Egyesül a két kiadó

A Sony Music és a BMG egyesülése elől nemrég minden akadály elhárult. A frigy részleteit tegnap hozták nyilvánosságra. Mint ismert, az Európai Bizottság néhány héttel ezelőtt azt jelezte, hogy a két multinacionális kiadó egyesülése ellentmondana az unió szabad versenyről szóló törvényeinek.

A Sony Music és a BMG egyesülése elől nemrég minden akadály elhárult. A frigy részleteit tegnap hozták nyilvánosságra. Mint ismert, az Európai Bizottság néhány héttel ezelőtt azt jelezte, hogy a két multinacionális kiadó egyesülése ellentmondana az unió szabad versenyről szóló törvényeinek. Az érintettek azonban fellebbeztek, amelyet követően a bizottság zárt ülésen meghallgatta a Sony Music és a BMG képviselőit. Ezután az EB megváltoztatta a döntését, ugyanis nem talált elegendő bizonyítékot ahhoz, hogy meggátolja a tranzakciót. Az egyesülés hosszú folyamata teljes egészében a tervek szerint 2005 júniusában fejeződik be, de az elbocsátások már a következő héten megkezdődnek, háromezer embertől válnak meg a két cégnél. A dolgozók végkielégítésére 300 millió dollárt raktak félre az illetékesek. Várhatóan a piac valamivel több mint huszonöt százalékát birtokolja majd az új kiadó, amely így megelőzheti az eddigi éllovast, a 2003-ban huszonhárom százalékkal rendelkező Universal Musicot. (z, pj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?