Egyre közelebb kerül önmagához

Főiskolásként, a Cseresznyéskertben hívta fel magára a figyelmet a Szlovák Nemzeti Színházban. Petya Trofimovot, az örök diákot alakította elsöprő erővel. Aztán Szergej Jeszenyint, a lánglelkű költőt, Isadora Duncan szerelmét Emília Vášáryová partnereként. Oroszul beszélt, lenyűgözően játszott. Ezután következett Eszenyi Enikő pozsonyi vendégrendezése, az Ahogy tetszik. Az még magasabbra repítette. A közös munkából két országra szóló szerelem lett, amely nyolc évig tartott. A fiatal szlovák színész egyre többet tudott magyarul. Metróellenőrként került Antal Nimród filmjébe, a Kontrollba, majd Eszenyi Enikő színpadi partnereként brillírozott az Ég és nő között című előadásban. Szerelmi kapcsolatuk úgy ért véget, hogy barátként továbbra is jelen vannak egymás életében. De már országhatárok választják el őket. Pozsonyból évekkel ezelőtt Jan Hřebejk, a jeles cseh filmrendező hívta elsőként Prágába a Budapestről hazaköltözött színészt. Azt követően a cseh színházi rendezők is felfedezték. Hol Prágában, hol Brünnben szerepeltették egészen addig, míg egyszer csak „eltűntnek” nem nyilvánították. Mivel sem akkoriban, sem azóta nem adott interjút semmilyen lapnak, sokáig senki nem tudta, hová költözött. Szakmai körökben ma már nyílt titok, hol kell keresni őt. Egy festői, dél-csehországi falucskában, pár kilométerre az osztrák határtól. De milyen út vezette odáig? – erre a kérdésre próbál pontos választ adni tizenvalahány év után, amikor Ivan Ostrochovský szlovák filmjében, a Szolgákban egy középkorú pap szerepében ismét nagy erejű alakítással van jelen.

Kezdjük ott, hogy előbb a Szlovák Nemzeti Színház társulatából, majd Eszenyi Enikő életéből is kilépett.

Azután, hogy Enikővel elváltak az útjaink, rövid időre Pozsonyban maradtam. Hirtelen változott meg minden körülöttem. Szerepet kaptam Jan Hřebejk Kawasaki rózsája című filmjében. Ezt követte az első színpadi szerep a Činoherní klubban. Másfél évig utazgattam Pozsonyból Prágába, aztán maradtam a cseh fővárosban. Enikő is arra biztatott, hogy ne adjam fel a színházat, de nem volt könnyű a folytatás. Tűzpróbaként éltem meg az első előadást. A cseh színészet egészen más, mint a szlovák vagy a magyar. Annyira más, hogy eleinte nem is ment zökkenőmentesen. Nem értettem a cseh kollégák gondolkodását. Már az első olvasópróbán azt várták, hogy megfejtem minden mondat tartalmát. Én meg az a típus vagyok, aki csak hetekkel később jut el a lényegig. A szövegelemzést a főiskolán sem szerettem. Én a megérzéseimre hagyatkozom. Nem tudom megfogalmazni, mit takarnak a szavak. Nekem azt éreznem kell. Szóvirágokban beszéltek a szerepükről a többiek, én meg nagyokat hallgattam. Nem tudtam bekapcsolódni az elemzéseikbe. Aztán új nő lépett az életembe. Ivanka Wojtylová. Elképesztő személyiség ő is, mint Enikő. Színésznő. Különböző iskolákban tanít. Ő lett az én második gurum. Az első Enikő volt. Ivankával össze is házasodtunk. Tíz év után elváltunk. Enikő mellett még nem hittem magamban, Ivanka mellett beértem.

Miért nem hitte el magáról, hogy kivételes tehetség?

Talán azért, mert soha nem akartam színész lenni. Egy amatőr társulat vezetője mondta először, hogy jó színész lesz belőlem. Meglepődtem. Akkoriban egy gyárban takarítottam. A főiskolára érettségi nélkül vettek fel. A pszichológia érdekelt, maga az élet. Új emberekkel megismerkedni, ismeretlen helyzetekbe keveredni, megfejteni, ki vagyok.

Sikerült?

Az évek során egyre közelebb kerültem magamhoz. Volt idő, amikor önismereti zavaraim, komoly lelki problémáim voltak. Három hónapig feküdtem egy prágai pszichiátrián. Valami elpattant bennem. Szörnyű időszak volt, be kellett feküdnöm. Ott keresett meg Jan Hřebejk, hogy volna egy szerepajánlata. De figyelmeztetett, hogy ez nem olyan figura, akiért lelkesednek majd a nézők. Egyáltalán nem fognak szeretni. Ellenszenves leszek. Szívesen játszom bonyolult figurákat. Színházban már nem akarok játszani. Elég volt.

Miért döntött így?

Meguntam a színházat, és családi problémáim is vannak. Apám meghalt… agydaganat, Alzheimer-kór… anyám tolószékbe kényszerült. Két évig munkanélküli voltam. Fél évig szociális segélyből éltem, később adományokból. Két hónapra, egy színházi próbaidőszak miatt nem hagyhatom magára az anyámat. Ha filmezek, az öcsém vigyáz rá, aki ötven kilométerre lakik tőlünk. A munkahelye még közelebb van hozzánk.

Hogyan képzeljem el a helyet, ahol letelepedett?

Kétszobás szükséglakás Rychnov nad Malší nevű kis faluban. Egyetlen, nevenincs utcája van, számozott házakkal. Három éve lakom ott, a volt feleségemmel máshol éltem. Csodás ez a hely. Szeretem. Főleg, ha van egy kis pénzem. De már megtanultam keveset enni, sokszor étlen élni. Itt a gyönyörű természet. Tíz perc alatt az erdőben vagyok. Védett terület. Határövezet. Este nyolctól vágni lehet a csendet. Itt mindenki korán megy aludni, mert reggel négykor-ötkor kelnek az emberek. Budapesti éveim alatt a harcművészet töltötte ki a napjaimat. Azt már elhagytam, de a mozgássorok megmaradtak. Nuncsakut pörgetve táncolok a sötét ég alatt.

Bevillan még olykor-olykor az Ég és nő között tizenkét képe közül valamelyik?

Ilyen előadás csak egyszer adatik meg a színész életében. Abban minden együtt volt. Az, amit a főiskolán tanultam, a magánéletem, a budapesti élményeim, a profizmus, minden. Rengetegféle energia. Ebben a kombinációban ez már nem fog összeállni soha. Egyébként Prágában is szép lehetőségeket kaptam. Volt olyan darab, amelynek az első felvonásában egy 19. századi zsarnok voltam, a másik felvonásban pedig ötéves kislány. De játszottam németül SS-tisztet is, meg gyarmati hivatalnokot. A budapesti előadás első mondatát, erotikus töltete miatt, sosem fogom elfelejteni. „Szívesen nézem, hogyan csinálod.” Két gyerek beszélt a szexről. A kedvenc jelenetem az volt, amikor részeg maffiózóként hazamegyek, otthon vár a feleségem, veszekszünk, közben anélkül, hogy tudatosítanánk, átöltözünk. Enikő lett a maffiózó, én meg a nő. Szerepet cseréltünk. Ezt csak Enikővel élhettem meg.

Itthoni szakmai körökben nagy híre volt annak az előadásnak is, amellyel a zsolnai színházi fesztiválon léptek fel. Arról milyen emlékei vannak?

Úristen! Hihetetlen élmény volt. Megérkeztünk a városba, és a helybeliek, látva a magyar rendszámot, kővel dobálták meg az autónkat. A pálfordulat az előadás után következett be. Amikor elkezdtük az előadást, hátat fordítottak a nézők. Itt győznünk kell, és győzni is fogunk, súgta Enikő. Hihetetlen energiát vetett be. Az előadás végén már mindenki szeretett bennünket. Libasorban jöttek utánunk a nézők. Ehettünk-ihattunk, amennyit csak akartunk, mindent ingyen kaptunk. Nem engedték, hogy fizessünk. Kétszáz fős szlovák közönséget nyert meg a magyar színésznő. Ő vitte a prímet, én csak szekundáltam. Enikő olyan káprázatosan mixelte a szlovák és a magyar szavakat, hogy tombolva tapsoltak a nézők. Engem is elkápráztatott a játékával. Fantasztikus előadás volt.

A kapcsolatukra, ennyi év után, milyen szívvel gondol?

Az is fantasztikus volt. Kihat az egész életemre. Jack Nicholsontól kérdezi a párja az egyik filmben: „Szerelmes vagy belém?” „Nem, nem vagyok – feleli Nicholson. – Én szeretlek.” Nagy különbség. A szerelem elhalványul egy idő után. A szeretet örök. Még akkor is, ha elváltak az útjaink, és nem látjuk egymást.

Az utóbbi másfél évben megint sokat forgatott. David Ondřícek filmjében, a nagy sikerű Zátopekben egy kommunista edzőt alakít.

Felvételre vártunk a forgatás helyszínén, egy stadionban. Vártam, mikor kapom meg végre a szöveget, de semmi. Kezdtem ideges lenni. Mit fogok mondani, csinálni a kamera előtt? Miről szól a szerepem? Erre azt mondja a rendező, hogy nyugodtan improvizáljak. Egy a fontos: ötvenes évek, igazi komcsi, és hogy finoman legyek kellemetlen. Egy aprócska fekete folt az aranyérmen. Ennyi elég is volt. Ráéreztem, miket kell mondanom, és hogyan kell viselkednem.

A Szolgák papjaként is kimagasló színészi teljesítményt nyújt.

Ostrochovský érdeme. Kiváló rendező. Nem éreztem, hogy szerepet játszom. Szép kis kirándulásként él bennem a forgatás. Egy közép-szlovákiai kolostorban dolgoztunk csendben, nyugalomban. Már bemagoltam a monológomat, amikor utolért az üzenet, hogy ne tanuljam meg, a rendező úr átírta a szöveget, küldik az újat. Hajnali egykor megérkezem a helyszínre fejemben az új monológgal, amikor szólnak, hogy a rendező úr megint meggondolta magát, reggelre átírja a jelenetet. Rendben. Aztán megkért, hogy egyáltalán ne játsszak, csak mondjam el normálisan a szöveget. Belül legyen az érték, ne a szövegmondásban. Tudtam, mit szeretne. Hogy a szöveg logikáját tartsam szem előtt, és olyan egyszerűen közvetítsem a gondolatot, ahogy egy kisgyerek beszél. És hogy olyan természetességgel gyóntassam a kispapokat, hogy közben én magam is gyónok. Mert ők ezért állnak mellettem, a tiszta szívemért.

Most Tomáš Klein készülő alkotásában, az Érzékeny emberben kapott szerepet. Borbély Alexandrával is van egy nagyjelenete a filmben.

Jáchym Topol, a jeles cseh író regénye alapján készült a forgatókönyv. Szerepem szerint már nem akarok élni. Szakít velem a barátnőm. Sírva könyörgök neki, hogy ne hagyjon el, de nem érdekli. Otthagy. Később feltűnik egy férfi a gyerekeivel, és megkér, hogy vigyem el őket az autómmal a városba. Cserébe én is megkérem őket, hogy segítsenek abban, hogy véget vethessek az életemnek. Van egy kemény monológom az apámról és a szerelmemről, felfokozott érzelmi állapotban tálalok ki mindent.

Mivel telnek a napjai, ha nem forgat?

Gondozom az édesanyámat, nyakamon a háztartás, futok vagy táncolok az erdőben. Harcművészettel már nem foglalkozom. Leválasztottam róla a táncot. Meditálni is szeretek, de még nem megy úgy, ahogy mennie kellene.  

Azt mondta, sosem akart színész lenni. Most már az?

Egy éve döntöttem el, hogy az leszek. Életem végéig.

A szerző a Vasárnap munkatársa