Egy szál nővel a szalonban

Cs. Liszka Györgyi a bemutatón is részt vevő beszélgetőtársaival Cs. Liszka Györgyi nem szokványos kötetének bemutatója nem szokványosra sikeredett: a „beszélgetőkönyv” ugyanis nem bemutatásra került, hanem parázs beszélgetés tárgyává tették. Tehették, hiszen a könyv megbeszélésében részt vevők, a fent megnevezett férfiválogatott is válogatott férfiakból, az irodalom neves képviselőiből állt fel – a nyolc interjúalany közül csak Bettes István és Varró Dániel maradt távol. Várható volt, hogy ahol írók és költők ilyen csapata együttesen keresi az őket öszszekötő szerző és az egybegyűltek kedvét, ott jókedvben nem lehet hiány. Ez történt Dunaszerdahelyen is, rácáfolva Esterházy Péternek az Ezüstszálon című kötetben elhangzó egyik mondatára, mely szerint az író nem beszélő állat. Most az is elhangzott, hogy bizony, az író hiú állat is, és jólesik neki, ha figyelnek rá, lesik a szavát.

A másfél órás műsor, melyet a műsorvezető, a Márai Alapítvány elnöke, Hunčík Péter (úgy is mint kommunikációs tréningek szakértője), a szerző és a kötetben megszólítottak tartottak, főként annak megvitatásával telt, hogy mitől ilyen jó ez a könyv – s bár ez az alapkérdés eleve olyan megoldásokat kínált, amelyek a könyvben szereplő írók és írásaik kvalitására vezettek vissza, felvetődött a kérdezés és a hallgatás, valamint a szerkesztés művészetének kérdése is. Hangulatfestő és -emelő tényezőnek bizonyult az is, hogy az érdeklődő és a legkisebb sziporkáért is hálás, kuncogó közönséget szóval tartók társasága 7:1 arányban alakult a férfiak javára. A közönség élőben megtapasztalhatta, miként bírja rá egy profi beszélgető a beszélgetőtársait arra, hogy nyilatkozzanak, mégpedig úgy, mintha ez a nyilatkozás a leghőbb vágyuk lett volna mindig is.

Balról jobbra: Barak László, Bereck József, Hizsnyai Zoltán, Grendel Lajos, Esterházy Péter és Tőzsér Árpád Hunčík Péter fölvetette, hogy egyre kevesebb időnk van beszélgetésre, kérdezésre, válaszolásra, s a könyv legnagyobb erényének a kérdezés technikáját jelölte meg, amihez képest az íráskészség másodlagos. Ezt Esterházy Péter azzal cáfolta, hogy „mindannyiunknak rémes tapasztalatai vannak arról, hogy ha szó szerint leírják azt, amit mondtunk, az a szégyen maga. Az írni tudás ahhoz kell, hogy ami a magnóra került, az papíron is megállja a helyét.” Grendel Lajos: „Végigolvasva a könyvet, arra döbbentem rá, hogy mindegyik interjúban van egy pont, amikor az interjúalany egyszeriben olyasmiről is elkezd beszélni, amiről egyébként nem szeretne.” Tőzsér Árpád rafináltnak nevezte a szerzőt, „mert miközben a kérdései szándékosan az irodalmon kívüli laikus kérdései akarnak lenni, végül mindig elárulja magát, mennyire bennfentes, szakmabeli. Erről elsősorban a válogatása győz meg, ahogyan nyolc emberrel elmondja a magyar irodalmat, s az, amilyen szemelvényekkel kapcsolja össze beszélgetőtársait. Ez igenis szépírói-alkotói munka.” Hizsnyai Zoltán a kérdező személyében, a másikra való odafigyelésben vélte megtalálni a könyv titkát, Barak Lászlónak pedig interjúalanyként és a könyv kiadójaként is dagadt a melle a büszkeségtől.

Végül a közönség élőben is olyan képet kapott a kötet körül felsorakozó társaságról, amilyennek az abban foglaltak mutatják őket: olvasni való jó szerzőknek és hallgatni való jó beszélgetőtársaknak.