Egy pletykaopera váratlan mélységei

A hollywoodi sztárok a régi dicsőséget emlegetik, sírják vissza. Csörög a telefon, Jackie jelzi, úton van a partira. Mindannyian Jackie-t várják, aki csakhamar meg is érkezik. Jackie modellt áll Warholnak, aki megfesti a portréját. Callas észreveszi, hogy Onassis elhidegül tőle, és Jackie hatása alá kerül. Elénekli a híres Addio del passato kezdetű áriát. Onassis invitálja Jackie-t, hogy nézzenek meg egy művészfilmet. Jackie habozik, de egy rettenetes, fenyegető telefonhívás után úgy érzi, Onassis az egyetlen, aki tényleges biztonságot nyújtana neki, és vele megy Skorpios szigetére. A második felvonásban már Onassis Christina nevű jachtján járunk. Jackie és Onassis már egy esztendeje házasok, Onassis a cimboráival italozik, Jackie olvas. A házassága megromlását egyre jobban érző Jackie-t a jachton elfogja valamiféle fura melankólia, és depressziós állapotba kerül, elutasítja az Onassis által felkínált italt. Csöng a telefon: Callas keresi a lehetőséget, hogy találkozzon Onassisszal. Egy másik hívás arról tájékoztatja Onassist, hogy fia baleset áldozata lett. Jackie a múltra emlékezve, merengve jár-kel a szigeten: ő és Callas találkoznak, és egymást vigasztalják. Egy paparazzo, aki az opera kezdetétől követi Jackie-t, bejutott a szigetre és fotókat akar róla készíteni. Callas még örülne is neki, de Jackie tiltakozik. Jackie egykori, halott férje, Kennedy misztikus hangját hallja, és úgy dönt, visszatér Amerikába.

Az amerikai Michael Daugherty sajátosan hibrid zenét komponál, mely magába olvasztja a romantika hagyományát, a popkultúra és a posztmodern eklektika jegyében fogant és kiteljesedő irányzatok egyes jellegzetességeit. Kétségtelen, hogy a zeneszerző népszerűsége ennek köszönhetően jelentős, ugyanakkor az is világos, hogy minden sziporkázó ötletessége mellett a sokarcú Daugherty zenéje csak egészen kivételes konstellációban áll össze koherens, határozott világképet tükröző egésszé. Ez az egybegyúrás épp az opera műfajában vált nála a leginkább látványossá: a Jackie O. című opera lényegében a társasági pletyka műfajából építkezik, de a pletyka örvényszerűen komolyan vehető érzelmeket kavar, és a zene erejével képes feltárni a látszatlét és a valóság éles konfliktusait. A populáris regiszter iránti vonzalom a zeneszerző esetében programmá válik: a kísérletező kedvű Daugherty öttételes Metropolis Symphony című művét pl. a Superman-képregények világa ihlette, zenekari művei közül kiemelkedik a Motor City Triptych (2000), a kórusra és zenekarra írt Mount Rushmore (2010), valamint a dermesztő Ghost Ranch (2005) – ezek mindegyike összefonódik a konkrét vagy a médiák által kreált valóság zenei nyelvezetével.

A Jackie O. című opera Jacqueline Kennedy Onassis életének egy epizódját feldolgozó, kollázsszerűen építkező, Virgil Thomson műveinek librettóihoz és zenei világához hasonlatosan játékos mű. A zene helyenként Bernstein műveivel mutat rokonságot, de inkább parodisztikus, mint utánzói éllel. Callas repertoárjából több ária is bekerült a darabba, pl. Violetta halála a Traviátából, a Norma híres duettje, Almaviva grófné megbocsátási áriája a Figaró házasságából, de még a bebörtönzött Manricót is halljuk a háttérből (A trubadúr). Kiemelkedő Jackie „All His Bright Light” kezdetű áriája és búcsúáriája a 2. felv. végén („The New Frontier Is Here”).

Daugherty műve nem átütően eredeti alkotás: hibrid konstrukció, mely a musical és az opera világa között lebeg. Mindezek ellenére kitűnő táptalaja az ironikus-önironikus gesztusoknak, melyek a két említett műfaj klisérendszerét alapjaiban parodizálják (de újra is termelik), amennyiben a zenéhez partner a rendezés. Különösen Jackie áriái kínálnak lehetőséget az operai kibontakozásnak, ám a meglehetősen eklektikus zenei összhatás inkább afféle zenei látványossággá avatja a művet, mintsem egyre mélyülő, groteszk intellektuális élménnyé. Sajátos viszont az az ironikus szemüveg, amelyen át Daugherty Warhol korát nézi, illetve a sztárkultuszt, a giccs iránti szinte perverz vonzalmat, a kiüresedett művészetet dokumentálja.

A mű a Decca/Argo (455 591-2) kiadásában jelent meg CD-n. Előadók: Nicole Heaston, John McVeigh, Daniel Belcher, Eric Owens, Joyce DiDonato, Jonita Lattimore, Stephanie Novacek. A Houston Grand Opera Orchestra élén Christopher Larkin áll. Nicole Heston cizelláltan alakítja Jackie szerepét, és az általános revühangulatba komoly perceket tud csempészni.

A mű 2009-ben megjelent DVD-változatban is a Dynamite (33605) gondozásában. Előadók: Elizabeth Grayson, Simone Alberghini, Fiona McAndrew, Nora Sourouzian, Alice Quintavalla, Enea Scala. A bolognai Teatro Comunale zenekarát Christopher Franklin vezényli. A rendezés abszolút parodisztikus, a teljes mű vérbeli travesztia. (Csehy Zoltán)