Egy induló sorozat elé

Minden évkezdéskor csatát vívok a fiammal. Vitánk a kötelezően választható tantárgyak körül zajlik: hitoktatás avagy etika. Részemről nem volt kérdéses a választás. Katolikus családban születtem, de az én időmben csak titokban járhattam hittanra a sekrestyébe, mert anyu nevelőnőként dolgozott az iskolában. Ami viszont megmaradt bennem a lopva látogatott hittanórák emlékéből, az igenis beépült abba az értékrendbe, amit ma is fontosnak tartok. A rendszerváltás utáni években aztán a tiltott hitoktatásból divatos tantárgy lett az iskolákban. Hiánypótló gyanánt a nem vallásos gyerek számára meg bevezették az etikát. Bajban is voltak kicsit a gyakorló pedagógusok, mert használható módszertani anyagok és tankönyvek nélkül nem igazán tudták, hogyan is kellene tanítani. Szülők és tanítók egybehangzóan állítják, a mai gyerekek „mások”. Nem igazán a képességeikkel van a baj, rendszerint a fegyelem, a tisztelet, a szeretet hiánya a legnagyobb gond velük. Szóval igazán rájuk fér egy kis illemtan.

Gyermekeim szívesebben is választanák az etikát, merthogy szerintük az nem is igazi tanítási óra, az osztálytársaiknak semmit sem kell tanulni, csak fociznak, sétálgatnak, esetleg unatkoznak. Nem úgy, mint nekik, akiknek még a tízparancsolatot is tudni kell! Meggyőződésem, hogy elsősorban a család feladata a gyermek erkölcsi nevelése. Az alapvető emberi értékeket a születés pillanatától kell a kis emberkékbe oltani. Nem is hárítanám ezt a felelősséget az iskolára, mert a hihetetlen mennyiségű tananyag elsajátítása mellett nem sok idő marad a lélek és a jellem csiszolgatására. De ha már van egy ilyen tantárgy, nem kellene ezt a lehetőséget és időt eredményesebben kihasználni? Sok esetben a csonka vagy problémás családokban nevelkedő gyerekeknek ez az egyetlen esélyük, hogy egy kis életre való felkészítést kapjanak. Persze, nem szeretnék általánosítani, biztos van jó példa is, tisztelet a kivételnek és a lelkiismeretes pedagógusoknak!

Először a sajtóból értesültünk róla, már tapasztalatból is tudni, idén sincs tankönyv az etika oktatására. Felmerül az emberben a kérdés: nincs aki megírja? Vagy nincs aki kiadja? Vagy netán az illetékesek sem érzik fontosnak ezt a tantárgyat? Ezért is lepődtem meg, amikor egy takaros parasztporta tisztaszobájában kezembe került egy poros, agyonlapozott könyvecske 1912-ből, Az élet könyve az ifjúság és a nép számára. Pedig azt mondják, akkoriban még jól nevelt volt az ifjúság, mégis fontosnak tartották, sokkal rosszabb technikai feltételek között, hogy vallási hovatartozásra való tekintet nélkül könyvet adjanak a fiatalok kezébe. Hogy felkészítsék őket az élet örömeire és buktatóira. Ma már megmosolyogjuk a könyvecske egy-egy mondatát, sőt a stílusát, de az biztos, bármilyen fura világot élünk is, az alapvető emberi értékek nem korfüggőek.