Egy eseménydús élet képei

A Vámbéry Irodalmi Kávéház legutóbbi estjén Cséplő Ferenc Azok a nehéz idők című kötetét mutatták be, amelyet a Lilium Aurum Könyvkiadó jelentetett meg 2006-ban. A könyv tematikailag és műfajában is rendkívül sokszínű. Terjedelmében leghosszabb az első írás, a Keristák a határon, avagy rekviem egy iskoláért – az 1939-től Szencen működő Magyar Királyi Állami Felső Kereskedelmi Iskolának, annak diákjainak és tanárainak állít emléket. A hagyományos visszaemlékezés formájában megírt írás legnagyobb erejét a történetmesélés őszintesége és a nagyszerű jellemrajzok adják, melyekkel a szerző az iskola tanárait mutatja be. A többi rövid írás meganynyi kis életkép a háborúból, a háború utáni nehéz időkből.

„1920-ban született – jelképes évszám –, Trianon évében, születésekor már aláírták, de még nem történt meg a szerződés ratifikációja sem Csehszlovákiában, sem Magyarországon – mondta a szerzőről ismertetőjében Simon Attila történész. – Feri bácsi tehát már szlovákiai magyarként született, úgy szocializálódott, s gondolom, a mai napig annak érzi magát, ellentétben az ő szüleinek generációjával, akik noha kisebbségi sorba kerültek, sohasem tudtak igazán kisebbségivé válni. Gyerekként végigélte a masaryki első republikát, annak minden pozitívumával és negatívumával, hiszen ne felejtsük el, hogy az első köztársaságban viszonylag jó volt az életszínvonal, szélesek voltak a demokratikus jogok, a hivatalokban lehetett magyarul beszélni. Ám Masaryk születésnapja volt az ünnepnap, amikor nem kellett iskolába menni, március 15-én vagy augusztus 2-án pedig még az is gyanús volt, aki ünneplőbe öltözött, s a himnusz elénekléséért már bíróság és börtön járt.”

Cséplő Ferenc azonban nemcsak megélője és olykor alakítója volt a történéseknek, hanem krónikása is, hiszen 1942-től publikál az Érsekújvár és Vidékében, a Fáklyában, a Hétben, az Új Szóban és szinte valamennyi fontosabb szlovákiai magyar sajtótermékben. Generációk hagytak itt bennünket anélkül, hogy elmondták, leírták, valamilyen formában megörökítették volna, mi történt velük. Ezért tarthatjuk szerencsénknek, ha olyan emberre bukkanunk, aki megosztja velünk mindazt, ami vele s kortársaival történt. Az pedig külön szerencse, ha mindezt olyan jó tollú ember teszi, mint Cséplő Ferenc.