Egy séta rögzítése

sfsfs

Penge

Szászi Zoltán új esszékötete egyrészt a tematikus útikönyvek műfaji hagyományába illeszkedik: a gyűjteményes kötetben a szerző Dél-Szlovákia településeit, pontosabban, a régió műemlékeit mutatja be, Almágytól Zemplénig. Az eredetileg az Új Szó Régió rovatába írt, de a kötet számára szerkezetileg, nyelvileg és stilárisan is átdolgozott írások mögött már alig érzékelhető az egykori publicisztika. A gazdag kultúrtörténeti apparátus alapján inkább úgy érzékeljük, hogy a könyv a tudományos ismeretterjesztés igényével is fellép: azt mutatja meg, ami egyedi és kuriózum-értékű; azokat a történeteket mondja el, amelyek már feledésbe merültek, vagy éppenséggel még nem váltak közismertté. Hogy milyen történet kapcsolódik a „Szomorú arcú szentek templomához” (Rimabrézó), és mi az oka annak, hogy „Sört főztek és húst sütöttek a bronzkori temetkezés fölött” (Szilice), illetve hogy Murány vára miért „a sasfészek egy sziklacsúcson”, mindez kiderül a kötetből.

A Madách Egyesület kiadványa egyébként fotókkal gazdagon illusztrált album, amely nemcsak a bejárt tájak és városok látképeit, hanem az ismertetett épületek képeit, sőt a belterekben található freskók, tárgyak fényképét is közzéteszi. További szempont, amely alapján A séta vidéken darabjai megközelíthetők, maga az út: a szerző jellegzetes, anekdotikus stílusában közölt település- vagy épületportréi jól érzékelhetően személyes benyomásokon és élményeken alapulnak – a táj bejárása, a múlt dokumentálása, az emléknyomok makacs rögzítése egyúttal a személyes idő és tapasztalat színrevitele is. 

Mindezek alapján jól érzékelhető, hogy a kötet széles olvasóközönség érdeklődésére tarthat igényt: az irodalomkedvelők, a történelem és a helytörténet iránt érdeklődők, vagy akár a természetbarátok számára is kiváló olvasmány lehet. Az élményelvű olvasást csak a tartalomjegyzék hiánya akaszthatja meg: bár a települések ábécérendben követik egymást, informatív lenne, ha a fejezetcímeket egy blokkban is böngészhetnénk.

Szászi Zoltán: Séta vidéken. Fotók: Szászi Fanni, Szászi Zoltán. Madách Egyesület, Pozsony, 2018, 160 oldal.
Értékelés: 8/10

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?