Egy kis élet – nagy megrázkódtatás

A könyvajánló szerint a hawaii származású írónő regénye a barátságról szól. Arról, hogy négy fiatalember, a szuperintelligens, de felettébb zárkózott Jude, a a színészi ambíciókat dédelgető Willem, a tehetséges építész Malcolm és a szélsőségek között sodródó képzőművész, JB, akik egyetemi szobatársak, tanulmányaik befejezése után New Yorkba költöznek új életet kezdeni, karriert építeni. Kinek-kinek különbözően alakul a sorsa, sikerek-bukások, magány és társasági zsongás, múló öröm és maradandó fájdalom szövi át, és mindezt egyetlen dolog tartja össze – négyük barátsága. 

Így olvasva a regény lehetne a barátság himnusza, mert arról is szól, mi tarthat össze négy ennyire más személyiséget, mi az a varázslatos erő, ami ambícióik és életútjuk különbözősége ellenére örök szövetségbe kovácsolja őket. A könyv egyik olvasata a közös egyetemi évek és élmények fontossága. A másik erő az a mindent felülíró, megmagyarázhatatlan kapcsolat, amely a többi hármat Jude-hoz fűzi. Aki ugyan egy közülük, mégis kívülálló, a legokosabb, de legkevésbé megközelíthető, akiről sokáig még azt sem lehet tudni, miért sántít, de azt nagyon is sejteni lehet, hogy ennek súlyos oka van.

A sebzett lélek

Az Egy kis élet nehezen adja meg magát. Vagy száz oldalon keresztül csak a New York-i művészvilág bugyraiba vezet be, itt-ott felvillant valamit a főszereplők életéből, de az egymáshoz fűződő kapcsolatukat is alig tisztázza. Ám épp amikor az olvasó feladná, megragad, és többé nem enged. Mesterien adagolja a feszültséget, mindig pont annyit árul el Jude rettenetes múltjából és barátai életéből, hogy az olvasó kíváncsi legyen a folytatásra. A cselekményben múlt és jelen olyan mesteri adagolásban váltakozik, hogy az olvasó mindig pontosan azt tudja meg, amit meg kell tudnia, és csak annyit, amennyit el bír viselni. Mert az Egy kis élet nem könnyű olvasmány. Jude, a talált gyerek sorozatosan pedofil hajlamú felnőttek áldozata volt, egész gyermekkorában azok bántalmazták, akikben a leginkább megbízott, és hiába lett belőle sikeres ügyvéd, soha nem tanult meg élni.

Az Egy kis élet ugyanis legfőképp arról szól, hogy a sebzett lélek soha nem hiszi el, hogy neki kijár mások szeretete. Hiába a szakmai siker, a barátok támogatása, később a szerelem, Jude nem képes elhinni, hogy mindezt megérdemli. Kétségeit, önmaga iránt érzett megvetését, sőt, gyűlöletét azzal vezeti le, hogy magát vagdossa, falcolja, a karján ejtett minden vágás arról szól, hogy ilyen múlttal nem lehet élni.

A szenvedés határai

Pont ez az érzés az, ami az olvasóval is elhiteti, hogy nincs az a szélsőség, az a brutalitás, ami az életben nem történhetne meg – vagy fordítva, amit nem tehet hitelessé a személyes történet. Mert ez nemcsak Jude története, hanem sok száz, sok ezer megalázott, megerőszakolt emberé. Aki ebbe a könyvbe a századik oldalon túl is belemerül, az vesse el az emberi kapcsolatokról, a szexualitásról és a szenvedés határairól vallott előfeltevéseit. Fogadja el, hogy csak az ember van, a maga egyéni történetével, amelyet egyedül ő tud elmesélni, mert ő élte és ő szenvedte meg.

Az Egy kis élet legfőbb erénye épp ez a személyesség. Pontosan adagolja a történéseket, tartja a feszültséget, szereplői annyira élethűek, hogy az olvasó képes együtt érezni velük. Fél, haragszik, kételkedik, örül, aztán csalódik és végül is érti, miért képes valaki önmagán sebeket ejteni.

Mint az elején írtam, soha nem olvastam megrázóbb könyvet. Olyat, amelyben több lett volna a fájdalom és a veszteség, a semmivel nem pótolható, elveszett idő bizonyossága, ugyanakkor a feltétel nélküli, szerető odaadás. Soha nem olvastam olyan könyvet sem, amely mindezt pátosz és giccs nélkül tudta volna megfogalmazni, úgy, hogy az olvasó ne csak érezze, de értse is. És a végén elfogadja, hogy nincs menekvés önmagunk elől, az egyetlen, ami megmenthet, a szeretet. De csak akkor, ha elfogadjuk.

Hanya Yanagihara: Egy kis élet
Maxim Könyvkiadó, 2017
784 oldal

A szerző a Vasárnap munkatársa