakemberek sem tagadják. Csak meggondolandó, mikor és mennyi védőoltást adnak be a gyerekeknek. Elsősorban a Di-Per-Te és az MMR – az utóbbi a mumpsz, a kanyaró és a rubeola elleni védőoltás – veszélyére figyelmeztetnek. A gyerek háromféle vírussal van fertőzve, s nem elég, hogy mesterségesen fertőzik, még higanyszármazékot is tartalmaz az oltóanyag; s mint tudjuk, a higany nehézfém. Később ismétlődnek a védőoltások, újabban hozzájön a sárgaság elleni vagy az influenza elleni oltás. A nehézfém eltávolítására van egy speciális módszer, az ún. kelációs terápia: bizonyos anyagok segítségével sikerül több periódusban kiüríteni a szervezetből a nehézfémeket.

Megosztotta-e már itteni szakorvossal ezeket az ismereteit?

Főleg baráti körben említettem néhány orvosnak, de komolyabban ezzel nálunk senki sem foglalkozik. Vannak, akik elgondolkodtak a hallottakon, de a legtöbbjük csak mosolyog az egészen, mert a védőoltásokat ártalmatlannak tartják. Laikusként én sem állítok mást, hiszen nem vagyok sem orvos, sem biokémikus, de mivel ezeknek az ismereteknek a birtokába jutottam, én elgondolkodom rajta, hogy valóban nem csak a teste beteg-e a gyermekemnek. És ha sikerülne eltávolítani testéből a nehézfémeket, és megfelelő ásványi anyagokat, vitaminokat juttatni a szervezetébe, biztosan jobb állapotba kerülne. Mivel itt Szlovákiában nem találtam, kerestem egy külföldi laboratóriumot, ahol a fiam hajanalíziséből fogják megállapítani, hogy tartalmaz-e a szervezete nehézfémeket. Sikerült egy orvost találnom, aki elvégezné a vérteszteket, s utána szeretnénk egy komolyabb terápiába kezdeni. Csak az a gond, hogy Andristól nem lehet vért venni, mert nem engedi magát megszúrni. Hónapok óta arra várok, hogy legyenek meg a teszteredményei, hogy tisztában legyünk az állapotával, és sikerüljön mindent kiküszöbölni, ami zavart okozhat nála.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?